Hát tartottunk egy kisebb szünetet a működésben az utóbbi időben, de egy blognál már csak így mennek a dolgok, hogy ha mindenki csak szabadidejében csinálja, nem? Akármennyire is fáj ilyenkor az ember szíve... szóval az utóbbi bő egy hónapban elég sok lemezről maradtunk le, de azért próbáljuk felvenni a ritmust.
Gyalázat – Utópia vagy valóság (2012)
A Gyalázatra mindig is az volt a jellemző, hogy nem tököltek, sosem volt náluk mellébeszéd, ahogy kell egy crust/grind bandánál. Mikor Dénes énekelt benne, akkor is nagyon tetszett, párszor játszottunk is velük együtt, de Mihály is teljesen jó frontember egyébként. Az idei lemezük is természetesen 100%-ig a régivonalas, gyors, erőteljes crust/grind/d-beat őrület. Erről van szó! Simán lehetnének egy '80-as évek beli crust banda is, egyáltalán nem lógnának ki a sorból sem zeneileg, sem szövegileg. A riffek jó sötétek amúgy, de ilyen punkosan sötétek blast beat-tel meg d-beat-tel megfejelve.. Abszolút beléjük lehet mélyülni. Legjobban a zenéjüket az Anti-Cimex-hez, Discharge-hoz, Disclose-hoz, Mob 47-hez, Totalitär-hoz és a Driller Killer-hez tudnám hasonlítani. Most hirtelen ez a pár példa jutott eszembe. Amikor hallgatom ezt a 4 számos lemezt rendesen bepörgök meg így visz magával, és az jó, ha magával tud ragadni a zene. Aki szereti a régi vonalas d-beat-et/tökös crüst/grind-ot, az mindenképpen szedje le ezt a lemezt, ha esetleg még nem tette volna meg, nem fog csalódni az tuti.
Letöltés
- ramblinboyofpleasure
EGYOLDALÚ RANDEVÚ – romantikus EP
Kicsit hálátlan dolog egy olyan zenekarról kritikát írni, amelyik a legkevésbé sem számol azzal, hogy egyszer valaki bármit is ír róluk. A legelső koncertem annak idején egy vidéki tehetségkutatón volt, ahol az utolsó fellépő a helyi punk zenekar volt, akik a műsoruk végén hozzátették, hogy köszönik a zsűrinek, hogy végigülték a koncertjüket, de ők maguk is tisztában vannak vele, hogy értékelhetetlen volt a produkciójuk, szóval felesleges pontozni őket. Hát valami ilyen hozzáállást sugall a számomra teljesen ismeretlen Egyoldalú Randevú ars poeticája is: „vállalhatatlan punk zene, először féltünk, hogy nem lesz elég szar, de elég szar lett.” Ez a szlogen egyébként hibátlan. Ugyanakkor a szarnak is vannak dimenziói, melyik részébe tartozik hát a Randevú? A műfaj ismét vicces szövegű punk, van stílusparódia (hardcore és rockballada), önfeldolgozás, fenékszex. Az oldalukon linkeltek amúgy Kegyelemkettest, nekem gyanús, hogy akár valami tagegyezés is lehet a kettő között (bár aztán lehet, hogy csak az inspiráció jött onnan…), mindenesetre ízre kicsit hasonló a Randevú. A szövegek azért szórakoztatóbbak és elmésebbek, bár egy-két helyen fárasztóak. Egyelőre az Egyoldalú Randevút sem fenyegeti a veszély, hogy újra és újra meghallgatom, ugyanakkor eseti szórakozásnak nem rossz. Ha nem akarnak többet nyújtani, akkor jó úton járnak.
Hallgatás / Letöltés
- saltydog
Padkarosda – S/T (2012)
Többször is bizonyította rátermettségét nálam a banda, hol koncerten, hol a múltévben megjelent demójukkal, most sem történt ez másként a legutóbb kiadott lemezükkel, ahol javították a demó hangzásbeli hiányosságait pár dalt újra felvéve, és fokozták az egészet új számok hozatalával. Az eredmény? Mondanom sem kell, pazar. Bár a borító végtelenül egyszerű stílusa elsőre fura képet vágott az arcomra, így sokadszorra ránézve mégis tökre szerethető az egész, hisz én amúgy is pártolom azt, mikor a vizualitás és maga a zene valamiféle kontrasztban van egymással, ezt amúgy itthon az Another Way szereti alkalmazni (és teszi azt egy elég magas szinten).
