nem nehéz kitalálni a címből, hogy miről is fog szólni a második posztom. A 77-es punkról, vagyis pontosabban pár lemezről, ami 1977-ben jelent meg. Biztos sok lemezt ki fogok hagyni, de nem is az a célom, hogy mindenről említést tegyek, csak pár mondat egy-két kedvencemről.
Egy kicsit elöljáróban: Szinte fogalommá vált az ehhez az évhez fűződő punk. Ez valamiféle mérföldkő volt akkoriban. Mert azért a protopunk még érezhetően jelen volt a levegőben és meg is látszott a bandák hangzásán még picit(persze nem az összesen), gondolok itt a garázs-zajos felvételekre, koncertekre stb, de már érezni lehetett a levegőben a változást. A fiatalos lendületet, dühöt, dinamikát, gyorsabb/rövidebb számokat. Voltak persze még a régebbi érából is bőven. Például a Richard Hell a Voidoids-szal. Azért az halkan jegyzem meg, hogy a biztostűk összevissza szurkálását és ruha anyagok összefogatását vele Richard Hell használta először. Vagyis inkább az elsők között még Amerikában a 70-es évek elején. Malcolm Mclaren pedig importálta szépen Angliába. Szóval a Voidoids ebben az évben kiadta a Blank Generation-t. Ami pont, hogy a proto punk, a rocknroll és a punk rock egyvelege. Nem rossz lemez, de semmi több. Nem volt korszakalkotó. És ha már a nyúlásokkal előhozakodtam, akkor a Sex Pistols a blank generation riffjéből csinálta a pretty vacant-et. És akkor még egy kis nyúlás. Steve Jones a gitározás közbeni mozdulatait, fejrángásait meg Johnny Thunders-től koppintotta. Ejj-jajj. Egyébként Johhny Thunders is olyan figura, mint Richard Hell. Csak ő a glam rock-ból jött és a New York Dolls bukása után megalapította Jerry Nolan(aki amúgy fasza dobos volt) cimborájával a Heartbreakers-t. 77-ben adtak is ki lemezt, a L.A.M.F.-et. A recept hasonló mint kortársánál Richard Hellnél, csak itt még több a rocknroll. Semmi extra, nem rossz lemez, de tényleg nem több. Nem is róluk szól elsődlegesen ez a poszt, csak egy kis felvezető volt ez.
Ha már a Sex Pistols-t felhoztam, akkor kezdem is a Never Mind The Bollocks, Here's The Sex Pistols-szal. Jó, persze alap lemez, nincs olyan punk a világon, aki ne hallgatta volna. Jó lemez ez, de inkább nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De minden korszakban vannak futtatott zenekarok, teljesen természetes. Lemmy egyébként azt mondta a Pistolsról, hogy nagyon jó rocknroll zenekar. Nem punk, hanem rockandroll, mert a punk szerinte a Damned meg az Adverts. Ennyi baszki. Lemmy mindig is megmondta a frankót, nincs kecmec! És akkor már Adverts.
77-ben jött ki a one chord wonders ep. Mennyire zseniális egy lemez ez is tőlük. Meg van benne minden, ami kell a punkban. Kellőképpen lendületes, fogós, korához mérten megfelelően újszerű, és dallamos, különösen jó basszer témákkal. A tipikus '77-es punknál kiemelkedőbb is az Adverts. Imádom. Most pedig jöjjön egy kis Damned. A Damned Damned Damned lemez egész pontosan.
Captain Sensible-ék lemezét is nagyon szeretem és ha nem is annyira mint az Adverts-et, akkor is ez egy nagyon meghatározó lemez volt 1977-ben. Akörül meg, hogy a Damnedé volt a világ legelső punk ep-je, sokan vitatkoztak annó. Ugye a New Rose-ról van szó. Na de ez év áprilisában kijött a The Clash első nagylemeze. A lemez. Imádom a Clash-t. Sokan nem szeretik és nem tartják fontosnak, de én igen. Amúgy meg mindenki azt tart fontosnak amit csak akar. Ez a lemez annyira egyedi hangzással bír, teljesen egyedi számokkal. Joe Strummer zseni volt. Ez a lemez még dühös, pörgős, de azért közben technikás is és előben is hozták mindig a lendületet és a punkkal foglalkoztak nem pedig a pózokkal. Hate and War!
a The Stranglers sem csak faszhuzkodással töltötte 1977-et, ugyanis kiadtak 2 lemezt is(csak úgy, mint a Ramones). a stranglers kihozta a Rattus Norvegicust és a No More heroest! Én a no more heroest jobban bírom egyébként. Ők keverték a punkot a new wavvel. és nekem ez a korai időszak kifejezetten bejön. fasza slágerek szintivel megfejelve+erőteljes és király basszer témákkal. ez volt a korai stranglers titka. Ha már szinti, akkor Screamers. nagyon nagyon király banda volt a screamers. egyedi, dühös és gonosz szintipunk volt az övék. 1977-78-ban pedig kiadták a demoikat. zseniális számok.
