Nagyon sok okos ismerősöm prédikált már arról nekem, hogy egy dalban, egy írásban, vagy bármilyen más alkotásban az üzenet, a tartalom a fontos, nem a forma. Még eszesebb barátaim viszont arra esküsznek, hogy inkább olvasnak el egy tök közhelyes könyvet vagy hallgatnak meg egy agyonrágott témáról szóló dalt, ha olyan köntösben van, ami valami újat, vagy legalább is érdekes formáját mutatja meg az éppen lerágott csontnak. Ilyen témák szólhatnak a háborúkról, szerelmekről vagy bármilyen drámáról, tök hétköznapi dolgokról. Lényeg, hogy rendelkezzen egy olyan kisugárzással, ami kölcsönöz egy bizonyos bájat az egésznek, amitől szerethető vagy legalább befogadható lesz az egész. Én amondó vagyok, hogy a második opció éljen, ha már választanom kell a kettő közül.
 

Tegnap megnéztük Ricsiékkel az Avatar-t, melyről vegyes érzelmekkel távoztunk.

Elsőnek is a beígért 3D inkább térhatású 2D volt, másodszor meg azért mindannyian emlékeztünk még azokra az időkre, mikor az isivel mentünk rendszertelenül moziba mindenféle B-kategóriás gyerekfilmeket megnézni. Ilyen volt többek között a Pocahontas is, melynek a cselekménye szinte tökéletesen megegyezett az Avatar-éval, csak itt kék indiánok ugráltak és dőlöngéltek goa party fényhatású őrületre. A gonosz betolakodóktól a szépséges hős a még szépségesebb lánnyal kavart, aki véletlenségből itt is a főfejesnek a gyermeke, akárcsak rézbőrű Disney barátainknál.
Most még hosszan sorolhatnám, hogy milyen kellemetlen dolgokban volt részem a moziban, de úgy érzem, felesleges, mert alapvetően egy bájos-bárgyú mosollyal az arcomon távoztam a moziból. Még ha a beígért fantasztikummal átitatott katarzist nem is sikerült átélnem, úgy érzem, ez most így a helyén volt tényleg. Kellemes érzés tölt el, ha az átéltekre gondolok, és ez a köntös, ami szakmabeliek szerint nagyon újszerű – én nem értek hozzá, szóval csak bénán bólogatva megpróbálok úgy tenni, mintha hinnék nekik – olyan összhatást tett rám, ami valahol a kátránnyal teli szívem egyik elbaszott csücskét igencsak dédelgeti.
.
..
...

THE HATED

Így vagyok a The Hated ’86-os demojával is. Akárhányszor hallgatom, szinte mindig magával tud ragadni, pedig semmi forradalmi nincs benne. Na jó, ha úgy nézzük, akkor  „formailag” elég sok ma működő zenekarnak adott alapot, bár biztos nem ők voltak az elsők, akik ezt a gyorsabb, édes-bús dallamokkal operáló punk zenét a világra öntötték volna. Szerintem.
Szóval a forradalom, azt hiszem mondhatjuk, hogy itt is elmaradt, ha a tartalmat nézzük: kesergés az élet általános szarságairól, a lánykák miatt, akiknek semmit nem ér még az sem, ha hegyeket mozgatunk meg akár a saját életünk árán is, hogy még mindig szar az énekes élete, stb stb stb…
Mégis, ez a köntös annyira király, hogy például a Never Is Always-t akár órákon át el tudnám hallgatni úgy, hogy még véletlenül sem unnék rá. Miért? Mert ez az igazság: az én igazságom, hogy ez jó, nekem való, az én képzelgéseimet vetíti a fejemben az egész zene.
 És ez csak egy dal a lemezről, van még sok másik, persze nem mindegyik ennyire jó, de attól még az összkép meg van. Ami mindennél fontosabb még, és ez mondjuk az Avatar megnézésénél hiányzott, hogy hinni tudok ennek az egésznek. Mintha nekem szólna minden egyes félrepengetett hang is, emlékeztetve, hogy igen, ez az a jelenség, ami után kell néznem.

Nézzetek ti is.

http://www.mediafire.com/?yibdeh2mhmz
 

http://www.last.fm/music/The+Hated
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Hated

Iszonyat nagy az összetartás kérem szépen, annyira, hogy most fizetetlen reklám következik. Szóval a Dzsukhell disztróban pár fasza, illetve talán kevésbé fasza könyvet találhattok, mint például:

 
Days of War, Nights of Love 1.800. HUF
http://www.crimethinc.com/books/days.html
 
Expect Resistance 1.800. HUF
http://www.crimethinc.com/books/er.html

Recipes for Disaster 2.200. HUF
http://www.crimethinc.com/books/rfd.html 

 

Elég ciki, mikor egy közepesen-erősen várt koncertről úgy kell hazajönnöm, hogy a keserűség szájízét adogatjuk át  egymás között a metrón a barátaimmal/utazótársaimmal. Mindezt persze úgy, hogy tökéletesen tisztában vagyunk, hogy az este fellépett zenekarok igazából kurvára királyak voltak, egy rossz szavunk sem lehetne rájuk. Ezzel a tudattal különösen szar volt.

Nagyon izgatott voltam aznap, 19:56 körül a melóhelyemen már előre elterveztem, hogy gyorsba’ megiszok még egy ingyen kávét (szigorúan cukor nélkül), átkapom a cuccomat és rohanunk is Matyival a Pogo Loco-ba, hogy elérjük a PFA  kezdését. A  metrón és az utcán egymás hergelésével szórakoztunk, készülve a srácok zenéjére, mégis csak illik átszellemülten megjelenni a koncertjeikre.
Lehet, pont itt basztam el, hogy annyira vártam valamit az egésztől, hogy hiába voltak szokás szerint tök klasszak, valahogy nem adta meg az egész azt a lökést, azt az impulzust, amit meg szerettem volna kapni. Pedig tényleg, egy rossz szót se tudok mondani a produkciójukra.

Képünk csak félig illusztráció

Gondoltam, majd a Rivers Run Dry segít ezen a helyzeten. Egész kellemesen improvizálnak a srácok amúgy, míg egy húrszakadás történt, a dobos és gitáros kollégák egy kellemes dzsemmeléssel ütötték el az időt. Jobban belegondolva, ez egész jó pontja volt az estének.
Bár itt nem vártam semmit sem a bandától, mármint olyan értelemben, hogy soha nem is láttamőket, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Mégis, az ötödik szám környékén azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon vegyek-e most pizza-t, hogy ne halljak éhen 11 óra meló után, vagy majd este hulla fáradtan lesz-e még erőm valamit összeütni. Mivel előző nap kaptam meg a fizetésem, gondoltam illene kipróbálni a Pogo Loco-t ilyen téren is. Volt még vagy 3-4 számuk, de azt már nem vártam meg, pedig ők is kedvemre való zenét nyomtak, ráadásul tök jól.

