Azon kaptam magamat, hogy az utóbbi időben meglepően sokat írok. Ami meglepő számomra, az-az, hogy papírra. Ez azért vicces, mert az írásom még számomra is megfejthetetlen néha, nem hiába vagyok híve a gépelésnek. Gyorsabban is megy, mint az írás. Volt egy idő, amikor megfogadtam, hogy ha lehet, soha többé nem írok papírra, hogy így száműzzem azt a nyomort az életemből, hogy képtelen voltam megtanulni nem hogy szépen, de úgy egyáltalán normálisan írni. Úgy fogom a tollat, mint ahogy egy balkezesnek kéne, csak én ezt a jobbal teszem. Próbálkoztak mindenféle műanyagot hegeszteni a tollaimra a tanárok, de nem igen jártak sikerrel, pedig én tényleg akartam, hogy ez ne így legyen.

Sok mindent akartam máshogy. Például ebben az évben jó sokat dolgozni, hogy legyen pénzem erre-arra. Leginkább zenélésre, végül is mi másra? Hangszer, erősítő, és hozzá minden bisz-basz. Ebből leginkább annyi valósult meg, hogy semennyi. Dolgoztam mindenfelé, de sehol sem tartósan. Vagy szar körülmények, vagy egyszerűen a határozott munkaidő addig tart, ameddig meg van az határozva. És nem tovább. Pedig az ember igyekszik mindig, mégis milyen könnyen kicsúsznak a kezei közül a dolgok.

Mostanában a zeneletöltéssel is így vagyok. Mondjuk az legalább megy, de egyáltalán nem tudom rávenni magam, hogy nem hogy belemélyedjek, de úgy általában meghallgassam azokat, amiket megszereztem. Pedig jó pár gyémántot gyűjtöttem a sok selejt mellé, még sem érzem azt a kéztetést, hogy mindet be kéne vizsgálnom. Majd ha olyanok lesznek a körülmények. De mikor?

Úgy vagyok ezzel, hogy végül is tök mindegy, ha úgy érzem, úgy is átrágom magam rajtuk. Mint a sok lopott vagy talált könyvet, amit az utóbbi időben felhalmoztam. Ahol most élek, egyszerűen lehetetlen bármit is olvasni. Úgy tényleg olvasni, mert itt csak ülök és nézek. Betűket látok, amik szavakat formálnak, amik szép lassan mondatokká alakulnak, míg az egész egy teljes szöveggé folyik össze. Valahogy mégis annyira folyékony állapotú lesz az egész, hogy képtelen vagyok befogadni.

Az esték, habár semmi különbség nincs este és nappal között a szobámban, annyira sötét, mégis valahogy átszellemítenek, már ha zenehallgatásról, gitározásról vagy rajzolásról van szó. Egyik pillanatról a másikra: „KATT!”, és már szívom is magamba az eszenciát. Vagy éppen adom ki. 

Sikerült olyan autentikus hip-hop válogatást beszereznem, hála Ricsinek, hogy miután elhangzik ez a „KATT!”, azonnal magukba szívnak az alapok. Ahogy egyesek mesélik a füves / haskás spirituális élményüket, néha úgy érzem, én is hasonló mélységekbe tudok süllyedni, ha ezt a válogatást hallgatom. 

A letöltés szabadság:
http://www.mediafire.com/?tylyzdnlfwl