Ezévben jött ki a szintén egyik legmeghatározóbb punk zenekar demója. A zenekar pedig a Discharge. Nagyon érződik a demón, hogy az első hangzóanyaga a zenekarnak. Komolyan van, hogy még dallamos is, de persze kurvajó demo ez. Jó tökös. Milyen is lenne más. A Discharge az Discharge baszki. Ráadásul a demó utolsó száma a No future. Miért nem beszélt 77-ben inkább mindenki a Discharge no future-jéről?
Buzzcocks. Mondom BUZZCOCKS. Na ezt a zenekart is imádom kiskorom óta. Kár, hogy a Singles Going Steady 79-ben jött ki, mert az a kedvenc lemezem tőlük. De szerencsére 77 elején kijött tőlük a Spiral Scratch. Atyaég, mekkora lemez ez is. Punk rock lendület+egy kis powerpop, itt még eléggé nyersen. Király! Amúgy azért is kár, hogy az első Siouxsie and the Banshees lemez, a scream 78ban jött ki. Zseniális post punk lemez!! meg a Joy Division an Ideal for Livingje is 78as, kár, na de mindegy, most 1977 van héjj.
Egyébként az Oi! Is bontogatta már szárnyait. Pl a Cock Sparrer ez évben kihozta a Running Riot singles-t seven inchen.
WIRE! Úú mekkora zsenialitást hoztak létre azzal, hogy 77-ben kiadták a Pink Flag-et. Tökéletes lemez. Most meg is hallgatom. Az egyik legnagyobb alapvetés ezévből. Amúgy a Mind Your Step-pel király lenne feldolgozni tőlük a Mr.Suit-ot. Nagyot csapnánk vele asszem.
evezzünk egy kicsit pop-osabb vizekre, és más kontinensre. Amerika. The Real Kids. 77ben jött ki az első lp-jük(meg az all kindsa girls 7-es is.) abszolút bugis (power)pop-os, kis rnr beütésű bostoni punk rock volt. jeee! az all kindsa girls a legjobb szám. és ez már csak az én teóriám, de meg vagyok róla győződve, hogy 2 évvel később a The Knack tőlük lopta a receptet és a get the knack lemezük azért lett olyan jó.
Most meg mondjuk legyen egy kis Dead Boys. Nagyon imádom a dead boys-t is. Az ő lemezük pedig a Young, Loud and Snotty. Atom lemezről van szó ugye nem is kell mondanom. New yorki banda voltak, de nekem valahogy mégis
kicsit a dead boys-hoz képest pár évvel későbbi a nyugati parti korai punk/hardcore-t juttatják eszembe egy kis proto-punkkal nyakonöntve. A Dead Boys király, ennyi.
Darby-ék a Germs-szel meg ezévben kiadtak egy élő felvételű 7”-et a formingot. Itt már azért lehetett sejteni, hogy nemsokára megérkezik a még lendületesebb hardcore-punk. A Germs meg nagyon zseniális. Most pedig újra New York, jöjjön a legjobb, a Ramones. 1977-ben 2 lemezt is összehoztak. A Leave Home-ot és a Rocket to Russia-t. KIRÁLYSÁG! Zakatoló, lendületes, lefelé pengető punk rock örvény! Aki nem szereti a Ramones-t
az nem is punk. És a végére egy bónusz. vissza Angliába. Az 1977-es év egyik legtökösebb punkrock lemeze, a Motörhead – Motörhead. Biztos páran felhördülnek most, hogy”mivan? a motörhead nem is punk!”
Már hogyne lenne punk! Mivel Lemmy punk és ő alapította a zenekart ezért az. Az meg már más kérdés, hogy én imádom a Motörheadet is. Ez a lemez a punk, a rocknroll és egy kicsit a metál keveredése. Abszolút csibész, tökös, laza, lendületes és ütős. Király év volt ez az 1977.
biztos sok alapvetést kihagytam, de ez csak egy kis szösszenet volt. Yo!