Emiatt a dolgok miatt kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, hogy ennyire azért csak nem lehetek elbaszva, de hát ha nem a zenekarokban van a hiba, akkor biztos bennem. Azért Annácskával és Matyival jó volt pizzázni, illetve találkoztunk egy helyi celebbel, Ricardo-val.

Képünk csak illusztráció

A Lords néha eléggé egy öncélú, különböző vastagságú és formájú darabokra vágott masszára emlékeztetett, ami három és fél lábon állva fröcskölte ránk absztrakt agyszüleményeit, amit nem mindig tudtam hova tenni. Ennek ellenére azért tök jó volt a tudat, hogy láthatom ezt a bandát élőben. Meg úgy a számok közötti megjegyzéseik is voltak annyira szarkasztikusak, hogy jól essenek egy ilyen csalódott estén. Rajtuk látszott nagyon, hogy milyen régóta is zenélnek: jó cucc, kiváló tudás, és a legfontosabb, hogy egy ilyen semmilyen estén is mennyire szeretik azt csinálni, amit. Még akkor is, ha a legnagyobb megmozdulás kimerült fej és gyengéd lábráncigálásban.

Ahogy végeztek, kénytelen voltam gyors léptekkel és kellemetlen érzéssel távoznom a helyről, és tudva, hogy a barátaimmal való pizzázás, beszélgetés és metrózás dobott fel igazán három kurva jó és szépen teljesítő zenekar helyett. Ez valahol elég nagy csalódással töltött el, kurvára egy frusztráló dolog tud lenni.

http://www.myspace.com/kabooking
http://www.myspace.com/lordsoflouisville
http://www.myspace.com/riversrundrydbeat
http://www.myspace.com/pfapunk
 

Ladies and gentlemen, here is the ol' mighty

WITKIN!

Witkin - 3 songs live
01 - Senki
02. - Imádkozz és térdepelj!
03 - Holnaptól

download / letöltés

Recorded and digitally released by Kids Like Us Recods Loser Crew
 

 

 

Ez az írás eléggé elmaradt az idővel, de mikor ma megtaláltam újra, úgy gondoltam, azért érdemes publikálnom, ha már szenvedtem vele legalább 10 percet, nem?

 

Szóval megint ott vagyok, hogy az a hülye Blitzkrieg Bop szól. Komolyan mondom, ütni tudnék érte, ennél elcsépeltebb dolgot nem rakhat be egy diszkdzsokéj. Fogni kéne a hülye cd-jét, darabokra törni, feldugni a seggébe, úgy emberesen egész vállal, majd miután kihánytattuk vele a lemez szeleteket, szépen a saját ürülékébe belemártogatva meg etetjük vele az egészet. Onnantól kezdve nem csak kétszer gondolná meg, hogy berakja-e a közönség kedvencét a lejátszóba, az biztos!

Eddig a munkanélküliség és a kilátástalanság tette tönkre idegeimet. Mióta dolgozok, a pattogi ügyfelek teszik ezt. Most, hogy élveznem kéne a egy afterparty-t, a Ramones követi el ezt. Az ember mindig megtalálja a módját ahhoz, hogy kinyírja magát, bármilyenek is a körülmények. Tegnap a koncertet a jegyszedéssel sikerült hazavágnom. Nem szeretek mások pénzével játszani. Egyszerűen fel basz maga a gondolat, hogy azután el kell számolnom, ha valami történik. Bármi megeshet, elég, ha egy kigyúrt fasz elém áll, beveri a képemet, majd zsebre vágja a zsozsót. Vagy a franc se tudja, igazából jobban szeretek csak a saját dolgaim után nézni, nem hiányzik, hogy mások után felbasszam magam.
Igaz, nem történt semmi sem tegnap, kívülről is remekül lehetett hallani a zenekarokat, amiket azért nem lett volna rossz megnézni, mert még soha nem láttam a Ninpulators-t. Engem mindig is sokkal jobban izgattak az ismeretlen zenekarok, amiktől nem tudni, mit várhat az ember. Mint mikor viccesen, vagy szimpatikusan hangzó zenekarnevek alapján töltesz le zenét. Meg van a maga varázsa, maga az ismeretlen, hogy nem tudod, mire számíthatsz.

Ez a varázs ugyan nem volt már meg teljesen a Witkin előtt, de már olyan rég láttam őket, és akkor is csak egy alkalommal, rohadt szar hangzással, hogy öröm volt végig nézni a koncertjüket. Tipikus lakótelepi zenekar, de nehogy bárki is rosszul értse, a szó legpozitívabb értelmében írom ezt! Az énekes kissé megjátszós, de mégis azért őszintén beleszarós stílusával sokan nem tudtak mit kezdeni, szerintem viszont egy ilyen zenéhez nem hogy illik, de kell is némi egészséges ripacsság. Mint ahogy az egyszerűbb felépítésű dalok mellé a (ma sajnos akár) kísérletezősnek hallatszó gitárhangzás és szólók tömkelege. Egy nálam okosabb és nyílván tapasztaltabb ismerősöm azt mondta, hogy a jó punk gitárosnak le vannak fűrészelve az ujjai, nehogy szólózni tudjon. Ezek a gitártémákért viszont kár lenne, ha ujjakat vágnánk, bár lefogadom, akkor is ugyanúgy megszólalnának, maximum kevésbé ügyesen. A lényeg, hogy ne forduljon öncélú magamutogatásba egy ilyen dolog, hogy el tudjam hinni, minden hang nekem szólal meg, nem pedig a gitáros saját pöcs méretét próbálja kompenzálni megahosszúsgá és –bénaságú szólócskáival.

Képünk csak illusztráció

Külföldi zenekarok koncertjére mindig megpróbálok úgy elmenni, hogy ha eddig nem ismertem pket, akkor direkt nem is hallgatok beléjük. Maximum egyszer, de azt a buliig úgy is elfelejtem, szóval tök mindegy az egész. Így aztán néha tök jó meglepetések értek. Pl számomra az év legkellemesebb ilyen csodálkozását a Seasick adta, nem is akármekkorát. De ez most nem róluk szól, hanem a Social Circkle-ről. Hogy mi is volt? Végre egy olyan buli, ahol senki sem azt nézte, hogy na ki és hogyan mozdul meg éppen a zenekarra, hanem barátok, ismerősök, vagy akár totál ismeretlenek érezték együtt jól magukat, ahogy ilyen zenére igazán illik, az önkontroll teljes hiánya, minden elbaszott frusztráltság vidám kiadása, vérző orral vigyorgás egy-egy rég látott arcra, pogó, egy-egy számközti gyors pihenők, levegő beszív majd kienged...