Ha most a metalhammerbe kéne írnom ezt a kritikát, akkor olyan klisékket lövögetnék, mint „a zene az klasszikus punk, megfűszerezve némi őrülettel a kórus (?) pedálnak hála”, de ezt inkább kihagyom. Inkább azt mondanám, hogy aki éli a 80-as évek magyar, kicsit sötétebb világképpel élő magyar punkot, az nem nagyon fog csalódni a zenekarban.
De akitől ez az egész távol áll, az is adjon egy próbát a lemeznek, megéri!
- neverlivetosee
Jó ideje meghallgatható és hamarosan letölthetővé is válik az új Fuseism EP, ami már a harmadik kétszámos anyaga a zenekarnak. Ez a kétszámos rendszer elég jól követhetővé teszi a Fuseism útját, ráadásul hangulatilag is eléggé elválnak egymástól az eddigi anyagok. Az új EP látszólag halad a megszokott úton – az ismerős gitárhangzással, kétségbeesett kiabálással, punk/shoegaze vonalon. A Downloading Is Freedomra már készült is egy videó, amin az ACTA-ellenes megmozdulásokat láthatjuk, ez a hagyományosabb Fuseism-dal a lemezen, ez akár az előző EP-n is lehetett volna. Elég hálás koncertdal és az üzenettel is nehéz nem egyetérteni. Azonban a címadó dal kicsit trükkösebb, elsőre ez nem nagyon tetszett – holott elég erős atmoszférája van a számnak, ha egyszer valami mocsárban fogok gázolni, valami ilyen háttérzenét kérnék hozzá. Nem az a fogós darab, mint mondjuk a He’s Dead Jim meg lassabb is, mint az eddigi számok voltak, de ez semmit nem von le az értékéből sőt. Egyszóval király cucc ez ismét, eddig (a demotape-t leszámítva, amit csak utólag hallottam és amúgy is csak demo) nem okozott csalódást a Fuseism, remélem hamar jön a következő is, lassacskán kijön egy nagylemeznyi mennyiségű dal az EP-kből.
Mielőtt meghallgattam volna ezt a lemezt igazából semmit nem is gondoltam róla, mert még nem láttam őket élőben, de persze leszedtem, mert kíváncsi voltam. Aztán pozitívan csalódtam, mert már az első számnál tudtam, hogy ez egy király lemez lesz. Nem szoktam ennyiből ilyeneket gondolni, de most valahogy mégis és be is jött. Mert az idei év egyik legjobb hazai punk rock lemeze ez, csak úgy megjegyzem. Érezhetőek az erős Hüsker Dü hatások, keverve a Descendents-szel. Pár riff meg tökre a Dag Nasty Can I Say lemezét juttatja eszembe, ami szintén nagyon jó, mondanom sem kell. Sőt, én úgy érzem, hogy a los angeles-i Youth Brigade-re is hajaz kicsit a Pay My Milk. A The Gárda Took My Baby Away-ért meg külön respekt. Szóval ez tényleg egy király, dallamos, ügyes, fülbemászó riffekkel tűzdelt lemez, ami pop-os is, de punkosan pop-os. Tökéletes bulizásra, deszkázásra vagy mondjuk léggitározással kísért sétálásra. Mondjuk a hangzás nekem túl letisztult, lehetne kicsit koszosabb, és ettől tökösebb is lenne, de ez a koszos hangzás már csak az én mániám egyébként. Remélem látom majd őket élőben is, és azt is remélem, hogy majd úgy is meg fognak győzni.
Hogy mi a jó a Lömbiheadben? Hát tuti nem a stúdiófelvételeik. A gond az, hogy most mégis arról, vagyis a legutóbbiról kéne értekezzek, de kicsit feleslegesnek érzem. De azért megpróbálok komolyabban hozzáálni ehhez a meglepően sokakat megosztó zenekarhoz. Hát amúgy erről is lehetne írni ódákat, hogy miért is oszt meg három egyszerű gyerek megjelenése egy egész színteret, de erről inkább majd talán máskor.
