Banda MKL

Valami mexikói(?) banda tök jó zenéje, élőben rántották fel egy stúdióban. Nem igen tudok mit hozzáfűzni, talán csak annyit, hogy tökre tetszik az ének, illetve a zene is, de csak mert ilyen fasza az ének!

 

ANOTHER WAY

El se hiszem, hogy 2002 óta működik az egyik kedvenc hazai zenekarom. Kibaszott hét év, hol voltam én még a kezdetekkor? Valószínű egy Animal Cannibals CD és kazetta között valahol, félig elveszve a testvérem által megvett Bravo magazinokban. Na jó, akkor már talán eljutott hozzám, a Prosectura vagy az Alvin és a mókusok, de a viccesnek vélt szövegeken és neveken kívül nem igen figyeltem másra.

Azonban az Another Way már más évjárat, mint én. Emlékszem, még egy kedves barátom próbálta rám tukmálni az első anyagukat, hogy mennyire jó, hallgassam meg, de én már akkor egy akkora kibaszott pöcs voltam, talán nagyobb, mint ma, hogy bele sem hallgattam, csak vállat vonva mondtam neki, hogy ez a zenekar tré. Aztán eltelt egy év, időközben kijött még egy lemezük a srácoknak, és valahogy sikerült elkapnom pár számukat az ultrarövid koncertjükből az első FreeFesten. Máig emlékszem, hogy nyitott szájjal néztem végig azt az alig két percet, ami azt hiszem négy-öt számnak felelt meg akkor.

Így hát elkezdtem előkutatni a fentebb említett két anyagot, olvasgattam a szövegeket buzgón, mint egy kis srác, aki elsőnek kapja kézhez a haverja faterjától lenyúlt NDK-s pornó újságokat, körülbelül annyira bújtam az apám munkahelyén kinyomtatott szövegeket. Volt valami, ami megfogott benne. Úgy éreztem, végre van egy zenekar, ami úgy tud őszinte lenni felém nézve, hogy nem általánosít, de ha mégis azt tenné, olyan köntösbe tudja ezt rakni, ami máris szimpatikussá teszi az egészet. Mindazonáltal nem volt túl bonyolítva vagy cifrázva, meg volt a maga egyszerűsége, és a vele járó nyers… nyers erő? Talán így helyes, ha ezt írom.

Nem sok idő telt el, mire azon kaptam magam, hogy egy színpadon játszok ezzel a bandával, és egy új lemezt tarthattak ekkor már a kezükben. A lemez kivitelezése máig a legszimpatikusabb nekem, igazából ugyanazt tudnám leírni, amit a szövegekről: őszinte, ötletes mégis egyszerű. Viszont az új lemezzel újabb vonal is jött be a zenekar életébe: sokkal elkeseredettebb, sokkal szélsőségesebb, még több klisét széthajigáló jelenséggé vált az Another Way.

Egyszerűen sokkolt az összhatás, ilyet eddig még Magyarországon nem is hallottam sehol. Mindezt olyan színpadi energiával közvetítették koncerten akkoriban, hogy számomra az akkori hármas felállás vált klasszikussá.

Azóta mi is történt?

Csatlakozott hozzájuk egy új énekes, belekezdtek különböző projectekbe, kiadtak egy fanzine-t, blogokat indítottak hárman is… és persze koncertek-koncertek hátán. Szóval nem állt meg a zenekar egyáltalán, ezt bizton állíthatom. Pláne, hogy idén egy online kiadó által megjelent a legújabb lemezük, melyről éppen szeretnék írni. Vagyis hát ez az írás elvileg pont az legújabb lemezről kéne, hogy szólnia!

De nem igen tudok mit írni a lemezről, hisz minden szinte minden alapgondolatot bemutattam már úgy érzem, amit az Another Way dalok meghallgatása után érezhet az ember.

Ahogy telik az idő, a zenekar világa egyre szélsőségesebb és elkeseredettebb. Számomra máig az egyik legőszintébb zenekar, akárhányszor próbálok belőlük kiábrándulni, valahogy mindig visszahúznak magukhoz.

Valamit tudhatnak ezek a srácok. 

 

Linkek
http://www.myspace.com/anotherway666
http://www.myspace.com/chromechoesproduction

Letöltés
katt>>>

Ha már megemlítettem Románia meghágását… hát az igazság az, hogy kedves szomszédunk baszott inkább meg minket. De úgy az összes lehetséges testnyílásunkat szerette volna kihasználni, azt hiszem majdnem sikerült is neki.

Hát elég sok minden, szinte belegondolni is rossz, hogy most szelektálnom kéne a sok élmény közül, de hát muszáj, mert gondolom a fasznak sincs most kedve itt olvasgatni az unalmas életemet, így hát tényleg csak azokra szorítkoznék, amik így, vagy úgy érdekfeszítők lehetnek másoknak is.

Vicces, hogy úgy kell most írnom az egyik zenekarról, hogy már nem vagyok benne, és igazából személyes okok miatt azt se akarom, hogy közöm legyen az egészhez, de a tények mellett nem akarok elmenni, mellesleg azért egy elég fasza öt számos lemezt hoztunk össze a Nothing-gal. Bár az értékén nem emel, de teljesen DIY a cucc, ez inkább gyakorlatban ott jön ki, hogy tök olcsó, 400 Ft. Jobb árban van, mint manapság elmenni egy koncertre, haha.

Továbbá van egy másik zenekar, amiben viszont jelenleg is szerepelek, ez a Libido Wins. Na a fentebb említett bandával közösen elmentünk meghágni Romániát, és erre az alkalomra készítettünk egy közös split lemezt is, melyből már tényleg alig van, szóval aki akar belőle egy példányt, az jelezze (Nothing kislemezt a zenekarnál tessék keresni, a kiadó nem foglalkozik a bandával már).