Nem adta a zenekar az év koncertjét, nem is volt olyan jó a zenéjük, mégis ebben az évben az egyik legjobb hangulatú bulit tudták összehozni, és ezt tök jó érzés volt megélni. Még a velük való együtt lógást is, meg bemutatni nekik farkaséhesen és hullafáradtan Budapest érdekesebb pontjait, a kisbuszukban kazettáról, majd itthon pedig youtube-ról Ramones válogatásokat hallgatni... és már megint az a szájbabaszott Blitzkrieg Bop ment le. De a picsába is, ennél jobban, mint akkor velük, úgy érzem, nem szólhatna soha.

http://www.last.fm/music/witkin
http://www.last.fm/music/Social+Circkle
http://www.last.fm/music/Ninpulators
 

Szeptember tele volt fasza koncertekkel. Már-már túl sokkkal. Ezzel még nem is lett volna gond, viszont mindegyiken volt legalább egy olyan fellépő, aki miatt érdemesnek éreztem volna a pénzemet pazarolni. Viszont a válság nálam is beütött, ráadásul a legutóbbi romániai kirándulásom is hazavágott anyagilag (amit nem bántam meg, azt viszont igen, hogy utána több mint egy hónapig nem volt munkám…).

Szóval tök klafa volt, hogy ennyi atom zenekar látogat el hozzánk, csak valahogy rosszul jött ki időben…
 
Valószínű ezért is voltak oly kevesen a keddi Cloak/Dagger koncerten. Emlékszem, 2007-ben azért nagyobb számban jelentek meg érdeklődök, bár az is tény, hogy akkor a magukat ügyeletesnek tekintő szakértők nem írtak oldalas leveleket a szervezőknek, hogy milyen vállalhatatlanok, ráadásul még zsidók is. Bár nem hiszem, hogy ez egy fél embernél is többet érdekelt volna, de hát sosem tudni…

Mindenesetre meglepődtem, mert nagyon azt vártam, hogy hát nem lesz az igazi, amúgy is a fellépők nagy része zeneileg engem hidegen hagy, a C/D-től meg alig fogok felismerni pár számot, mert csak új számokat fognak játszani. De tényleg, ettől az estétől alig vártam valamit, aztán mégis csak pofán csapott. Fontos, hogy nem baszott, csak csapott, amolyan pajkosan.
 
A Think Again számomra még mindig inkább metálság, ám egyre jobban kezdem azt érezni, hogy ez király metálság, amolyan jó fajta döngölős, ráadásul mindig fasza feldolgozásokat játszanak, ami meghozza az ember kedvét a szteppelésre. A végén még megkedvelem a zenekart, szóval jobb, ha vigyázok velük.

A Pavilionul 32-t mindenki szidja. Vagy zeneileg, vagy emberileg. Hát nem tudom, nekem az este folyamán egészen bejött. Bár muzikálisan kevésbé, de a koncertjük úgy érzem teljesen rendben volt. Ha megtoldottuk volna őket pár román barátjukkal, akik tudták volna a szövegeiket is ordítani, akkor élőben lehetett volna nézni a román Hold X True jelenséget. De ez most nem adatott meg, mindesetre fasza volt, szerecsére nem nyomtak sokat, így mire kezdtem volna megunni, már vége is lett az egésznek.

 


A Questions és a United and Strong még ékesebb példája annak, hogy ha nincs jobb dolga az embernek, akkor tök szívesen elnéz olyan zenekarokat, akik korrekten elő tudák adni saját zenéjüket, miközben a nézelődőt (jelenesetben engem) kurvára nem érdekli az adott zenekar zenéje. Mindenesetre kellemes volt őket végig nézni, ez tény, akármennyire is tiltakoznék, ha valaki a lejátszómba szeretné berakni a két zenekar bármelyik dalát.

Két évvel ezelőtt iszonyat megőrülést csináltunk a Cloak/Dagger-re. Bár most kevesebb olyan potenciális ember volt, aki hajlamos a mókázásra, azért azt hiszem mégis kitettünk magunkért rendesen. Már amennyire lehetett. Volt pár dolog, amin meglepődtem: a "nagy hype" ellenére milyen kevesen voltak; két év után is tök jól tudtam a szövegeket; még a Dürer KIS terem is nagynak számít itthon egy ilyen zenekarnak.

Hát most ennyire tellett, igazából csak azért írtam beszámolót, mert csináltam pár képet a koncertről, gondoltam alájuk böffentek pár dolgot. Viszont ha valami tartalmasabbat szeretnétek olvasni, szívesen ajánlom figyelmetekbe Annácska blogjából az idetartozó bejegyzését!
http://feel-my-atmosphere.blogspot.com/2009/09/teen-spirit.html

Itt meg képek:
http://indafoto.hu/neverlivetosee/tag/ka_booking_szulinap/slideshow/1

 

Spark - s/t

Fura dolog olyan lemezről kritikát vagy inkább beszámolót írni, amit - akit érdekelni fog talán maga a kritika - már régen meghallgatta, és véleményt formált róla. Aki meg nem tette még, azt úgysem szeretném meggyőzni semmiről. Úgyhogy legyen ez a rövid írásocska (hihi) inkább egyfajta béna tisztelgés a zenekar és lemeze előtt. Na ennyit a seggnyalásról, ígérem. Persze, egyből pluszponttal idítottak nálam, mert azért valamennyire sejteni lehetett, hogy itt olyan srácok zenéjéről lesz szó, akiknek a zenei ízlése, vagy legalábbis azon belül egy nagyobb halmaz, szóval megegyezik az enyémmel. Gyors, dallamos számok, szenvedélyjel kirángatott hangok a gitárokból, és rekedtes kiabálás arról, hogy az élet igazából nem is szar - na ez az amivel engem tök könnyen meglehet fogni, mert fogékony vagyok a jóra, meg a giccsre is. És ez utóbbi még el is halványul, mert házistúdiós felvételről van szó, így jó koszos is az egész. 8 dal található a lemezen, egy rövid séta alatt végig lehethallgatni az egészet. Tedd meg.

letöltés:

http://www.mediafire.com/?gzxzj31zwk0

 

Plan Beer - s/t

Van egy olyan sejtésem, hogy ezt a lemezt kevesebben hallgatták meg, mint a Sparkot. Biztosan belejátszik ebbe a zenekar szar neve is, meg a kevésbé jól sikerült demójuk, de szerintem nagyobbrészt az a fránya magyaros apátia az oka. Meg az, hogy amit itthon nem hájpolnak a jófejek, arra a többség is feltűnően szarik. Pedig ha a Plan Beer pár évvel korábban alakul meg, simán lehetett volna őket a kicsi HSZ-nek is nevezni. Mégis legtöbben csak annyira asszociálnak a nevük kapcsán, hogy "ja, tapolcatapolca!!" Pedig ez a négy dude olyan fasza pánkrokklemezt rittyentett össze, amíg te otthon a nájkidat suvickoltad, hogy csuhajj. Ideális hallgatnivaló nyárestékre, amikor nincs hova menned, csak pár söröd van, de ha merészebb vagy, házibuliba is viheted, csak akkor számolj vele, hogy ha szararcok között vagy, hamar ki lesz lőve a hifi, mert kevesen szeretik a dühös ámde melankolikus hardkórpánkot.

letöltés:

http://www.sendspace.com/file/ogddqt

 

Mi volt (számomra) 2007 legfrankóbb koncertje, ahol bt barátommal megszámlálhatatlan hunczutságokat hoztunk ki egymásból, többek között általános iskolában tanult bukfenc mozdulatok utánzásának a kivitelezésének bepróbálkozása és hasonlók?