Ez az a lemez, amit valaki vagy utál vagy szeret vagy csak simán poénra vesz. Nekem tetszik ez az egyszerű minimalista stílus, amit amúgy lehet nagyon rosszul is csinálni persze, és akkor már nem tetszene, de a lényeg, hogy nekem most bejön ez a lemez. Szóval elég minimalisták a szövegek meg a zene sincs túl bonyolítva. De az egyszerű zene egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy az rossz is legyen. Szóval hangzásra jó zajos, olyan, mintha egy garázsban vették volna fel. Keveredik a zenében a klasszikus punk rock lendülete, a proto-punk zajossága és nihilizmusa, és a rock n roll bugija. Szóval a Románia 2012-ben visszahozta a '70-es éveket. A „ne haragudj” című szám meg annyira energikus az erőteljes középtempójával, hogy tatárokat lehetne kergetni vele. A „no sexy” nyitó riffje, ami többször is előjön a számban, meg teljesen a proto-punkra emlékeztet. Egészen pontosan a Stooges-ra. Tényleg nagyon atom az a riff. Ez meg egy jó bemutatkozó lemez. Ha nem tetszene a Románia, akkor biztos vagyok benne, hogy legalább ennyi rosszat is tudtam volna írni, sőt még sokkal többet is, mert kritizálni mindig könnyebb.
Áh! Hogy lehet ennyire béna nevet kitalálni? Fucklikebunnies? Most komoly? Ne már!
Nagyon ígéretesen indul a lemez, egy borús screamo/emo-s riffel, ének nélkül. Aztán hirtelen átváltanak gyors fokozatba, énekkel. Ami egyszerre megütötte a fülemet az énekkel kapcsolatban, hogy nagyon hasonlít a Hold True énekesének a hangjára. A lemezen érződik, hogy a srácok nem vetik meg a melodic hardcore-t, a metalcore-t és a punk rock-ot sem. Vannak csordavokálos részek, amik viszont kicsit ilyen 90-es évek old school hardcore-ját juttatják eszembe. És az jó, mármint, hogy jönnek a különféle impulzusok a zenéből. Mondhatni változatos. Nagyon sok jó és technikás gitárral. Viszont amik kifejezetten nem tetszenek, azok az üvöltözés és éneklős részek váltogatása. Inkább maradjon csak az üvöltözés, mert az sokkal jobban áll nekik. Persze egy szóval nem mondom azt, hogy nem szeretem azt, mikor a zenében kiabálás/éneklés váltogatás van. Csak ezt nagyon kevés zenekar tudja jól csinálni. De tudok példát mondani. Ott van például a Breathe In, akik ezt (is) nagyon zseniálisan megoldották. És ezt csak a váltogatós részek miatt hoztam fel példának, nehogy valaki félre értse, mert a The Las Vegas Tragedy zenéje nem hasonlít a Breathe In-re, amúgy meg egy nagyon jó kis bemutatkozó ep ez és biztos vagyok abban, hogy Ádiék a következő lemezre már sokkal jobban fogják kezelni a dolgokat.
Megint egy debütáló anyag, ezúttal a Veszprém-Várpalota tengelyről. Sokat nem tudtam meg a srácokról a neten, azon felül, hogy szeretnek haloptikás bandafotókat csinálni magukról. A borítón egy igen hatásos kép egy szétvert toalettről (aha!), amúgy meg három dal, átlagosan kétpercesek. Az első hallgatásnál meglepően konstatáltam, hogy hiába várom a basszusgitár belépését, mert nincsen. Ezért sír az egyik szemem, mert nagyon hiányzik a dinamikához időnként a basszus (remélem csak a kényszer szülte ezt így). A másik viszont nevet, mert a számok elég erősek és az ékes magyar nyelven írt szövegek is nagyon tetszetősek. Nem tudom, mennyire van értelme a három számozott dalból kiemelni egyet is, mert elég egyenletes színvonalú a cucc, de a 3. tétel annyira megfogott, hogy hadd ajánljam külön! Valami távoli szellemi rokonságot érzek a formyfriends irányába a Less Than Zeroval kapcsolatban, akik Egerben és Pesten is játszanak szűkebb pátriájukon kívül a közeljövőben. Nagyon kíváncsi vagyok, mit produkálnak a srácok élőben és remélem, hogy mihamarabb horgásznak valahonnan egy basszusgitárost, a veszprémi basszerosok helyében versenyt futnék a srácok próbaterméig. Ha sok olyan fasza dalt és szöveget írnak, mint ami ezen az anyagon van, akkor nagyon fogjuk őket szeretni!
Mikor elsőnek hallgattam a lemezt, nagyon tetszett. Megfogott a ma már kissé elhanyagolt forma, amiben a srácok megzenésítik a saját punkjukat. Azt a punkot, amit ők szeretnek és próbálnak fejleszteni, és hogy őszinte legyek, az ilyet mindig tudom értékelni.