Még ami nagy hír, bár nem tudom ki az, aki értékelné: A Puszta kezd kiteljesedni. Hamarosan jön, és majd meglátjátok. Vagyis egyelőre csak hallhatjátok.

http://myspace.com/libidowins
http://myspace.com/nothinghc

Mostanában elég inaktívnak tűnünk, de ez kurvára nem igaz. Na jó, blogügyileg azok vagyunk, mert hát mikor frissítettünk már, de azért mindenkinek meg van a kis saját dolga. Hogy a többiekkel mi van, nem tudom, ezért csak a magam hülyeségét írom le:
- ki kellett adnom egy fanzine-t három hónap csúszás után
- folytatnom kellett a fanzine második részét (ez továbbra is folyamatban)
- zenekaros, koncertszervezősdi teendők (ezek dögunalmasak, ezért nem is írom le részletesebben, hogy mire is gondolok)
Szóval ja, emellett próbálok élni, új lakótársakat szereztem magam mellé, akiket amúgy nagyon szeretek, és tulajdonképpen nagyon örülök, hogy velük hozott össze a sors. Soha a büdös életben nem is gondoltam volna, hogy így alakulnak a dolgok. De tényleg, pont velük? Egy szóval lehetne jól körül írni az egészet: KIRÁLYSÁG.
Mint ahogy a tegnap estém is az volt Afterben.

Ha lenne a klur-nak valamiféle tábora, aki „él-hal” a blog-ért, jófejkedésből ellővi másnap valami tök alkalmatlan időpontban az itt leírt kifejezéseket, azzal „upgrade”-elgetve átmeneti, és túldimenzionált státuszát... na, szóval, akkor lassan mondhatná valaki hogy „elmehetek a büdös picsába, hogy képtelen vagyok egy „normális” Hc/punk bandáról írni”. Valami olyanról, akinek a nevét kivágni cool dolog, és azon morfondírozni ebben a kételyekkel teli, megbaszott késő márciusi időben, hogy mennyire is volt a Slayer, és a Minor Threat hatással a fültágítók átmérőjére.

 

Nincs is pozitívabb csalódás annál, mikor a suli abszolút uncool arcával elbeszélgetsz. Meghallgatod, figyeled amit mond. Mikor leül, felcsúszik a nadrágszára, alatta kikacsint a káró mintás zokni. A nadrágszíj köldök alatt meghúzva, számológépes casio a balcsuklón. Furcsa „anyám vette” színű ing, kardigán, amin - ha igazi arccal találkoztál – ott van legalább 1-2 kitűző, mondjuk a NASA, és egy ATARI logó. A cipő nem számít; a nerdek cípőjének származási helye egy abszolút Y aktás ügy. Sőt, egy „Y akta, a szürkületi zónából”.

Szóval, dumáltok, és a végén rájössz, hogy hiába az éveken keresztül pontosítgatott fizimiska, kiegészítők, jelek, ideológiák, koncertek, zene, vagy szopatások a WC-ben...ezek az arcok „égetik csak igazán fel a világot”.

 

A Talking Heads pont ezt nyújtja. Neurotikus, szorongó, lúzer arcok zenekart alapítanak, valami necces New York-i képzőművészképző iskolában a 70-es évek közepe-vége fele. Ők nem az a fajta képzősök, aki begombázva ninjázzák végig Brooklyn utcáit, aztán karmikus faszságokról beszélgetnek egy telefonfülkével, ameddig nem jön pár break-es srác , hogy beverje az artos szájukat...Ezek az srácok a kollégiumba rohadnak folyamatosan, és épp csak pizzáért vagy a hobbi boltba ugranak ki néhány led-ért, mindeközben teljesen felesleges dolgokról gondolkodnak, pl épületekről, meg kajákról ( a zenekar második lemezének címe :More Songs About Buildings And Food ).

David Byrne énekes, a tökéletes mintapéldány, a zene, meg a geek mindennapok tökéletes háttérzaja, amit még kiegészíthet egy-egy Devo lemez, egy kis 8-bit prüntyögés, Star Trek dialógusok, és gépzúgás.

 

Furcsa, szürreális art-punk-rock, afrikai dallamok, funk, konga, igazi New york-i new wave. Felesleges zenék, és felesleges gondolatok.

 

 

 

 

 

Most egy olyan bandáról fogok írni, mely a „földönűlve-kannásbor-punkokat” (már ha még vannak ilyenek...nem vagyok már 16 éves, lehet kissé le vagyok maradva trendügyileg) és a HC arcokat nem nagyon mozgatja meg, kiknek szigorú arckifejezése mellett Henry Rollins „tábornok tekintete” is lófasz.

 

A Devo, és alapvetően a 80-as alter szinti-pop-punk hatását megtalálni a „magyar színtérben”, kb. halott ügy. Persze volt egy Bizottság, Kontroll csoport – melyeknek köze sem volt a szintipop-punk-hoz - , és hasonszőrű társaik, de abból meg maradt kb. néhány fekete lyukas történet egy nagybácsitól, és kész...Az okokat felesleges lenne boncolgatni, főleg egy olyan ország tekintetében, melyet lazítós 25-30 év késéssel, 1981 körül kapott el a jampi láz..

 

Csajom szerint „a devo kretén zene”. Az egy dolog hogy abszolút nem ért hozzá, de a vicc az egészben hogy ráhibázott. Csupa nerd, programozó ( helloGábor: D ), és rendszergazda tekintetű arc, kezeslábasban, műanyag, piros piramis alakú izékkel a fejükön. Hülye szemüvegek, konszolidált cyberpunk formák, analóg szintik, és géphangok. Mindehhez adjunk hozzá egy jó adag 80-as évekbeli futurisztikus minimalizmust, muzikalitást, kis sci-fi romantikát, sok iróniát, és mindezt itassuk át némi pozitív hozzáállással. Valami ilyesmiről van szó.