Hát persze, hogy ez a

Cloak/Dagger

volt!

 

Holnap a Dürerben játszanak újra egy csomó bandával kiegészülve, a jegy pedig 2000Ft, ami tudom, hogy nem éppen a helyes hozzáállásról tesz tanúbizonyságot, de jobb, ha ebbe olyan nem megy bele, aki lenyúlja másnak a turnébuszos pénzét ;-)

Szóval holnap mindenkit várunk egy kis mókázásra a Dürerben!

2009. 09. 22. Kedd
Fellépõk: Cloak/Dagger (USA), Questions (BRA), United and Strong (D), Pavilionul 32 (RO) Think Again
Helyszín: Budapest, Dürer Kert
Belépõ: 2000 ft
Kezdés: 19:00

 

Hát el jött az idő, hogy megelégeljem végleg saját töketlenkedésemet. Tényleg. Úgy döntöttem, hogy beadom a KLUR kiadványokat a Teenage Riot Store-ba. Bár így kicsivel drágabb lesz, de nem sokkal, max 1-2 száz forinttal. Cserébe bárkinek bármikor elérhetőek lesznek a lemezek Budapesten. Legalább is mikor ki lesz nyitva a bolt.
Az alábbi lemezeket BIZTOS megszerezheted majd:
- PFA: Yellow Water
- Libido Wins: Q.E.D.
- Libido Wins / Nothing split
- Another Way / Kernel Panic / Not This Time split

Vicces, hogy anno a hármas split miatt megkaptuk, hogy mi emo zenekarokat támogatunk, és hogy eláruljuk a színtért, meg hogy amúgy is mit képzelünk mi, blabla. Pedig csak egy szaros lemezről volt szó, ami szerintem kevesebb ember fejében maradt meg, hogy valaha is létezett, mint ahányat fingok egy nap.

Na de mindegy, hülyeség a múltban élni. Bár tény, hogy sokkal kényelmesebb, és nagyon gondolkodni sem kell hozzá, de jobban szeretek előre tekinteni.
Ha minden jól megy, még idén megjelenik az első 7", amin a kiadó logója fog díszelegni. Még titok, hogy ki, vagy éppen kik lesznek rajta, idővel úgy is minden kiderül, nem kell beszarni.

Továbbá pár bejegyzéssel lejjebb már említettem a Puszta zenekar nevét. Leghamarabb az ő CD-jük fog napvilágot látni, az még kérdéses, hogy milyen kivitelben, ezen még agyalnom kell sokat.

Tervezve volt egy ForMyFriends kiadvány is, de annak a sorsa elég kérdőjeles, bár lehet úgy fog járni, ahogy maga a zenekar kezeli a saját ügyeit. Rajtam nem fog múlni a kiadás.
 

Banda MKL

Valami mexikói(?) banda tök jó zenéje, élőben rántották fel egy stúdióban. Nem igen tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy tökre tetszik az ének, illetve a zene is, de csak mert ilyen fasza az ének!

 

ANOTHER WAY

El se hiszem, hogy 2002 óta működik az egyik kedvenc hazai zenekarom. Kibaszott hét év, hol voltam én még a kezdetekkor? Valószínű egy Animal Cannibals CD és kazetta között valahol, félig elveszve a testvérem által megvett Bravo magazinokban. Na jó, akkor már talán eljutott hozzám, a Prosectura vagy az Alvin és a mókusok, de a viccesnek vélt szövegeken és neveken kívül nem igen figyeltem másra.

Azonban az Another Way már más évjárat, mint én. Emlékszem, még egy kedves barátom próbálta rám tukmálni az első anyagukat, hogy mennyire jó, hallgassam meg, de én már akkor egy akkora kibaszott pöcs voltam, talán nagyobb, mint ma, hogy bele sem hallgattam, csak vállat vonva mondtam neki, hogy ez a zenekar tré. Aztán eltelt egy év, időközben kijött még egy lemezük a srácoknak, és valahogy sikerült elkapnom pár számukat az ultrarövid koncertjükből az első FreeFesten. Máig emlékszem, hogy nyitott szájjal néztem végig azt az alig két percet, ami azt hiszem négy-öt számnak felelt meg akkor.

Így hát elkezdtem előkutatni a fentebb említett két anyagot, olvasgattam a szövegeket buzgón, mint egy kis srác, aki elsőnek kapja kézhez a haverja faterjától lenyúlt NDK-s pornó újságokat, körülbelül annyira bújtam az apám munkahelyén kinyomtatott szövegeket. Volt valami, ami megfogott benne. Úgy éreztem, végre van egy zenekar, ami úgy tud őszinte lenni felém nézve, hogy nem általánosít, de ha mégis azt tenné, olyan köntösbe tudja ezt rakni, ami máris szimpatikussá teszi az egészet. Mindazonáltal nem volt túl bonyolítva vagy cifrázva, meg volt a maga egyszerűsége, és a vele járó nyers… nyers erő? Talán így helyes, ha ezt írom.

Nem sok idő telt el, mire azon kaptam magam, hogy egy színpadon játszok ezzel a bandával, és egy új lemezt tarthattak ekkor már a kezükben. A lemez kivitelezése máig a legszimpatikusabb nekem, igazából ugyanazt tudnám leírni, amit a szövegekről: őszinte, ötletes mégis egyszerű. Viszont az új lemezzel újabb vonal is jött be a zenekar életébe: sokkal elkeseredettebb, sokkal szélsőségesebb, még több klisét széthajigáló jelenséggé vált az Another Way.

Egyszerűen sokkolt az összhatás, ilyet eddig még Magyarországon nem is hallottam sehol. Mindezt olyan színpadi energiával közvetítették koncerten akkoriban, hogy számomra az akkori hármas felállás vált klasszikussá.

Azóta mi is történt?

Csatlakozott hozzájuk egy új énekes, belekezdtek különböző projectekbe, kiadtak egy fanzine-t, blogokat indítottak hárman is… és persze koncertek-koncertek hátán. Szóval nem állt meg a zenekar egyáltalán, ezt bizton állíthatom. Pláne, hogy idén egy online kiadó által megjelent a legújabb lemezük, melyről éppen szeretnék írni. Vagyis hát ez az írás elvileg pont az legújabb lemezről kéne, hogy szólnia!

De nem igen tudok mit írni a lemezről, hisz minden szinte minden alapgondolatot bemutattam már úgy érzem, amit az Another Way dalok meghallgatása után érezhet az ember.

Ahogy telik az idő, a zenekar világa egyre szélsőségesebb és elkeseredettebb. Számomra máig az egyik legőszintébb zenekar, akárhányszor próbálok belőlük kiábrándulni, valahogy mindig visszahúznak magukhoz.

