F-Minus

"I don't believe in Anarchy
I don't believe in Democracy
I don't believe in Communist
I don't belive in Fascist
I walk the dark path"

A filmekben mindig minden olyan simán megy. Ha nem is bökkenő mentesen, de azért a faszi mindig megszerzi a nőt. Én elég elbaszott karakter lennék akkor egy filmben, az biztos. Legalább annyira, mint az F-Minus. Valahogy sikerült elkerülniük minden komolyabb elismerést elkerülniük, vagy csak én nem botlom beléjük, pedig ez a banda megérdemelné. Ha nem is az egész pályafutására, mert hát valljuk be, az utolsó albumuk inkább volt egy jó atmoszférájú, de túlságosan idegesítő jelenség, mint nem.

1995-ben Orange County-ban alapították meg a zenekart négy totálisan nihilista, semmilyen életcéllal megáldott unatkozó punk egyetlen céllal: lemossák a gecibe az összes retek metállal átitatott hardcore zenekart és visszahozzák a ’80-as évek szebb pillanatait. Hát ha ezt, és a ruhájukat nem is sikerült se el-, se kimosni, azért pár dolgot sikeresen véghez vittek: a nagy „nyúljunk vissza  a ’80-as évekbe mert az tényleg fasza volt” hullám előtt ők tényleg  rengeteg sok régi fasza zenekartól dolgoztak fel (Antidote, Negative Approach vagy a zseniális újragondolása Black Randy and the Metro Squad: Trouble at a cup-jának), zenében hozták a gyors, puritán hardcorepunk témákat és szinte egész pályájuk alatt tiszteletüket tették a Nausea munkásságának (hozzáállásban, zenében és gondolkodásmódban egyaránt).
Mindezt megspékelték egy „nő-férfi-nő” vokálozással, amit amúgy a Withc Hunt ma már sokkal sikeresebben kamatoztat, mint ők akkor.

Albumról albumra fejlődött a zenekar, az utolsó albumuk már egy nagyon sötét és elborult képet (próbál) elénk festeni (az album producere amúgy Steve Albini, ami miatt talán köszönhető, hogy megpróbál a hangulat tényleg átjönni) , ám számomra mindig is a Failed Society / Won't Bleed Me 7” és kazettás idők jöttek be igazán a végtelenségig lecsupított és paraszt témáikkal. Mutatok is egy gyöngyszemet belőle:


Visszatérve a munkásságukra, hiába tolták becsülettel a szekerüket, hiába voltak Brad Logannek fasza kapcsolatai (tudni illik jó helyen és jó kor volt road olyan zenekaroknál, mint a Social Distortion és a Rancid), hiába láttak bennük fantáziát a kiadók (Alternative Tentacles-től a Bridge9-on át a Hellcat-ig elég sokan adtak ki anyagokat), belefáradtak ők is az egészbe.
Utolsó koncertjüket két basszusgitárossal tartották (a régi, Jen és az új, Joe), bár arról nincs információm, hogy egyszerre játszott volna a kettő.

Utóélete a zenekarnak leginkább csak Bradnél említhető meg, ő a Leftöver Crackben nyomja egy jó ideje, mint másodikgitáros, illetve egy kiadót is futtat Blacknoise Records néven, mellyel például egy egész Nausea diszkógráfia anyagot is kiadott CD-n.
A többiek szétszéledtek, Jen valami kevésbé értékelhető ruházati dizájn vállalkozásba fogott, illetve egy még kevésbé említhető zenekara is van, az Ammunition Affair.

Úgy gondolom, ha az F-minus egy filmbe illő karakter lenne, akkor nem kéne itt pofáznom róla, mert ismernék elegen ahhoz, hogy meghallva nevüket elismerően bólogassanak. Legalább is, ha az első 7”-ek jutnak eszükbe.
De ez a valóság és nem egy film, úgy, ahogy most én sem győztem meg a lányt, hogy én vagyok az ő embere, és hogy engem ölelgessen, ne pedig mást. Hát nem, ahelyett, hogy mellette feküdnék most az ágyában, inkább ezeket a sorokat írom a magam szórakoztatására.

Tagok:
Brad Logan - ének, gitár
Erica Daking - ének, gitár
Joe Steinbrick - basszus
Adam Zuckert - dobok
Jen Johnson - ének, basszus

Zenéltek még:
Sarah Lee - gitár
Chris Lagerborg - dobok
John Guerra - dobok
 

Olvasnivaló:
http://en.wikipedia.org/wiki/F-Minus
http://www.alternativetentacles.com/bandinfo.php (direkt link nincs, keresd ki a listából)

Hallgatnivaló:
http://www.myspace.com/fminusband
http://www.last.fm/music/F-Minus