 

Csak 20-30-40 percre felejtsétek el a metalzone torzítós gitárokat, a géppuskakezű és lábú mutatványos dobosokat ; nagyjából ennyi idő egy lazítós Devo lemez. És érdemes ennyit rászánni, mert egész egyszerűen jó. És elnézést azoktól, - és riszpekt azoknak - akiket felháborít az, hogy alapvetően nem feltételezem a punk/HC arcok nagy részéről hogy valamibe is nézi a Devo-t. Ez nem fasizmus, csak szimpla realitás; mivel tapasztalataim szerint lesem szarja a srácok nagy része az alapabbnál alapabb dolgokat. Egyes zenekarok ha nem is tetszenek, nem jön be a szinti, mert buziság, és csak a csordaének meg mittudomén, akkor is jó tudni, hogy az adott banda milyen ponton helyezkedik a punkzene Iggy Pop-tól napjainkig vezető útján.

 

 

És akkor most ellőve az összes "okoskodós patron".

"Hallgassatok Devo-t, mert a DEvo jó."

 

 

 

Minutemen - Ack, ack, ack

A Minutemenről már volt szó a blogon, azonban belőlük, úgy gondolom, sosem elég! Ezért lássatok csodát, egy újabb klipet prezentálunk nektek, íme:

boge-bugi-bögi

UPDATE:
Szelidmodors beírhat magának egy színtérpontot. Én meg kihúzhatok kettőt.
Csekkoljátok: Urinals
 

F-Minus

"I don't believe in Anarchy
I don't believe in Democracy
I don't believe in Communist
I don't belive in Fascist
I walk the dark path"

A filmekben mindig minden olyan simán megy. Ha nem is bökkenő mentesen, de azért a faszi mindig megszerzi a nőt. Én elég elbaszott karakter lennék akkor egy filmben, az biztos. Legalább annyira, mint az F-Minus. Valahogy sikerült elkerülniük minden komolyabb elismerést elkerülniük, vagy csak én nem botlom beléjük, pedig ez a banda megérdemelné. Ha nem is az egész pályafutására, mert hát valljuk be, az utolsó albumuk inkább volt egy jó atmoszférájú, de túlságosan idegesítő jelenség, mint nem.

 

 

Ha a klasszikus, 80-as Hardcore cuccot vizsgáljuk, és olyan bandák szóba jönnek mint pl az MDC, a Circle Jerks, vagy akár a 7 seconds, akkor már végképp nem értem, hogy miért esik ki ennyire a perifériából a Big Boys.

 

Vidáman böffentő texasi suttyók, halacska deszkákon, sörhassal, izzadtan egy ujj nélküli pólóban. A zene egyszerű punk, és kőkemény, kellően puritán funky hibrid, mely leginkább az RHCP legelső albumára emlékeztet, csak éppen texasi felfogásban. A srácok feltehetőleg sok Sex pistols-t, Iggy pop-ot, Cool and the Gang-et, és George Clinton-t hallgattak, de ott vigyorog a háttérben a Gang of Four savazós funkja is. Minden tag profi módon bánik a hangszerével ( érdemes külön figyelni a funk-os basszertémákra) , úgy, hogy a korra jellemző sebességi mókából ők sem maradtak ki.

 

Az első hangzóanyaguk '80-ban látott napvilágot; ez egy split lemez volt a the Dicks-el. A két redneck együttes jó kapcsolatot ápolt. 1984-ig bezárólag évente jelent meg lemezük, de a legkézenfekvőbb a „Skinny Elvis, fat Elvis” gyűjteményt beszerezni tőlük, amin kb. 60 szám van. Ez bőven elég az általános informálódáshoz.

 

Igazán basz ez a zenekar, érdemes lenne számolni velük.

 

  

Joy Division

Valentin nap. A haza virágárusok második kedvenc időszaka a Halottak napja után, de vajon egy magamfajta szaros pank, mit kezdhet magával ilyenkor azon kívül, hogy otthon ül és büdösödik?
Sok mindent nem, leszámítva, hogy ez egy kiváló nap arra, hogy felidézzem, mennyire, illetve miért is szeretem ezt a zenekart - pláne ilyenkor, mikor az emberek többsége virágokat töm kedves párja orcájába. Esetleg mást is.

Rég voltam már jó koncerten! Mondjuk egy percig sem vaciláltam, hogy a Ciprusba vagy a Dürerbe menjek-e, hehe, ti buzik. Szóval már myspacen persze korábban lecsekkoltam a Third Memory-t, és bár nem magoltam be a szövegeiket, meg nem szereztem be a szürke pólójukat, amin sokszor ilyen korhadó betűtípussal van felírva a nevük egymás alá, éreztem, hogy ez fasza lesz, mert ez az a fajta zene, ami élőben dugja meg az ember fülét leginkább, és még csak kosarasgatyát sem kell vennem hozzá (de bunkó viszont ugyanúgy lehetek). Ez a nekem való.

