Mostani helyzetemben kicsit nehéz rászánnom magam, hogy billentyűzetet ragadjak, de annyi minden kavarog a fejemben, hogy kénytelen vagyok ezeket mind ide a blogba vetni.

Be kell, hogy valljam, elég elbaszott egy gyerekkorom volt. Vagyis olyan kb 10-11 éves koromtól, ahogy a szüleim elkezdtek válni, jött a valóvilág, hidegzuhany, minden ahogy egy elbaszott könyvben is meg van írva. Tudni kell, hogy a válási intervallum nem egy-két hónap, esetleg év, hanem kerek 8 (nyolc) év volt, szóval ez elég sokra rányomta a bélyeget nálam. Vagyis nem is ez, mert a válás az smafu, ellenben a velejáró dolgok és egyéb kihatások már kevésbé.
Lehet ezért, de lehet, másért így hát elkúrt fiatalságomban sikerült rátalálnom valamire, ami ha többre nem is, de pár percre feledteti a hülyeségeket az életemből. Így lett tinédzserkorom egyik meghatározó eleme a Smafu, kb mint egyetlen vidám dolog, amiről tényleg azt tudtam mondani, hogy ezek a srácok nem csak szenvednek, erőlködnek, vagy esetleg majomkodnak a színpadon/lemezen, hanem ez tényleg tök hitelesen vidám, vicces és jó. Semmi erőlködés vagy izzadtság szag, adja magát az egész, még a gyengén szóló demojukon is.
Aztán jött 2003, vége lett a Smafunak. Én pedig teljesen elfeledkeztem erről az egészről, amit fentebb írtam.

Egészen mostanáig.
2008. november 22.-e, 18:17-van. Márk felhív, hogy találkozzunk valahol a Smafu buli előtt. Megegyeztünk egy „20:00 órai Stadionoknál”-ban. Ezen a napon történt pár szar dolog velem, ezért nem igen volt hangulatom semmihez, gondoltam meghallgatok pár számot a reunitáló szegedi bandától, legalább felidézem a szövegeket. És ahogy beraktam a „fiLÓZofus” című számukat, egyből 2000-be repültem vissza. Kb olyan önkívületi állapotba kerültem pár másodpercig, hogy habzó szájjal csapkodtam a térdemet örömömben. Hoppácska!

20:27, én a Stadionoknál, Márk pedig hív, hogy mégse jön, mert nem. Hát oké.

20:41, végre rájövök, hogy rossz irányba indultam el, villamosra fel, pár perc múlva a helyszínen is vagyok.

21:53. Kezd a Tragic Vision. Kellően szomorú zene, iszonyat nagy lendülettel. Néha nem értem őket, hogy kb nulla megmozdulásra is hogy képesek ennyi lelkesedéssel tolni a szekeret. Maximális respekt, már csak azért is, mert iszonyat jó arcok. Drunk Edge Revenge!

23:02, és már a Smafu nyomja. Jézusom (jaj mit írok), sose láttam ezt az együttest élőben, mégis teljesen olyan, mint azt elképzeltem lemezről. És visszarepültem minden szar ellenére 2000-be, forever vidámság a zene alatt és mint kis Balázs az üveggolyókért, én úgy ordibáltam a szövegeket. És fura, hogy minden, amit nem szeretek egy zenekarban, ők ellőtték, és mégis bejött. Miért is? Se erőltetett, se szar nem volt, csak őszinte és spontán. Na jó, nem „minden”, amit tényleg utálok egy zenekarban, igazából csak a számok közötti viccelődésre gondoltam itt, eddig bármilyen más együttes próbálta ezt nyomni, mindig olyan kibaszott szánalmas volt. Természetesen itt nem, hogy is lehetett volna az?
Fura volt, hogy ennyi idő után is szinte minden szöveget fújtam kívülről. De hisz mennyi idő telt el? Még csak 2000 van!

És akkor hirtelen vége lett. Mennyit mutatott az órám? Nem tudom, nem mutatott semmit, csak azt, hogy visszatértem 2008-ba. Itt vagyok újra a szaros életemben, na de akkor mi van? Semmi. Viszont volt egy iszonyat jó estém, köszönet érte az együttesnek.
Úgy érzem, kicsit erőt adott az egész, illetve értelmét vesztette, ha csak egy kis időre is a „Vidámság vagy punk?” teória. Ma befejezem a Saturday Night Holocaust tegnap le nem adott részét.
 

http://www.myspace.com/smafu
http://www.myspace.com/wearetragicvision