Szóval van ez a pfa new dead project féle split. Azt hinné az ember, mi a fasz, két szám ennyi, de nem, a számok hosszúsága olyan, hogy kárpótol minket a kevés track-ért. A New Dead Project faszán játszik. A Pfa is. Király a lemez, jó is a borítója. Igaz ezektől a bandáktól Megszokhattuk azt, hogy rövidebb számokat játszanak, főleg a Pfa-tól, de nem bántam, hogy most több ideig játszanak, bírom amúgy is ezeknek a bandáknak a zenéjét, és hát tényleg nem árt a változatosság, főleg a mostani időkben. 7 perces számok, ami jók állnak ezeknek a bandáknak, végre egy olyan lemez, ami felülírja azt, hogy nem csak egy metal bandáknak lehet több mint 6 perces száma. Kíváncsi vagyok, biztos fura lenne amúgy élőbe hallgatni ilyen hosszúságú számokat tőlük, de ki tudja, majd koncerten kiderül. Remélem folytatják tovább a szórakozást, ami alatt azt értem, hogy egyre több lemezt adnak majd ki és koncertet adnak majd. Csak így tovább NDP és szuperhős shíva punk disznó (PFA). 
A puritán kiállítású borító a pécsi Cvlt Of Grace debütáló anyagát takarja, amely kicsit több mint negyedórában tartalmaz 5 dalt. Az egyik koncertplakáton hardcore felirat szerepelt a nevük alatt, de hallhatóan a metált és a szkrímót sem vetik meg a srácok. Persze a hasonlítgatás és a műfaji problémák helyett érdemesebb az anyagra koncentrálni. 
Még pár éve láttam a srácokat valami random balatoni koncerten, és már ott szembetűnt, hogy a banda próbálja magát komolyan venni. Komolyan venni, a legjobb értelemben, valami pluszt, valami gondolatot átnyújtani a koncertjeik alatt. Ezt azért szeretném kiemelni, mert az utóbbi években inkább volt jellemző a zenekarokra az üres, vagy éppen csak önsajnáltató mondanivaló, ez azonban itt szóba sem jöhet.
Tisztán a cél felé: Hát nekem ez nem tetszett, de azért nem, mert nem szeretem az olyan hc zenét, ami kb ugyanarról szól, mint a tipikus magyar hc punk kb 1990-ben, most ugyanaz a téma, csak 2011, vagy 2012-ben vagy 2013-ban.. erről a bandáról kéne írni, de inkább nem írok róla se jót se rosszat, nem fogok olyan lemezeket meghallgatni, amelyek nem tetszenek. Kb minden számnak belehallgattam az elejébe, és nekem ennyi elég volt. Van a Liberal Youtnak egy új anyaga, na az hardcore, az fasza. 
Egy szörnyű lemezcímmel nehezíti meg az ismerkedést a viccespánkot játszó Kegyelemkettes, amit csak súlyosbít az aktuális Mohában megjelent közepesen vicces interjújuk. Viszont örömmel láttam, hogy a lemez végén egy QSS-feldolgozás van, így kiváncsi voltam, mit alkotnak a srácok. A hangzás tök jó, a zene értelemszerűen nincs túlbonyolítva, nyilván itt a fő nyomás a szövegen és az éneken van. Sajnos az első öt szám a nem nagyon működik (koncerten biztos jobban, de simán le lehetett volna hagyni innen), a poénok nem nagyon ülnek, vagy nincsenek (pl. a random „kurva anyád!” nem vicces már 2012-ben, szerintem). Ezen a többnyire 2 soros szövegek sem nagyon segítenek (kivétel a Hamutartó, ami jó), viszont a Rap c. daltól kezdve kicsit emelkedik a színvonal. A tematika elég aktuális (dubstep, csillámpóni, Hoffman Rózsa, Kovács Ákos), illetőleg a nők. A lemezzel az a gond, hogy sajnos nem nagyon tudom magamat rávenni, hogy újrahallgassam, illetve Burzsoá nyugdíjasok-jellegű szállóigék sem fognak származni ezekből a dalokból. Kicsit olyasmi érzésem van, mintha nagyon egy lendületből lett volna megírva a lemez Az EADA című dal talán a legerősebb, remélem inkább ezt a vonalat erőltetik a srácok a későbbiekben. Mert ebből simán lehet valami nagyon jó is, de ez most még így kevés.
Nagyon szeretem a Liberal Youth-ot. Jó oké, anno mikor megalapították, nem a legkirályabb nevet választották maguknak, de kit érdekel ez, mikor szinte mindegyik koncertjeiken bizonyítják, hogy ők azon kívül, hogy az egyik legkirályabb hardcore banda itthon, még ráadásként az egyik legőszintébb és vélemény formálóbb is?