Valamit tudhatnak ezek a srácok. 

 

Linkek
http://www.myspace.com/anotherway666
http://www.myspace.com/chromechoesproduction

Letöltés
katt>>>

Ha már megemlítettem Románia meghágását… hát az igazság az, hogy kedves szomszédunk baszott inkább meg minket. De úgy az összes lehetséges testnyílásunkat szerette volna kihasználni, azt hiszem majdnem sikerült is neki.

Hát elég sok minden, szinte belegondolni is rossz, hogy most szelektálnom kéne a sok élmény közül, de hát muszáj, mert gondolom a fasznak sincs most kedve itt olvasgatni az unalmas életemet, így hát tényleg csak azokra szorítkoznék, amik így, vagy úgy érdekfeszítők lehetnek másoknak is.

Vicces, hogy úgy kell most írnom az egyik zenekarról, hogy már nem vagyok benne, és igazából személyes okok miatt azt se akarom, hogy közöm legyen az egészhez, de a tények mellett nem akarok elmenni, mellesleg azért egy elég fasza öt számos lemezt hoztunk össze a Nothing-gal. Bár az értékén nem emel, de teljesen DIY a cucc, ez inkább gyakorlatban ott jön ki, hogy tök olcsó, 400 Ft. Jobb árban van, mint manapság elmenni egy koncertre, haha.

Továbbá van egy másik zenekar, amiben viszont jelenleg is szerepelek, ez a Libido Wins. Na a fentebb említett bandával közösen elmentünk meghágni Romániát, és erre az alkalomra készítettünk egy közös split lemezt is, melyből már tényleg alig van, szóval aki akar belőle egy példányt, az jelezze (Nothing kislemezt a zenekarnál tessék keresni, a kiadó nem foglalkozik a bandával már).

Még ami nagy hír, bár nem tudom ki az, aki értékelné: A Puszta kezd kiteljesedni. Hamarosan jön, és majd meglátjátok. Vagyis egyelőre csak hallhatjátok.

http://myspace.com/libidowins
http://myspace.com/nothinghc

-Te Rádi, most akkor abbahagytad a blogolást?

-LÓFASZ

Vannak azok a koncertek, amikről utálok beszámolót írni. Ez is ilyen volt. Nem azért, mert olyan fergeteges és durva lett volna, hogy "aki nem volt ott, az úgyse értheti", hanem mert nekem személyesen többet jelentett/jelent mint egy "koncert", és ezt írásban úgysem tudom visszaadni - de most mégis megpróbálom szóval az előző két mondat kamu volt. Ezelőtt sosem voltam még külföldön pánkkoncerten, mert valahogy mindig volt bennem egy erős lustaság, hogy ha mohamed nem jön a hegyhez, akkor bassza is meg magát ott ahol van, na a Shook Ones nekem egy olyan zenekar, aki miatt ezt simán leküzdöttem. Nem mintha korábban nem tudtam volna jó külföldi bulikról, amiktől tökre belelkesülhettem volna, csak egyszerűen mindig épp balfasz voltam, vagy csóró. Ketten mentünk busszal Bt-vel a Népligetből, a röpke 3-4 órás busz utat elitista diskurálással töltöttük azokról a kibaszott király zenekarokról, akiket mindketten nagyon szeretünk, meg hogy mekkora hülye, aki nem jön el egy ilyen koncertre, meg hogy kiket ölnénk meg ha tehetnénk, stb stb. Bécs tök fura hely, ha az ember egész életét Pesten töltötte. Mondjuk korábban már kétszer jártam arra, de mindig tök máshogy néz ki, ha nem tudnám hogy akkor is ott voltam, azt hinném hogy teljesen más városban jártam. Hamar megtaláltuk az Arénát, amit persze megint másképp képzeltem el. Odabent már igazi gruppiként viselkedtünk, gyorsba lecsekkoltuk, hogy hol gengelnek a kedvenc punkcelebritieink, meg hogy mennyi a sör (3 juró, 1800 ft-ot fizettünk tehát fejenként a két sörünkért, KHIRRÁLY). Elég fura volt, hogy szimultánban 2 másik koncertre is készültek az emberek, így elég vegyes volt a felhozatal nép szempontjából. Viszont csomó magyar volt még ott, csak ők mind Addictsre jöttek. Velük beszélgettünk a csepeli gettóról, közben eleredt az eső, igazi király tavaszi idő volt, ami a legalkalmasabb egy Shook Ones koncertre. Vagy legalábbis amikor őket hallgatom, akkor mindig ilyen tavaszi eső áztatta suburban utcákon támad kedvem sétálni (mondjuk az új album már inkább ilyen vakító-napszítta aszfalton sétálós). Kemény amúgy, hogy magyar roadjuk volt a srácoknak, és egyedül Magyarországra nem jöttek el a turnéval, haha, még a turnébuszuknak is magor rendszámja volt.

 

 

Na végül benyomultunk a kisszínpadhoz, amin egy darab hangszer nem volt még amúgy kint, csak egy fehér mekintos. Wattafakk? - Mondtuk mindketten érdeklődve, de amúgy én egészen a koncert végéig nem kaptam választ: a The Show Is The Rainbow név ugyanis egy egy emberes banda, aminek/akinek a produkciója abból áll, hogy egy elhízott jézushoz hasonlító csávó ócska ámde tök kúl diszkózenére ugrándozik és táncol és playbackre énekel rá a mikrofonba, számok között meg vicceseket mond. És ez tök király volt. Miután felocsúdtunk, csekkoltuk a merchpultot, ami amúgy elég hiányos volt (nem voltak lemezek) sajnos. Ami még szintén meglepett, hogy az emberek alig gyűltek, max 30-an voltunk asszem. A Red Tape Parade-et a netről leszedett trackek alapján egy kellemes kis zenekarnak könyveltem el, ők már igazi hangszereken játszottak, haha, de ez a koncert egy kicsit laposnak tűnt nekem. Bár a rövid számaik kurvajók voltak. Ekkor már sejteni lehetett, hogy az egész este ilyen langyoska hangulatban fog eltelni, senki se táncolt, meg ilyenek. Meg mondjuk a zenekaroknak is ez volt az utolsó állomásuk, nemtudom, hogy ilyenkor az van-e bennük, hogy még egy utolsó nagy odabaszást akarnak, vagy már csak felülni a repülőre minél hamarabb. Szerencsére a Shook Oneson az előbbi látszott.
Az osztrákok még mindig a bólogatós táncot akarták csak ropni, akárhogy ugrándoztunk meg kiabáltunk Bétével, mindenesetre ha az az arcleszakítós katarzisélmény el is maradt, azért az a belülről bizsergetős rajongós öröm nagyon megvolt, nekem főleg a Panic attack on terrace, Order form, Jersey beach pail meg stb számok alatt. Apropó, király volt a számlista, most így nem is jut eszembe olyan nóta, amit nem játszottak, és hiányérzet maradt volna helyette (még one more songként a Descendents-Im the oneját is eljátszották - youtubeon néztem mindig a felvételt ahogy ezt nyomják, és kirázott tőle a hideg, kurva király volt hogy itt is ezzel zártak). Persze érezni lehetett rajtuk, hogy fáradtak, 2 gitár is beszart, de ezek a stiklik csak újabb kis poénforrásokká lettek.