Este 8-ra volt kiírva a kezdés, természetesen még háromnegyed 9-kor is csak a dob összeszerelése zajlott, nembaj, legalább ihattam mások söréből (nekem nem volt pézem :-( ), meg nézegethettem a franciák merchét. Na meg a Ciprust, magát, ahol most voltam először életemben. Na de a helyről majd később.
Kezdett a Dance or Die. Fasza volt, volt benne ilyen dög vagy mi a geci. Szeretem ezt a zenekart. De nekem szar az ízlésem. Na de tényleg jó volt, pont annyit játszottak, amennyit kellett, és nem pofáztak fölöslegesen. Utánuk jött a Kernel Panic.
Szerintem ez volt az egyik legjobb eddigi sójuk, király volt, ahogy Kalóz ugrált, meg hogy úgy is hallottam, hogy üvölt, hogy alig szólt az a kibaszott mikrofon. Na itt kitérnék a helyre, azon belül is a hangosításra. Nem annyira jó. A hely maga még tetszik, azt leszámítva, hogy kicsi, meg nem elég pánk (hiányoznak a grefitik), de a hangosítás nem tetszett, mert a dob nagyon kutyául szólt, meg hát na, így minden hangszer külön volt, és ez rányomta a bélyegét az estre. Meg szar a sör, ami nem baj, de akkor ne legyen 350 :-(. Visszatérve a Kernel Panicra, én örülök, hogy van ez a zenekar a színtéren, még ha sokkal menőbb is mondjuk a pampapa hárdkór, mint a lalala emópánk.
Az Ashes of Atlantis-re kíváncsi voltam már, és kellemesen csalódtam, mert bevallom, azthittem, hogy szar lesz. Teljesen jó ilyen tipikus-deazért tetszik screamo a teknikásabb fajtából, szomorú kamaszokkal, olyanokkal, mint én! Kicsit több dallam, meg kicsit kevesebb ilyen húdeszétbasz-azérzelem ugrándozás, és szerintem ez egy nagyon jó zenekar lesz. 
Kicsit hosszasra sikeredett pakolászás után következett a Third Memory, akik nagyon szimpatikus borostás-répanadrágos fiatalemberkből álltak. És itt bebizonyosodott, hogy faszán is belehet lőni a hangosítást, mert náluk már nagyon egybe szólt minden, és tényleg odabasztak rendesen. Törtek a zúzós részek, meg szálltak a dallamok, baszdmeg! Meg a konfetti is. Tetszett nekem nagyon ez a koncert, pontos volt, meg grúvis, meg minden, amit a koncertbeszámolókban szoktak írni a dícsérő-részeknél a zenei honlapokon.
Jó érzés volt hazaéjszakaizni egy ilyen este után, aki nem jött el, az bánhatja, és kapja is be a faszt, mert jobb zenei ízlése van, mint nekem.

Felakarsz vágni a haverok előtt? Szóld le az összes magyar kezdeményezést! „Én nem megyek FreeFestre, már az első óta csak egyre rosszabb!” vagy „One and the same? Hagyjad már! Esetleg One and the SHAME!”. Persze ezeket cifrázhatja a kedves olvasó, nem nehéz, csak kis idő és kreativitás kell hozzá. Időt persze nyerünk bőven azzal, hogy az említett rendezvényekre nem megyünk el.
Ha mégis, érdemes valami indokot kitalálnod, amiért kibaszol ezer forintot egy O.A.T.S.-ra. De mit mondhatnál a haveroknak, hogy ne égjél be? Hát pofon egyszerű: üzletelni, bizniszelni mész! Így még talán büszkék is lesznek vagányságodra.
Én mondjuk kicsit máshogy állok ezzel a dologgal, hisz haverjaim nincsenek. Na jó, vannak, csak most pont felakartam vágni. De ő előttük aligha tudnék beégni, minket nem igazán érdekelnek ilyen dolgok, bőven elég, ha jól érezzük magunkat valahol. Mondjuk az elmúlt szombaton a (számolja valaki, hogy hanyadik?) One And The Same-n!

Kedves mindenki!

Fontosnak tartjuk a hazai remekek, illetve kevésbé remekek (but still hazai!) bemutatását, ezért a szerkesztőség egyöntetűen úgy döntött (önkényesen egyedül én), hogy elindítjuk új sikersorozatunkat, mely ezentúl erre a névre fog hallgatni: Szíp Magor Artistáink.

Miről fog szólni?

Jogos a kérdés! Biztos nem sikerült még rövid, de frappáns bevezetőnkből rájönnöd, ezért segítünk: csak is magyar előadókról fogunk itt beszélgetni, új hírek, pletyik, zene, labdázás-hajigálás, "meg ilyenek".
Ideje megismernünk, milyen előadókkal is rendelkezünk, hisz sokszor még ezzel sem vagyunk tisztában - bár ez lehet, nem mindig hátrány (legalább is sokan gondolhatják így).
De nem csak zenekarokról próbálunk majd írni, hanem más underground képzőművészeti ágakban jeleskedőkről is, pl rajzolókról, festőkről, de ugyan úgy írhatnám ide a hazai FANZINE írókat is, mert hát valljuk be, most újra megnőtt a kiadott zine-ok száma, ami elég nagy királyságnak örvend. Legalább is az én kis cafat szívemben.

Gyalázat

Szégyen és gyalázat - mondotta, vagyis "írotta" nem is olyan rég gróf ó nemes Pusztai Zoltán a zenekarra. És tényleg, itt van egy tökös és gyors zenét játszó zenekar, mely valahogy (ahogy én eddig láttam, bár lehet rossz ország részben élek) eléggé kikerült a figyelem középpontjából. Pedig hé, ezek még a szép új sumer, azaz magyar nyelvünket használják, nem jöhettek azzal, hogy nem értetek egy szót sem, mert külföldiül makognak!

