Hát tartottunk egy kisebb szünetet a működésben az utóbbi időben, de egy blognál már csak így mennek a dolgok, hogy ha mindenki csak szabadidejében csinálja, nem? Akármennyire is fáj ilyenkor az ember szíve... szóval az utóbbi bő egy hónapban elég sok lemezről maradtunk le, de azért próbáljuk felvenni a ritmust.
Gyalázat – Utópia vagy valóság (2012)
A Gyalázatra mindig is az volt a jellemző, hogy nem tököltek, sosem volt náluk mellébeszéd, ahogy kell egy crust/grind bandánál. Mikor Dénes énekelt benne, akkor is nagyon tetszett, párszor játszottunk is velük együtt, de Mihály is teljesen jó frontember egyébként. Az idei lemezük is természetesen 100%-ig a régivonalas, gyors, erőteljes crust/grind/d-beat őrület. Erről van szó! Simán lehetnének egy '80-as évek beli crust banda is, egyáltalán nem lógnának ki a sorból sem zeneileg, sem szövegileg. A riffek jó sötétek amúgy, de ilyen punkosan sötétek blast beat-tel meg d-beat-tel megfejelve.. Abszolút beléjük lehet mélyülni. Legjobban a zenéjüket az Anti-Cimex-hez, Discharge-hoz, Disclose-hoz, Mob 47-hez, Totalitär-hoz és a Driller Killer-hez tudnám hasonlítani. Most hirtelen ez a pár példa jutott eszembe. Amikor hallgatom ezt a 4 számos lemezt rendesen bepörgök meg így visz magával, és az jó, ha magával tud ragadni a zene. Aki szereti a régi vonalas d-beat-et/tökös crüst/grind-ot, az mindenképpen szedje le ezt a lemezt, ha esetleg még nem tette volna meg, nem fog csalódni az tuti.
Letöltés
- ramblinboyofpleasure
EGYOLDALÚ RANDEVÚ – romantikus EP
Kicsit hálátlan dolog egy olyan zenekarról kritikát írni, amelyik a legkevésbé sem számol azzal, hogy egyszer valaki bármit is ír róluk. A legelső koncertem annak idején egy vidéki tehetségkutatón volt, ahol az utolsó fellépő a helyi punk zenekar volt, akik a műsoruk végén hozzátették, hogy köszönik a zsűrinek, hogy végigülték a koncertjüket, de ők maguk is tisztában vannak vele, hogy értékelhetetlen volt a produkciójuk, szóval felesleges pontozni őket. Hát valami ilyen hozzáállást sugall a számomra teljesen ismeretlen Egyoldalú Randevú ars poeticája is: „vállalhatatlan punk zene, először féltünk, hogy nem lesz elég szar, de elég szar lett.” Ez a szlogen egyébként hibátlan. Ugyanakkor a szarnak is vannak dimenziói, melyik részébe tartozik hát a Randevú? A műfaj ismét vicces szövegű punk, van stílusparódia (hardcore és rockballada), önfeldolgozás, fenékszex. Az oldalukon linkeltek amúgy Kegyelemkettest, nekem gyanús, hogy akár valami tagegyezés is lehet a kettő között (bár aztán lehet, hogy csak az inspiráció jött onnan…), mindenesetre ízre kicsit hasonló a Randevú. A szövegek azért szórakoztatóbbak és elmésebbek, bár egy-két helyen fárasztóak. Egyelőre az Egyoldalú Randevút sem fenyegeti a veszély, hogy újra és újra meghallgatom, ugyanakkor eseti szórakozásnak nem rossz. Ha nem akarnak többet nyújtani, akkor jó úton járnak.
Hallgatás / Letöltés
- saltydog
Padkarosda – S/T (2012)
Többször is bizonyította rátermettségét nálam a banda, hol koncerten, hol a múltévben megjelent demójukkal, most sem történt ez másként a legutóbb kiadott lemezükkel, ahol javították a demó hangzásbeli hiányosságait pár dalt újra felvéve, és fokozták az egészet új számok hozatalával. Az eredmény? Mondanom sem kell, pazar. Bár a borító végtelenül egyszerű stílusa elsőre fura képet vágott az arcomra, így sokadszorra ránézve mégis tökre szerethető az egész, hisz én amúgy is pártolom azt, mikor a vizualitás és maga a zene valamiféle kontrasztban van egymással, ezt amúgy itthon az Another Way szereti alkalmazni (és teszi azt egy elég magas szinten).
Ha most a metalhammerbe kéne írnom ezt a kritikát, akkor olyan klisékket lövögetnék, mint „a zene az klasszikus punk, megfűszerezve némi őrülettel a kórus (?) pedálnak hála”, de ezt inkább kihagyom. Inkább azt mondanám, hogy aki éli a 80-as évek magyar, kicsit sötétebb világképpel élő magyar punkot, az nem nagyon fog csalódni a zenekarban.
De akitől ez az egész távol áll, az is adjon egy próbát a lemeznek, megéri!
- neverlivetosee