Kicsit kiégve sétáltunk a metrófelé az esőben, amit először meg sem találtunk, majd az EKH-t sem, ahol aludni szerettünk volna, de végül minden meglett, és tök király helyet kaptunk egy chilei crustpunk zenekar két tagja mellett. Elaludni még vagy 2 óráig nem tudtam amúgy, mert agyonnyomott az élmények súlya, meg mert elakartam olvasni az összes írást a plafonon és a falon. Reggel felkeltünk, és a 7 órás busszal hazajöttünk az anarki in de júkéjes hazánkfiaival. A hazaúton zenéket mutogattunk egymásnak, meg meghallgattuk szövegkönyvvel az új S.O. albumot. Na, most jön az a lezárós rész, amit a legjobban utálok ezekben a beszámolókban, de ez a lezárás már akkor megszületett a fejemben, amikor még azt figyeltem ahogy pakolnak le a színpadról a zenekarok:  Asszem megérte 30 percért 8 órát utazni.

Üdv mindenkinek!
Ilyen még nem volt, mert híróra fog következni. Mármint a kiadóval kapcsolatban. Durva, mi?

AJÁNLOTT KIADVÁNYOK:

PFA - Yellow Water

Nagyon fasza kis lemez, most jelent meg. A korongon tizenkettő szám található, mind ez nyolc perc alatt lezavarva. Négy színben kapható, 200 példány készült belőle, szóval remélhetőleg elég sok helyen be lehet majd szerezni az országban. A zenekartól és a kiadótól 666 Ft lesz, máshol valószínűle kerekíteni fognak. Felfelé. Addig is töltsétek le a zenekar anyagát, kajakra megéri! Aki nem ismerné őket: gyors és kíméletlen (hú micsoda klisé!) thrash punk-ot csapatnak a papák!
http://pfa.punkportal.hu

 

Libido Wins - Q.E.D.

Keressétek fel magyarország négy legcsóróbb hülyegyerekét, dobjátok őket egy koszos kisvárosba, adjatok hozzá elkeseredést, dühöt és némi, finoman őrölt kilátástalanságot. Keverjétek finoman, hosszú ideig. A végeredmény lesz ez a lemez! Aki lusta lenne végig járni ezt a folyamatot, annak javallott megvásárolni a korongot, csak 700 Ft, színes és szépen kidolgozott artwork-kel, hangzás pedig még az igényeseket is kielégítheti talán. Ha mégse, akkor kapják be.
http://www.myspace.com/libidowins

 

Säw - Got a life?

Az egyetlen Säw lemez, mely időre jelent meg! A baj csak az volt, hogy 25 példány készült, abból 10 hibás volt... Viszont hamarosan tényleg legyártjuk belőle a megfelelő mennyiséget, aztán aki akar, az vesz belőle, aki nem, az meg úgy járt. A lemez tartalma továbbra is letölthető, mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy gyakorolja ezt a tevékenységet. Oszd meg és urlalkodj! 500 Ft amúgy, szóval nem vág földhöz senkit sem a dolog megvásárlása, ugye?
http://isawthatlook.ini.hu

Säw - S/T

Ultra limitált cucc!!! Hahahaha! 15 db van még belőle! Akinek kell, most vigye! 1000 Ft, nem olcsó, de ez van, így jártatok. Kicsit kiforratlan, de jobb hangzás, mint a Got A Life? -nak, a lemezt pedig nem lehet kapni sehol, csak nálunk.  Fentebb írt webcímen letölthető az anyag mellesleg.

 

 

HAMAROSAN JÖN!!!

Nothing - Nothing to lose

Még maguk a taguk sem hiszik el, hogy valamikor egyszer ez tényleg meg fog jelenni. Négy élőben rögzített dal található rajta, a többi egyelőre titok.

 
 

http://www.myspace.com/nothinghc

 

Mostanában elég inaktívnak tűnünk, de ez kurvára nem igaz. Na jó, blogügyileg azok vagyunk, mert hát mikor frissítettünk már, de azért mindenkinek meg van a kis saját dolga. Hogy a többiekkel mi van, nem tudom, ezért csak a magam hülyeségét írom le:
- ki kellett adnom egy fanzine-t három hónap csúszás után
- folytatnom kellett a fanzine második részét (ez továbbra is folyamatban)
- zenekaros, koncertszervezősdi teendők (ezek dögunalmasak, ezért nem is írom le részletesebben, hogy mire is gondolok)
Szóval ja, emellett próbálok élni, új lakótársakat szereztem magam mellé, akiket amúgy nagyon szeretek, és tulajdonképpen nagyon örülök, hogy velük hozott össze a sors. Soha a büdös életben nem is gondoltam volna, hogy így alakulnak a dolgok. De tényleg, pont velük? Egy szóval lehetne jól körül írni az egészet: KIRÁLYSÁG.
Mint ahogy a tegnap estém is az volt Afterben.

Második fejezet

Azt hiszem kettő után feküdtünk le bőven. Én legalább is akkor még ettem és fogat mostam. Arra számítottam, hogy olyan 11 körül elkezd kelni a társaság. Sokat nem tévedtem azt hiszem. Vagy is de. Mert 7-kor (hét óra, reggelről) már ki is hámoztuk igen sokan magunkat a retekmester szivacsok és hálózsákok közül.
Bevásárlás, reggeli, nagytakarítás, „nem tudjuk mi történt” magyarázása a tulajnak arra az apropóra, hogy elszakított valamelyikünk egy láncot (itt egy ilyen díszláncra kell amúgy gondolni, annyira kemény csávók azért még nem vagyunk). A tulajról jut eszembe, nagyon rendesek voltak, pláne hogy eltűrtek ennyi szerencsétlen hülyét a helyen, pusziljuk is őket innen a távolból.

Ha lenne a klur-nak valamiféle tábora, aki „él-hal” a blog-ért, jófejkedésből ellővi másnap valami tök alkalmatlan időpontban az itt leírt kifejezéseket, azzal „upgrade”-elgetve átmeneti, és túldimenzionált státuszát... na, szóval, akkor lassan mondhatná valaki hogy „elmehetek a büdös picsába, hogy képtelen vagyok egy „normális” Hc/punk bandáról írni”. Valami olyanról, akinek a nevét kivágni cool dolog, és azon morfondírozni ebben a kételyekkel teli, megbaszott késő márciusi időben, hogy mennyire is volt a Slayer, és a Minor Threat hatással a fültágítók átmérőjére.