A győri illetőségű brigád 2002 óta rombolja a közízlést, de már előtte is ismerhették páran Rohamosztag néven, kicsit másabb felállásban. Érdekes, hogy lemezeket eddig nem túl sokat adtak ki, ám a kiadott hanganyagokat átnézve, ez nem is baj. Inkább a minőség, mint a mennyiség.
Hamarosan ki jön az új lemezük is, szóval csekkoljátok sűrűn a bandát. Igényesebbek pedig nézzék meg most szombaton a One And The Same Festiválon őket a Dürer Kertben!
Aki pedig még igényesebb, nézzen utána a zenekar szövegeinek, érdemes! Ha másért nem, legalább megismer egy Kosztolányi művet.

Mostani felállásuk:
Toto - dobok
Dini - ének
Fefe - gitár
Norbi - basszus

www.myspace.com/gyalazat

SSD - Get It Away

"This is the end of Hardcore. We started it and we're ending it here today"
Mondta ezt egy ember 1984-ben, akit ma egykori zenekara teljesen letagad, mintha nem is létezett volna soha, és mégis, lehet igaza van. Persze nem ők kezdték, nem is ők fejezték be, de az időpontot legalább tökéletesen eltalálták.

Al Barile által alapított bostoni Society System Decontrol (béna magyar underground fejtegető könyvekben/újság cikkekben mindig lefordítják ilyenkor gyorsba' az éppen aktuális zenekar nevét, titeket is fel szokott baszni?), annyira alapvetés, hogy nagyon.

Mit kell tudni, ha valami elbaszott nagyokos kérdezne róluk, de te nem igen néznél utánuk, csak címszavakban? Például, hogy Al alapította az X-CLAIM records-ot, kiadtak két kurva jó, és két (hú mit írjak, hogy ne kövezzenek meg?) "volt már jobb is" lemezt, jóban voltak a Dischord-dal (annyira, hogy bizonyos lemezeiken megtalálható a Dischord logója is), Boston egyik legmeghatározóbb zenekara (mégsem szerepelnek a "This is Boston, not L.A." című válogatás lemezen) és 1985-ben fel is oszlottak.

Ja és ha kérdeznék: az énekes, Springa egy köcsög. De ne próbálj belemenni, hogy miért, nem is az a lényeg. Ha mégis belecsalnának egy ilyen veszélyes beszélgetésbe, és félsz, hogy felborul eddig nehezen felállított és megszerzett scene pontjaid, válaszd a Jolly Joker lapot: mert egy WASTED.
Ezzel sokszor kihúzhatod magad a csávából, szóval raktározd el a memóriádban.

Ha érdekel a téma, akkor ajánlott online olvasmányok:
http://homepages.nyu.edu/~cch223/usa/ssd_main.html
http://en.wikipedia.org/wiki/SSD_(band)
http://en.wikipedia.org/wiki/X-Claim
http://en.wikipedia.org/wiki/Chris_Foley
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Kids_Will_Have_Their_Say
http://en.wikipedia.org/wiki/Get_It_Away
http://www.taang.com/slapshotset.html
Offline olvasmányt nem ajánlok, mert nehéz beszerezni, akinek meg van, az úgy se fog adni (ha mégis, kb ezekről az oldakról van összelopkodva minden - vagy fordítva).

Ha érdekel a zene is, nem csak a felvágás:
http://www.7inchpunk.com/?p=863

Régen voltam már olyan koncerten, ami igazán lázba hozott volna, hát a mai nap sem mondható ilyennek. Ellenben mégis kíváncsivá tett legalább annyira, hogy eltoljam a lusta pofámat a Filterig.

Kezdés hétre volt meghirdetve, de jól tettem, hogy csak nyolcra értem le, mivel még akkor sem kezdett az első zenekar, a Kids Of Cracatau. Nem igen tudtam hova tenni az egészet, mert hát értem, vagy legalább is kapizsgálom, mit akarnának, de nem egészen jött át valahogy. Talán a rossz hangosítás, a kedvtelenségem, franc se tudja. Egy biztos, nem hiába nem értük jöttem le a bulira.

 

Kalambo Kutyája viszont annál inkább foglalkoztatta fantáziámat, mégis csak egy olyan ember van benne, mint Barangó, akit ma a fél ország kiirtana, és aki olyan zenekarokkal írta be magát a magyar punk történelmébe, mint a QSS, vagy személyes kedvencem, a Rettegett Iván (méltatlanul alulértékelt zenekar). Szóval ha másért nem, legalább azért megérte eljönni, hogy kipipáljam: igen, láttam és hallottam az új együttesével. Ennél persze jóval többről volt szó, hisz egy elég fasza koncertet adtak Kalambóék, helyenként táncolós, máshol meg tök dögös zenéjükkel meggyőztek. Jó ez az együttes, jobban rájuk kéne figyelnem szerintem a jövőben. A Század hallatán persze megfájdult a szívem, hisz rögtön arra gondoltam, hogy no, azért egy Rettegett Iván koncert nagyon atom lenne. Addig is viszont érjük be Kalambo Kutyájával.

 

Ogli G egykori osztálytársának a zenekara, a Voodoo Allen volt az est egyik legszerencsétlenebb zenekara. Persze erről ők nem tehetnek, de a technika teljes erővel összeesküdött ellenük. Elsőnek az egyik gitáros pedálja, később a nagybőgős hangszedő rendszere adta be az unalmast. Mindemellett végig iszonyat szarul szólt a bőgő, semmi mély nem volt, pedig azért ilyen zenekarnál (is) iszonyat fontos kelléke az egésznek, hogy legyen benne elég dög. Az sajnos most elmaradt, remélem február 3.-án a Dürer kertben mind ezt bepótolják. Szerintem így is lesz.

