Mennyire érdekelt a magyar film helyzete? Hogy őszinte legyek, kurvára leszartam eddig, és az okom is meg volt rá: egy belterjes társaságnak láttam, ami ugyan ritkán képes nagyon jót és maradandót alkotni, de igazából összességében mindig rossz felé mennek a pénzek és a „sikerek” (lásd mondjuk üvegtigris 2426435). Aztán szólt valaki, hogy idén kicsit más lesz a filmszemle. Na ugyan mitől lenne más, kérdeztem én, jött is a válasz: alulról szerveződik, mindentől függetlenül.
 

 

Ez volt az, ami arra késztetett, hogy ugyan nézzek már bele jobban ebbe a nagy masszába, amit magyar filmnek szeretnek csúfolni. Szerettem volna írni a Magyarország 2011 filmről alkotásról miután megnéztem, de mivel nem vagyok fizetett újságíró, csak egy egyszerű blogoló punk, így sajnos hagytam, hogy az ingerek elússzanak. Pedig értek ingerek, hol széles mosollyal fogadtam a rövid filmeket, például Kocsis Ágnes, Szabó Simon és Török Ferenc része nagyon tetszett. Meg volt olyan része is az egésznek, ahol egy hangos „ANYÁD”-dal díjaztam a filmet, bár olyanból csak egy volt, még pedig Forgács Péternél. Értem én, persze hogy értem, hogy mit akart, de attól ez még nem jó, és nem is tetszett, nagyon nem. Összességében viszont igen is el lehet mondani, hogy nulla pénzből is képesek ezek az emberek valamit alkotni. És itt az alkotáson van a nagy szó, mert sokan elfelejtik, és leginkább a jó magyar troll képes erre, hogy kibaszott nagy különbség van a filmművészet és a filmipar között. Tudom a filmesek szeretnék, hogy ne legyen, de az igazság az, hogy mindig is volt és mindig is lesz, nem hiába van zeneipar és azon sokszor direkt kívül álló művészek, akik ugyanúgy élnek és dolgoznak, mint egy átlagember, de attól még alkotnak, turnéznak és alakítják a zenei életüket.

Én, mint művész, mint zenész, büszke vagyok arra, hogy nem veszem igénybe se az állambácsi, se az Artisjust maffia alamizsnáit, hogy én magam termelem meg mind az időt és az anyagiakat is arra, hogy alkothassak. Hol a zenélésből, hol pedig saját keresetemből, a lényeg, hogy függetlenként, mert számomra nem elfogadható, hogy ezekkel összeálljak. És nem, nem orbánékkal vagy gyurcsányékkal van bajom, nekem az összessel van bajom, és ha hiteles művész szeretnék maradni, nem is engedhetem meg magamnak úgy érzem, hogy kooperáljak ezekkel a senkiháziakkal.

Megértem viszont valahol azokat, akik a filmművészet halmazban próbálnak elhelyezkedni. Sokan nem értik ezt, és leginkább úgy látszik mi magyarok vagyunk képtelenek felfogni, hogy mennyi pénzbe is kerül egy filmet legyártani, mennyi mindenre kell pénzt szánni, ezt talán a Magyarország 2011-ben Pálfi György kisfilmje mutatja be, ahol az über látványos, direkt klisés hollywood-i intro után egyszerűen nincs film, csak képszakadás, majd jön az irgalmatlanul hosszú stáblista. Pálfi kisfilmje egy óriási gag, de közben iszonyatosan fájdalmasan rávilágít arra, hogy mennyi mindenre és mindenkire kell pénzt szánni, és akkor még nem is beszéltünk a különböző bérlésekről és egyéb költségekről, amik felmerülnek... ezek nagyon súlyos pénzek, és aki nem próbált meg valaha legalább egyszer komolyabban filmezéshez neki kezdeni, talán nem is lehet tiszta számára az egész. Még így is, hogy a digitális kamerák elterjedésének hála, lehet ezt az utat választani (ami mondjuk azért más minőséget ad, mint egy celluloid, de ez már tényleg csak részletkérdés),  egyszerűen még így is hihetetlen sok pénzt kell szánni mindenre. Ekkor szokták mondani, hogy állambácsinak kötelező támogatnia a művészetet.