 

Nincs is pozitívabb csalódás annál, mikor a suli abszolút uncool arcával elbeszélgetsz. Meghallgatod, figyeled amit mond. Mikor leül, felcsúszik a nadrágszára, alatta kikacsint a káró mintás zokni. A nadrágszíj köldök alatt meghúzva, számológépes casio a balcsuklón. Furcsa „anyám vette” színű ing, kardigán, amin - ha igazi arccal találkoztál – ott van legalább 1-2 kitűző, mondjuk a NASA, és egy ATARI logó. A cipő nem számít; a nerdek cípőjének származási helye egy abszolút Y aktás ügy. Sőt, egy „Y akta, a szürkületi zónából”.

Szóval, dumáltok, és a végén rájössz, hogy hiába az éveken keresztül pontosítgatott fizimiska, kiegészítők, jelek, ideológiák, koncertek, zene, vagy szopatások a WC-ben...ezek az arcok „égetik csak igazán fel a világot”.

 

A Talking Heads pont ezt nyújtja. Neurotikus, szorongó, lúzer arcok zenekart alapítanak, valami necces New York-i képzőművészképző iskolában a 70-es évek közepe-vége fele. Ők nem az a fajta képzősök, aki begombázva ninjázzák végig Brooklyn utcáit, aztán karmikus faszságokról beszélgetnek egy telefonfülkével, ameddig nem jön pár break-es srác , hogy beverje az artos szájukat...Ezek az srácok a kollégiumba rohadnak folyamatosan, és épp csak pizzáért vagy a hobbi boltba ugranak ki néhány led-ért, mindeközben teljesen felesleges dolgokról gondolkodnak, pl épületekről, meg kajákról ( a zenekar második lemezének címe :More Songs About Buildings And Food ).

David Byrne énekes, a tökéletes mintapéldány, a zene, meg a geek mindennapok tökéletes háttérzaja, amit még kiegészíthet egy-egy Devo lemez, egy kis 8-bit prüntyögés, Star Trek dialógusok, és gépzúgás.

 

Furcsa, szürreális art-punk-rock, afrikai dallamok, funk, konga, igazi New york-i new wave. Felesleges zenék, és felesleges gondolatok.

 

 

 

 

Prológus

Egyszer meghívott minket a Spark zenekar Magyarkanizsára játszani. Minket, mint anno Säw-t. Természetesen ebből semmi sem lett, leginkább a mi balfaszságunk végett, de hát van ez így néha. Nálunk mondjuk többször volt, mint kéne.
Aztán gondoltam, viszonzom szívességüket, de legalább is szándékukat. Jöjjenek ők hozzánk! Na igen ám, de ha már feljönnek a hideg északi hegyvidékre, azért nem ártana jól körbe utaztatni őket, lássák milyen palócföld és szomszédjainak környéke. Hát ebből aztán az lett, hogy a Spark ugyan nem, de helyette 7 másik zenekart sikerült kisebb-nagyobb sikerrel körbe utaztatnom Eger-Salgótarján-Hatvan által bezárt háromszögben. Na de ne rohanjunk ennyire előre.
 

Első fejezet

Csütörtökön fáradtan jöttem haza munkából, mikor felhív Lacája barátom, hogy nem lesz dob Egerben. A problémát orvosoltam, sikeresen lebeszéltem a frissen feltöltött telefonom összes pénzét az ügy érdekében.
Másnap ZH, pakolás, hálózsákszerzés és óráról való elkéredzkedés után már a úton voltam Marky Nothing-gal Eger városa felé. Annak ellenére, hogy nem aludtam szinte semmit, elég vidáman elbeszélgettük az utat, minden aktuális pletykát kitárgyaltunk szerintem, amit a magyar hárkórpank színtér ki tudott termelni magából. Vagy legalább is ami eljutott hozzánk.
Lent a helyen a megbeszéltekkel ellentétben szereztünk egy másik dobot, így lényegében tök feleslegesen kidobtam az ablakon pár ezer forintot, de a tudat, hogy próbáltam tenni az egészért valamit, megnyugtatott. De pénz jobban boldogítana!
A dob ugyan meg lett, viszont a dobos hozzá teljesen eltűnt. Vagyis a mi (most Nothing) dobosunk. Azt hiszem, súlyos fejezeteket szentelhetnék annak, hogy hogyan is jutott le, hogyan sikerült rátalálnunk és hasonlók. Végül is maradjunk annyiban, hogy nehezen, de sikerült összeszedni az egész csapatot, pont a koncertek kezdésére.
A zenekarokról most nem írnék, majd inkább a második fejezetben tagalom őket, ott úgy is mindegyik banda meg tudott jelenni. Ja tényleg, a New.Dead.Project betegség miatt elmaradt Egerben és Hatvanban sajnos.
Míg bent ment a party, kint deszkáztak a vállalkozó kedvűek, az igazán vagányak pedig a szomszédos klubban, Junkies-ra mentek. Én is benéztem, de rájöttem, hogy azért ennyire király arc még én se lehetek, hogy huzamosabb ideig benn tartózkodjak. Azt hiszem oda 1500 Ft körül volt a jegy, természetesen tőlem egy fillért nem húzott ki senki sem.
A koncerteket nagyon hamar befejeztük amúgy, mindent időben lezavartunk, még kicsivel éjfél előtt vége lett a hat zenekaros hepajnak. Leszámítva, hogy az emberek 80%-a leragadt a klub résznél (ez 800 embernél ugye nem kevés), szerintem király hangulata volt az egésznek. Pláne mikor ’88-as náczik kezdtek el beszivárogni a helyre, majd nem sokkal utánuk behúzós képű cigányok, akikről kiderült, hogy amúgy tök jó arcok, mi meg már kevésbé vagyunk azok. Ezért fogtuk is magunkat, a penészes szivacsokat és a fáradtságunkat, és el is tettük magunkat másnapra benti fedett félcsöveknél.

Folytatás holnap.

 

Most egy olyan bandáról fogok írni, mely a „földönűlve-kannásbor-punkokat” (már ha még vannak ilyenek...nem vagyok már 16 éves, lehet kissé le vagyok maradva trendügyileg) és a HC arcokat nem nagyon mozgatja meg, kiknek szigorú arckifejezése mellett Henry Rollins „tábornok tekintete” is lófasz.

 

A Devo, és alapvetően a 80-as alter szinti-pop-punk hatását megtalálni a „magyar színtérben”, kb. halott ügy. Persze volt egy Bizottság, Kontroll csoport – melyeknek köze sem volt a szintipop-punk-hoz - , és hasonszőrű társaik, de abból meg maradt kb. néhány fekete lyukas történet egy nagybácsitól, és kész...Az okokat felesleges lenne boncolgatni, főleg egy olyan ország tekintetében, melyet lazítós 25-30 év késéssel, 1981 körül kapott el a jampi láz..