 

Az est sztárvendége, a Csermanek Lakótelep, kikért még Pozsonyi úr is képes volt kiszakadni az otthon melegéből, hogy megnézze őket. Sajnos a kései kezdés és a zenekarok közti hosszú átszereléseknek köszönhetően alig maradt idejük játszani. Ami mondjuk egy hardcorepunk zenekarnál egyáltalán nem gáz, sőt, inkább előny, addig náluk ez nem egészen jött ki jól, én legalább is szívesen néztem volna még a koncertjüket. Szerencsére kárpótolták egy táncoslánnyal a közönséget, aki szellemnek öltözött be, mint ahogy azt a képek is mutatják. Közben egy remek szakácskönyvet is reklámozott az illető, ajánlotta a kötet beszerzését.

A koncert viszont nagyon rövid volt, és ahogy többen megjegyezték, még verekedés se történt, ezért amint végzett  a zenekar (kik ellen szintén összeeskedett a technika ördöge, egyszerűen kikapcsolta magát az énekerősítés), kalapot emeltem, és elindultam hazafelé.

KÉPEK MÉG:

UPDATE:
Az estéről további beszámoló: http://madafaka.blog.hu/2009/01/27/meg_akarsz_olni

 

      a most következő bejegyzés nyilván nem fog senkit sem érdekelni és senki nem fogja megérteni,miért olyan fontos ez nekem (csak a többiek),de nekem az év egyik legemlékezetesebb momentumai közé tartozott a dec. 27-28-29-ei mocsokjánoskodás.
amúgy,ha listát kellene írnom az idei szupi dolgokról,valami ilyesmi lenne : säw mezőtúron,loser life,dec. 27-28-29,stúdiózás,lányok és lányok,magány,de igazából nem is akarok évértékelést,mert elszomorkodnék csomó keserű dolgon (például a säw halála),egyébként senkit nem érdekel a rinyálásom,még engem sem.

      nos,úgy alakult,hogy december 27-én és 28-án is volt egy-egy koncertünk.gondoltuk,ez tök jó dolog,mert játszunk,játszani jó.27-én szentesen léptünk fel,szar is volt,beteg voltam,nem volt kedvem az egészhez,több szót nem is nagyon érdemel az a fellépés.

        viszont a szegedi már más tészta.a német THE WEIGHT-tel mentünk oda is (úgy volt,jön a Pavilionul 32 harmadik bandának,de nem így lett),előző nap nálam aludtak a németek,kajáltunk,dvd-ztünk,dumáltunk meg ilyesmi,jól éreztük magunkat.tibiék jöttek autóval,szóval mehettünk szegedre koncertezni,ami alapból bukónak tűnt.nagyjából 10 perc kellett volna és szegedre érünk,amikor a szervező sráctól kaptuk a telefont,hogy nem tud eljönni,meghalt a kocsi,így cuccot se tudnak hozni.fasza,bementünk a tesco-ba szegeden,ott megbeszéltük,hogy leszarjuk,szerzünk cuccot és koncertezünk,még ha csak magunknak,az is oké.vettünk némi elemózsiát,michael-nek,a dobosnak lánycsalogató kabátot és mentünk a garabba.több telefon után úgy tűnt,mégis tudunk cuccot szerezni.köszönhetően dudvának (tényleg,nagyon szépen köszönjük a segítséget!) lett gitár - és basszerláda.
       el is kezdtük később a bulit,mire a németek is optimálisra állították magukat némi alkoholnak köszönhetően és műfasszal dobáltuk egymást meg ilyesmi.
körbenéztem,csomó trendi srác,tudtam,hogy ez nem fog bejönni itt senkinek és tudom,hogy gáz,de egyből a get in the van-re gondoltunk a többiekkel,mert kurvára le fog minket szarni az a pár ember,aki eljött,sőt,még fricskát is kapunk.ahogy tibi mondta : "baszd meg,itt még a lányoknak is akkora fültágítójuk van,mintha én teljesen kinyitnám a számat.úgy szeretném belerakni a faszomat!" ,szóval igazán jó bulinak ígérkezett,mindenkin látszódott,hogy ők szeged "új" vonala,az igazi mocsok mácsók,tudod,ezek a deathcore fiúcskák és lányocskák.annak ellenére,hogy egyetlen rossz szót nem szóltam még a zenéjükre (mármint erre a deathcore-nak nevezett valamire,na jó,ez nem is igaz,mert tuti elszóltam már magam,hogy ilyen rosszat én még nem hallottam),ahhoz képest mi igen nagy fikázást kaptunk,de srácok,ennél jobban nem is kellett volna csinálniuk!ugye,nekünk nincsenek trendi ruháink meg király fültágítónk meg ilyen menőségi dolgaink,viszont lenyomtuk,amit le kellett.éreztem,hogy minél szarabbul kell játszani,ezt a többiek is észlelték,a lehető legszarabbul játszottunk,végig vihogtak rajtunk,de szinte most éreztük a legjobban magunkat saját koncerten.a legnagyobb elismerés ez a reakció volt eddig nézőktől.
     
nem volt a bulinak szervezője,megszerveztük magunknak,szereztünk cuccot,játszottunk,lett bevétel,kaptunk kaját és piát is,kijött a benzinpénz a német fiúknak és nekünk is.A TI PÉNZETEKEN ETTÜNK,ITTUNK,UTAZTUNK,RÖHÖGTÜNK!kérlek,ezentúl is tartsátok meg eme szokásotokat,kedves menő ifjoncok és gyertek el röhögni máskor is!

