A héten csak két kollégánk ért rá kritikákat írni, de ez nem állít meg abban, hogy kiadjunk egy újabb részt ebből a sorozatunkból! Mivel ma egyel kevesebb író lesz, ezért két lemezről lesz szó, ám azonban az egyik ebből egy split korong, így lényegében három bandáról fogunk értekezni továbbra is, ahogy szoktunk.
Románia – s/t LP (2012)
Ez az a lemez, amit valaki vagy utál vagy szeret vagy csak simán poénra vesz. Nekem tetszik ez az egyszerű minimalista stílus, amit amúgy lehet nagyon rosszul is csinálni persze, és akkor már nem tetszene, de a lényeg, hogy nekem most bejön ez a lemez. Szóval elég minimalisták a szövegek meg a zene sincs túl bonyolítva. De az egyszerű zene egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy az rossz is legyen. Szóval hangzásra jó zajos, olyan, mintha egy garázsban vették volna fel. Keveredik a zenében a klasszikus punk rock lendülete, a proto-punk zajossága és nihilizmusa, és a rock n roll bugija. Szóval a Románia 2012-ben visszahozta a '70-es éveket. A „ne haragudj” című szám meg annyira energikus az erőteljes középtempójával, hogy tatárokat lehetne kergetni vele. A „no sexy” nyitó riffje, ami többször is előjön a számban, meg teljesen a proto-punkra emlékeztet. Egészen pontosan a Stooges-ra. Tényleg nagyon atom az a riff. Ez meg egy jó bemutatkozó lemez. Ha nem tetszene a Románia, akkor biztos vagyok benne, hogy legalább ennyi rosszat is tudtam volna írni, sőt még sokkal többet is, mert kritizálni mindig könnyebb.
Letöltés / Hallgatás
- ramblinboyofpleasure
Fucklikebunnies / Tragédia split (2012)
Áh! Hogy lehet ennyire béna nevet kitalálni? Fucklikebunnies? Most komoly? Ne már!
Ha végre túl lép ezen az ember, akkor sikeresen magába fogadhatja a lemezt, ami kicsit olyan, mintha a Hátsó Szándék ma alakult volna. Az biztos, hogy a dalírókra nagy hatással voltak, az Elbukott című daluk akár egy modern H.Sz. szám is lehetne. Nagyon meggyőző a lemeznek a rájuk eső része, talán csak annyi negatívumot tudnék kiemelni, hogy mintha néha nem lenne pontos az ének, ezeket igazán helyre lehetett volna húzni. Ezt leszámítva elég király cuccot sikerült összehozniuk, gratula!
A Tragédiáról mindig az jut eszembe, hogy ahányszor láttam őket, akkor konstatáltam, hogy milyen találó nevet választottak maguknak, mert tényleg kurva szarok voltak. Úgy kb mindig. Tragédia volt a koncertjük. Értitek a poént, háháhá.
Na ez a régi Tragédia volt, ezzel az új cuccukkal tesznek most azért, hogy máshogy gondolkodjunk a bandáról, és hogy őszinte legyek, elég jól sikerül nekik. Bár a split rájuk eső része egyáltalán nem olyan erős és hatásos, mint a Fucklikebunnies-é, ez többek közt azért is lehet, mert kevésbé személyes és „hatásvadász”, sokkal egyszerűbb és célratörőbb zenét próbál meg csinálni a Tragédia. Kicsit olyan, mintha egy oi-punk banda kezdene el korai Hold X True dalokat írni.
Összegezve, ez egy elég jó split, pedig első hallgatásra nagyon ellenszenves volt, de az csak a bandákkal való előítéletem miatt, így csak annyit tudok mondani, hogy mindenki tegyen egy próbát a lemezzel, valószínűleg nem fog csalódni!
Letöltés
- neverlivetosee