 

Csajom szerint „a devo kretén zene”. Az egy dolog hogy abszolút nem ért hozzá, de a vicc az egészben hogy ráhibázott. Csupa nerd, programozó ( helloGábor: D ), és rendszergazda tekintetű arc, kezeslábasban, műanyag, piros piramis alakú izékkel a fejükön. Hülye szemüvegek, konszolidált cyberpunk formák, analóg szintik, és géphangok. Mindehhez adjunk hozzá egy jó adag 80-as évekbeli futurisztikus minimalizmust, muzikalitást, kis sci-fi romantikát, sok iróniát, és mindezt itassuk át némi pozitív hozzáállással. Valami ilyesmiről van szó.

 

Csak 20-30-40 percre felejtsétek el a metalzone torzítós gitárokat, a géppuskakezű és lábú mutatványos dobosokat ; nagyjából ennyi idő egy lazítós Devo lemez. És érdemes ennyit rászánni, mert egész egyszerűen jó. És elnézést azoktól, - és riszpekt azoknak - akiket felháborít az, hogy alapvetően nem feltételezem a punk/HC arcok nagy részéről hogy valamibe is nézi a Devo-t. Ez nem fasizmus, csak szimpla realitás; mivel tapasztalataim szerint lesem szarja a srácok nagy része az alapabbnál alapabb dolgokat. Egyes zenekarok ha nem is tetszenek, nem jön be a szinti, mert buziság, és csak a csordaének meg mittudomén, akkor is jó tudni, hogy az adott banda milyen ponton helyezkedik a punkzene Iggy Pop-tól napjainkig vezető útján.

 

 

És akkor most ellőve az összes "okoskodós patron".

"Hallgassatok Devo-t, mert a DEvo jó."

 

 

 

Minutemen - Ack, ack, ack

A Minutemenről már volt szó a blogon, azonban belőlük, úgy gondolom, sosem elég! Ezért lássatok csodát, egy újabb klipet prezentálunk nektek, íme:

boge-bugi-bögi

UPDATE:
Szelidmodors beírhat magának egy színtérpontot. Én meg kihúzhatok kettőt.
Csekkoljátok: Urinals
 

F-Minus

"I don't believe in Anarchy
I don't believe in Democracy
I don't believe in Communist
I don't belive in Fascist
I walk the dark path"

A filmekben mindig minden olyan simán megy. Ha nem is bökkenő mentesen, de azért a faszi mindig megszerzi a nőt. Én elég elbaszott karakter lennék akkor egy filmben, az biztos. Legalább annyira, mint az F-Minus. Valahogy sikerült elkerülniük minden komolyabb elismerést elkerülniük, vagy csak én nem botlom beléjük, pedig ez a banda megérdemelné. Ha nem is az egész pályafutására, mert hát valljuk be, az utolsó albumuk inkább volt egy jó atmoszférájú, de túlságosan idegesítő jelenség, mint nem.

Meglehet, hogy vagyunk vagy 20-an országszerte – és 83-an közép Európa szerte - , akik e három betű láttán csak másodsorban gondol a japán foci válogatottra ( a gyengébbek kedvéért: Japan Football Association, mert ugye tudjuk, egyes körökben sikk utálni a focit , a tapasztalatok szerint).

 A Jodie Foster's Army-ról is illő lenne néhány szót összerántani, és ezt most meg is teszem. Hogy miért? Mert a JFA a világ legkurvajóbb bandája, ez kétségtelen...aki mást mond az, mittudomén, mondjuk „leszopott egy lovat”.

A velük való megismerkedés egészen más megvilágításba helyezi a manapság elkurvult és buzis skatepunk kifejezést. A sok kapucnis metroszexuál kisgyerek, hardcore-nak és skatepunknak nevezi a zenét amit hallgat, de mi ugye erre nem alapozunk. Alapvetően, - és kellőképpen következetesen - nem hiszünk olyannak, aki szemmagasságnál feljebb emeli azt a kurva fényképezőgépet, vagy olyannak, aki csak „OMG:(„-t válaszol arra, mikor érzékletesen elküldtük őt a gecibe egy hangulatos,és felettébb egyoldalú szájkarate alkalmával.

 

Miután mindannyian végigpubertáltuk az aktuális évtized első éveiben a Blink182-szerű kamuskatepunk-ot (nem mintha nem lettek volna jók azok a másolt kazetták, a zöld tornacipők, a Hervis-es deszkák, és a Tony Hawk 1), akkor most megpróbálhatjuk tisztázni a dolgokat.

 

1981.Miközben itthon a lakótelepi srácok baszták Hungária-Neoton Familia kombót, addig kicsit távolabb, dél kaliforniában a deszkás szubkultúra durván virágzott. A JFA tagjai is erről a színtérről kerültek össze, miután összehaverkodtak néhány „bomb the street” ( „utcai szörfözés”) akció, és félcsövezés következtében. Az alapító Briann Bannon énekes, és egy fekete basszeros srác , a hangzatos nevű Cornelius volt. Később csatlakoztak a többiek is, és megalkották ezt a nagyon kreatív nevű formációt. A JFA a „deszkás punk” dolog első bandái közé tartozott, mint pl az Agent Orange, a Gang Green, Big Boys vagy a korai Suicidal. Később persze – de még a 80-as évek elején/közepén - az amerikai punkban alap tényező volt a gördeszka, sok olyan banda is nyomta, akiknek szövegeiben és arculatában nyomát sem lehetett felfedezni a deszkázásnak (pl Germs, Henry Rollins, Minor Threat, RHCP stb. )

 

A JFA zenéje folyamatosan változott az évek során, de sosem lett gagyi, mint pl a Circle Jerks. A legértékelhetőbb ebben a zenekarban az, hogy megvolt a kísérletező kedvük; bár igaz, a kor zenekarai általánosságban sem voltak annyira vaskalaposak, mint a mostani HC/punk brigádok.

 

A korai JFA anyagok, kíméletlenek; a legjobb oldschoolHC/speedpunk, a Beastie Boys Some old Bullshit-je mellett, amit valaha is halottam. Negyven másodperces számok, surf rock klasszikusok feldolgozásai (ami arról tett tanúbizonyságot, hogy ezek a srácok amúgy elég jól tudnak zenélni..), artikulálatlan ordibálás egy amúgy is totál szar hangú gyerektől, és nevetséges, de hatalmas szövegek( „Surf punks we're not, skateboard we do!”, „ Cokes and Snickers all i need, health Sucks, health sucks!” )

Rövid shortok, Independent vagy Thrasher pólók, mezítláb a Vans tornacipőben, oldschool gördeszkák, és szörfös, reverbes, szakadt gitár.

 

Később sem romlott a dolog, több lett a kísérletező kedv is. Hol funky üti fel a fejét (Lowrider , és Funkadelic feldolgozás), hol szörf rock, sőt, afrikai dallamok. A 80-as vége fele képbe jött a billentyű is, a TSOL után szabadon. Ez is királyság.

 

Szóval, ha nem is a hardkóór szcéna etalonja, akkor is, a JODIE FOSTER'S ARMY legalább annyira „háttérben megbúvó, de markáns” jelenség, mint a japán foci.