       a németek felléptek a színpadra,beállás nélkül nyomták is,mert "we don't need a fuckin sound check!".itt már több mozgás volt és nem azért,mert a szegedi fiúcskák-lányocskák "megaláztak minket",hanem mert úgy néztem,tetszik pár arcnak,amit a németek csinálnak,bár ők ebbe pont bele is szartak,ahogy kell.a legszebb az volt,amikor egy-két betanult mozdulat ment (egy-két,egy-kétezer...) és az egyik meg nem nevezett zenekar meg nem nevezett dobosa a mosh közben elcsúszott a sörön és abba fetrengett.akkor gondoltuk úgy,hogy láttunk már mindent,amit látni kell ezen a planétán.
       ami igazán kefélt,az az afterparty volt.lealjasodás,amennyire csak lehet,dudva "kajaelterítése" francia módra,örjöngés-köpködés,vihogás,toalettpapírember,abszintozás utáni laci fej,petike pszichózisa csúnya lányokkal beszélgetés után,részeg diszkótánc (csúnya lányokkal és magunkkal) és faszmutogatás (magunknak),egy-két pillanat,amikor úgy éreztem,hogy vagy én (és mi) vagyok meleg vagy a németek vagy mindannyian, 3-kor a klubtulaj "na,mostmár ideje lesz mennetek!",mikor kezdtük szétszedni a berendezést és a bérelt dobcuccot,amiért elvileg fizetnünk kellett volna,russel crowe matematikai képletek kitalálásának imitálása az egy csodálatos elméből,német cd-tokkal (chaos bier und anarchie 3.,borzasztóan fos lemez) jéglekaparás az autóról,meleg búcsúzkodás,németek saját autójukat húgyozzák mínusz 10 fokban hajnali 3-kor.
        29-én felmentünk a németek harmadik bulijára is budapestre,összedobtuk valahogy a pénzt és nagyon örültek,hogy ott is találkoztunk (mi is,natürlich),beszélgettünk megint a koncert előtt és után.egyébként a többi zenekartól nem igazán dobtam hanyatt magam.jó volt találkozni rádi gabikával és a többiekkel együtt lenni és persze csajozni is!
        az egyetlen dolog,ami érdekel az új évben : turnézni némethonban.
       
       amúgy körvonalazódott bennem az a dolog ismételten,ami évek óta minden nap felsejlik és magabiztosan elhiteti velem,hogy ez igaz.nem is értem,mi a fasznak írom le,mikor már kezdek mindent leszarni és ez tényleg megrémít,szóval : minket (de legalább engem) tényleg mindenki utál vagy leszar,csak pár haver és/vagy barát szereti,amit csinálunk,de igazából szerintem azok sem,csak elfogultak és az mondatja velük a pár együtt eltöltött évnek köszönhetően,hogy "ja,jól csinálják ezek a srácok!".tök jó lehetne ez a zenekar nélkülem,akkor tuti többen szeretnék a srácokat,de a többieknek én kellettem,csúnya dolog,hogy nem lesz ebből minden koncert után lemezek,pólók eladása,vállveregetés és kislányok seggbebaszása marshall fejek között a kisbusz hátuljában.meg is fogannt a végső igazság erről az egészről több alkalommal,legyen ez végszó is,mert így is annyi volt a szilveszterem,hogy itthon ültem a gép előtt,játszottam és csináltam ezt a szemetet: "18. szülinapom előestéjén térden állva imádkoztam az istenhez,hogy másnap utáljam a punk-ot,másnap gyűlöljem meg az olyan király zenekarokat például,mint a red line offside.sajnos rábasztam,de le is szarom.nem növöm ki,pedig ezt jósolták."

feltöltöttem pár képet ide,alább láthatjátok őket,amúgy itt is van még,ha valakit érdekel :
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=372212902&albumId=1253527

Na, ha már ennyire akarja a nép, hogy basszam meg magam a Fucked Up miatt, ezért gondoltam írok egy zenekarról, akiket úgy is utálni fogtok. Vagy nem.

fIREHOSE

Menjünk vissza kicsit az időben, nem sokkal a Minutemen gitáros/énekes, D Boon halála után járunk. 1986. Valahol 85. Mike Watt továbbra is maga alatt a barátja halála miatt, azonban egy, a Minutemen-en szocializálódott  22 éves egyetemista srác, egy bizonyos Ed Crowford felhívta őt, hogy szeretne egy zenekart alapítani, követve a Minutemen által lefektett alapokat, és nem-e lenne benne Mike. Hát Mike benne volt, szintúgy a volt dobostársa, George Hurley.

Kicsit jobban bejött nekik az élet, mint a Minutemen-nek, legalább is ha csak azt nézzük, hogy mennyi emberhez tudott eljutni a zenéjük (hála a három SST kiadású lemez utáni váltásnak a Colombia-hoz. Sőt, egy élő lemezt még a Sony is kiadott). Azonban szerintem annyira kultikus szerepet nem sikerült elérniük, mint elődjüknek, bár nem is hiszem, hogy ilyesmi járt volna a fejükben. Akár Minutemen, akár fIREHOSE, tök mindegy, ezek a srácok csak jól akarták érezni magukat és zenélni. Emellé persze elmésebb gondolatokat is fűzni, legalább is megpróbálni.

 

Épp azon morfondíroztam a buszon ülve, Lawrence Arms-t hallgatva, hogy mennyire jó dolog, hogy új életet kezdtem, amikor eszembe jutott, hogy ez a zene olyan, mintha Isten írta volna, mert valahogy pont nekem szólt az a két sor a szövegben, meg a dallam is pont passzolt, you know wha' I'm talkin about, right? Na már most, én nem hiszek a képzeletbeli barátokban, de ha csak a játék kedvéért elfogadom, hogy Isten létezik, akkor innen egyenesen következik a kérdés, hogy milyen punkzenekart is alapítana ő. A Lawrence Arms tuti nem helyes válasz, erre rögtön rájöttem, bármennyire is királyak ezek a csikágói csibészek. A Black Flag sem az, tuti, ők túl emberiek, mielőtt valaki reflexből rávágná. Szóval adott a kérdés, unatkozó pánkok, ha Isten punkzenekart alapítana, melyik lenne az?