Gyökerek, értitek? MŰVÉSZETET! Nem a filmIPART, művészetet. Az, hogy neked nem tetszik, vagy nem érted, mert egy senkiházi tuskó fasz vagy, kutyát sem érdekli. Iránról hallott már mindenki, ugye? Nos, náluk robbanásszerűen megnőtt a minőségi filmek aránya. Nem, nem közönség filmekről van szó, továbbra is filmművészetről, más kérdés, hogy ezek mennyire emészthetőek, de ezek a filmek világszerte rengeteg díjat nyernek és viszik Irán jó hírét, még bizony a gonosz amerikába is, bizony-bizony. Olyannyira, hogy a 2011-es iráni filmfesztiválon rengeteg amerikai színész és rendező meg lett hívva, akik alig várták, hogy elmenjenek, mert az iráni filmművészet az egyik legmeghatározóbb kortárs művészeti jelenség a világon. 

Hu mit írtam, kortárs művészet, erre muszáj most kitérnem. Erre szokta mondani a gyökér magyar troll, hogy zsicik meg libsik találmánya, meg hogy jordán pozitív arcok „értik” csak meg ezeket a dolgokat. Na és most ezzel akkor mi van, hogy az irániák ennyire jók valami modern dologban, hm? Na mi van, kussoltok nyomorékok? Iránban szinte minden sarkon folyik egy forgatás, az állam nem sajnálja azt a kevés pénzt sem, és tudjátok, a legszebb, hogy valahogy ezeket a pénzeket nem szokás elsikkasztani arra felé, ez a legszebb.

 

Na de mint fentebb említettem,  szabad-e elfogadni az államtól pénzt forgatásra? Én, mint művész, soha nem tenném. DE! Ez nem azt jelenti, hogy szerintem nem lenne szabad, és nem is ítélek el senkit, aki ehhez folyamodik, sőt, filmezésnél konkrétan meg is értem, mert tényleg kérlek szépen benneteket: higgyétek el, hogy egy filmet megcsinálni kurva sok pénz. 

Ha az állambácsi azt mondaná viszont, hogy oké, több pénzt nem adunk filmre, én egy szót sem szólnék, nem is értem, honnan veszik az emberek, hogy államnak kötelező adnia pénzt ilyenre. Benne van az újdonsült alaptörvényben? Ha benne, szóljatok, de nem tudok róla. Persze szomorú dolog lenne nagyon, ha így lenne, de valahol örülnék neki, ha kiszállna az állam ebből, mert jelenleg (illetve nem is tudom, hogy volt-e más időszak) egyszerűen vállalhatatlan az egész magyar állambácsi. Iránról csak annyit lehet hallani, hogy atomcsapás tervezés, titkos raketták, Izraelnek bökdösni a bajszát, satöbbi, de itthon a kutya sem beszél arról, hogy mennyire pezseg ott a filmes kulturális élet. Sajnos, pedig lehetne róluk példát venni, ha másban nem is, ebben mindenképpen.

 

 

Sok blogger kifejti, hogy Tarr Béla mekkora egy pöcs. Miért is? Mert konkrétan egy kulturális szabadságharcot indít a mindenkori kormány és a dilettantizmus ellen? Hogy az állam ne a filmIPART, hanem inkább a filmMŰVÉSZETET támogassa? Ja, hát az tényleg gáz, kurva gáz, nyílván szükségünk van még egy Üvegtigris n+1-edik részére, illetve egy újabb s.o.s. Szerelemre, mert az eddigi mennyiség nem volt elég.

Tarr Béla idén egyelőre a legbátrabb magyar művész, aki bátran kiáll elvei és a józan ész mellett. Nem az ő dolga lenne, de múltja, jelene és szelleme miatt kénytelen élére állni ennek az egésznek. Ez nagyon örvendetes, hisz én nagyon tisztelem Tarr munkásságát, még akkor is, ha vannak dolgok, amikben nem értenénk egyet, vagy éppen nem tetszene valamelyik alkotása.

Másfelől szomorú, hogy ő neki kellett az élre állnia, hogy nem volt egy fiatal sem, aki végre felállna, és kimondaná: most akkor leporoljuk magunkat, és megtanulunk újra járni. Mert a magyar filmnek ez kell, hogy felálljon végre a mocsokból és újra megtanuljon járni, saját magától, ne pedig várjon az állambácsi tolószékjére, hátha az majd elviszi őt A-ból B-be. Ugyan ezt sugallta valahol Jancsó is a filmjével a Magyarország 2011-ben: ilyen idősen tőle ne várjunk radikalizmust, tőle azt várjuk, aki ő maga, és bár szívesen részt vesz ebben, ez már nem az ő harca: ez már bizony a mi harcunk, a fiataloké.

