Ha lenne a klur-nak valamiféle tábora, aki „él-hal” a blog-ért, jófejkedésből ellővi másnap valami tök alkalmatlan időpontban az itt leírt kifejezéseket, azzal „upgrade”-elgetve átmeneti, és túldimenzionált státuszát... na, szóval, akkor lassan mondhatná valaki hogy „elmehetek a büdös picsába, hogy képtelen vagyok egy „normális” Hc/punk bandáról írni”. Valami olyanról, akinek a nevét kivágni cool dolog, és azon morfondírozni ebben a kételyekkel teli, megbaszott késő márciusi időben, hogy mennyire is volt a Slayer, és a Minor Threat hatással a fültágítók átmérőjére.
Nincs is pozitívabb csalódás annál, mikor a suli abszolút uncool arcával elbeszélgetsz. Meghallgatod, figyeled amit mond. Mikor leül, felcsúszik a nadrágszára, alatta kikacsint a káró mintás zokni. A nadrágszíj köldök alatt meghúzva, számológépes casio a balcsuklón. Furcsa „anyám vette” színű ing, kardigán, amin - ha igazi arccal találkoztál – ott van legalább 1-2 kitűző, mondjuk a NASA, és egy ATARI logó. A cipő nem számít; a nerdek cípőjének származási helye egy abszolút Y aktás ügy. Sőt, egy „Y akta, a szürkületi zónából”.
Szóval, dumáltok, és a végén rájössz, hogy hiába az éveken keresztül pontosítgatott fizimiska, kiegészítők, jelek, ideológiák, koncertek, zene, vagy szopatások a WC-ben...ezek az arcok „égetik csak igazán fel a világot”.
A Talking Heads pont ezt nyújtja. Neurotikus, szorongó, lúzer arcok zenekart alapítanak, valami necces New York-i képzőművészképző iskolában a 70-es évek közepe-vége fele. Ők nem az a fajta képzősök, aki begombázva ninjázzák végig Brooklyn utcáit, aztán karmikus faszságokról beszélgetnek egy telefonfülkével, ameddig nem jön pár break-es srác , hogy beverje az artos szájukat...Ezek az srácok a kollégiumba rohadnak folyamatosan, és épp csak pizzáért vagy a hobbi boltba ugranak ki néhány led-ért, mindeközben teljesen felesleges dolgokról gondolkodnak, pl épületekről, meg kajákról ( a zenekar második lemezének címe :More Songs About Buildings And Food ).
David Byrne énekes, a tökéletes mintapéldány, a zene, meg a geek mindennapok tökéletes háttérzaja, amit még kiegészíthet egy-egy Devo lemez, egy kis 8-bit prüntyögés, Star Trek dialógusok, és gépzúgás.
Furcsa, szürreális art-punk-rock, afrikai dallamok, funk, konga, igazi New york-i new wave. Felesleges zenék, és felesleges gondolatok.