 

Mi mást kívánhatna az ember? Tudjátok a punkban is, mint mindenhol máshol sokat számít a tekintélyelv, mert ismeretlen hülye HCMC bandákra ugye a kutya sem megy el, nem? Hát akkor 800Ft-ból inkább kannást veszünk, mint beugrót :-(((( De kérem szépen, vannak itt nevek, és nevek alatt nem obszkúros bandákra vagy középkategóriás szarokra gondolok, most itt az igazán sláger nevekre utazok: első nap például lesz a.... hát ööö... Na jó, ott nem lesz semmi érdekes, és ahogy nézem az esemény facebook event-jét, mindenki azt jelzi, hogy csak másnap megy fel. Hibáztassuk őket? Minek, úgy is a slágerek a fontosak, nem?

Szóval második nap: Linx, Fegyelmező (hu, ez most egy külön banda, ami „Fegyelmező” néven megy, vagy ez a Fegyelmező Részleg? Elég zavaró a dolog) – és persze az est, vagyis a rendezvény fénypontja, amiért igazából elmennek az emberek: QSS!

Na ez mind szép és mind jó, de tényleg ekkora üzlet lenne ez a harminchatórás tortúra? Úgy látszik igen, csak a facebook előrejelzések szerint 372-en lesznek ott, és ha ebből levonjuk magukat a zenekar tagokat, akik feljelentkeztek, ami mondjuk legyen átlaggal számolva négy fős egy banda, tehát 4*36=144, így az is látszik, hogy még így is lesznek vagy 228-an. Ez nagyon sok, már csak azért is, mert mostanság köztudott, hogy nem nagyon járnak el az emberek koncertekre, pláne punkra. És itt nem csak arról van szó, hogy az én általam favorizált punkra járnak kevesen, szerintem ha összetesszük azt a nagy szeletet, amit én szeretek, még azok összességében is alig tesznek ki ennyi embert: hardcore, sxe hardcore, defekt punk, „bucó féle” punk, crust... szóval ezeket a halmazokat összekapcsolva TALÁN lenni annyi ember, mint itt. Ez nagy szó, de vajon a fent említett slágerzenekarok hoznának ennyi embert? Mikor legutóbb voltam QSS-n, nem azt mondom, hogy kevesen voltak, de azért biztos, hogy nem +200-ban volt mérhető a közönség. A Linx és Fegyelmező Részlegnek van egy stabil tábora, de szerintem a QSS-sal összerakva se lenne ennyi, pláne hogy biztos van azért bőven átfedés a kettő között.

Akkor hol lehet a kutya elásva? A szervezők nagyon okosan gondolkodtak, ugyan is itt van 33 kevésbé, vagy még annyira sem ismert banda. Ha csak mindegyikük elhoz 5-10 havert a bulira, legyenek azok punkok, fősulis dilis spanok, vagy éppen valakinek a dílere, már akkor elég nagy közönséggel lehet számolni. Számoljunk 5-tel, legyünk pesszimisták: ez összesen 33*5=165 ember, tehát a legrosszabb forgatókönyv szerint is csak a kevésbé ismert bandák elhoznak ennyit (itt feltételeztem, hogy egy középkategóriás bandára eljöhetnek 20-30-an is, de azt is, hogy egy még általam sem hallott zenekarra meg 0 ember kíváncsi, illetve az áthajlásokat is próbáltam beleszámítani).

Ami elgondolkodtató ebben számomra, hogy akkor tényleg ennyire csak a nevek számítanak nekünk, a már úgy mondott márkák, amikben úgy sem lehet csalódni? Úgy látszik igen, pedig a punk többek között pont a kísérletezésekről is szólna, és hogy őszinte legyek, most, hogy ránézek a fellépők listájára, engem névről sokkal jobban izgat a „Nyűg” vagy a „Riherongy”, mint a három fő banda. Miért? Mert talán képesek valami újat nyújtani és ott van körülöttük az a misztikus köd, hogy baszki én még egyszer sem láttam ezeket a bandákat, talán itt lenne az alkalom utánuk nézni. És most csak randomra kiemeltem két zenekart a 33-ból, többet is tudnék, sokkal többet.

Ennek tanulsága képpen elhatároztam, hogy kutató munkát fogok végezni a közeljövőben, hogy felszínre hozzam azt a sok szinte titkos dolgot, amit a magyar punk legmélyebb bugyrai tartogat a jövőnek.