Mindenki maximum 2 zenekart választhat (abból úgyis maximum csak 1 lesz helyes), de indokolni kell, az ateista sátánista buzik meg bevehetik (az én tippjeimet megtartom magamnak, de azt nem ér mondani, hogy a Bad Brains az, mert azoknak is nagy a faszuk).

Let the game begin geci!

 

 

Minutemen - This Ain't No Picnic

A bandáról pár infó, aki nem ismerné őket.
1980-ban alakultak a Reactionaries (linkre kattintva tök legalálisan tölthetsz zenét) romjaiból. Első koncertjükön a Black Flagnek nyitottak, első lemezüknek pedig Greg Ginn volt a producere, illetve ő is adta ki az SST-nél. Be is indult az élet náluk, jöttek a lemezek, közös dzsemmelős lemez a Black Flaggel (Minuteflag), aztán az utolsó turnéjukat az REM-mel nyomták le.
Minden mehetett volna faszán tovább, csak hát az énekes meghalt egy balesetben. Így hát illedelmesen be is fejezte a zenekar a munkásságát.

Ajánlott dokumentumfilm:
We Jam Econo

 

Na mint ígértem, készültem mással, még pedig egy PFA interjúval. Próbáltam érdekes kérdéseket feltenni, de ez nem igazán sikerült, legalább is a válaszok hosszából ítélve. A kérdéseket a zenekar énekesének és basszerosának, illetve egyben a banda legmagasabb tagjának, Áronnak tettem fel msn-n keresztül. Aki szereti a gyors de cseles zenéket, az nézzen utána a zenekarnak, illetve olvassa az interjút!

 

Figyelem: Ez nem a SaturdayNight Holocaust, de simán van olyan szar!

Jelen írásnak csak annyira van köze a színtérhez, meg a punk zenéhez, mint nekem, így végigolvasását csak azoknak ajánlom, akiknek minimum annyira tartalmatlan az élete, de legalább a szombat estéje - mint nekem.

Szombat van. Bár nem vagyok egy kifejezett társasági ember, házibulikba meg már rég nem hívnak, mióta egyszer a szaromat dobáltuk zacskóba valami lánynál, azért a szombat estéket rendszerint minimum egy haveri sörözéssel szoktam tölteni.
A mai meg eleve különleges, mert már régóta vártam, bár nagy dilemmát is jelentett, ugyanis a mai nappal kapcsolatban minden igazi (fővárosi) színtérarc felteheti magának a nagy kérdést, hogy ő most tulajdonképpen akkor pánk-e, avagy pediglen hácés - a Filterben fellép a német Something Inside a mondhatni "szokásos" magyar felhozatallal megtámogatva, míg a Simons pubban a Smafu zenekar tartja budapesti posthumus koncertjét (persze mi mind tudjuk, hogy az igazán király arcok wannabe-suicide girlöket mennek az A38 vécéjébe megerőszakolni, de mint ezt is mind tudjuk, a mi színterünkben nincsenek igazán király arcok). Szóval fel volt adva a lecke, hogy nosztalgiázzak-e, és elénekeljem a lelkemet amúgyis leginkább bántó kérdést a Smafuval (ugye most mindenki tudja, hogy miről van szó, kacsint kacsint) miközben beképzelem, hogy még mindig 15 vagyok, avagy mint posi hardcorepunk megnézzem ahogy a XVII kerületi keménymag a lelkét is szarrá alázza egy (talán) értékelhető fellépőgárda előtt, na meg előttem.

Tehát adott volt a kérdés, a válasz meg kizárólag rajtam múlott. Felmerült bennem, hogy talán benézhetnék mindkettőre. Mondjuk a végkifejletet már mindenki tudja, avagy igen, a "bőség" zavara valahogy annyira bekavart, hogy az Örs vezér terénél egyszerűen rájöttem, hogy ma nincs is kedvem koncertre menni, a "miért" még előttem is tisztázatlan. Kicsit olyan volt ez a szituáció, mint mikor egy szép lány tök ismeretlenül odajött hozzám az utcán, hogy elkérje a telefonszámomat, én meg ahelyett, hogy kihasználtam volna életem lehetőségét (haha), zavarba jöttem és nem mondtam semmit, csak tovább siettem. A kérdés az, hogy most is azért hátráltam-e meg, mint akkor, tehát szimpla hülyeségből - főleg annak fényében érdekes a dolog, hogy tök ismeretlen és még csak nem is "kecsegtető" zenekarok koncertjére meg legalább heti szinten járok, hála a Kurva Anyád bookingnak (igen most mosom magam).

Szeretnék mesélni róla, hogy milyen volt a mai napom, így talán könnyebben érthető lenne amit ki akarok fejezni, hogy milyen volt a zenekarommal próbálni, és kinézni a terem ablakán át a szállingózó hóra, meg hogy milyen volt a nagymamám 72. születésnapi zsúrjára igyekezni Archers of Loafot és Shook onest hallgatva, miközben vakítva sütött a nap, és ömlött a hó. Zenehallgatás közben néha az ember egyé tud válni az aktuális helyzettel, és érzi, hogy él. Ezért szeretjük a pánkot. Ilyen volt nekem ma.
És ezzel valahogy "eltelítődtem". Persze, mehettem volna még kocsmába, és minimum az aljas gonoszságig inni magam, vagy mehettem volna... na, szóval akárhova. De ott az Örsön fogtam magam, és visszafordultam. Pedig koncertre menni még akkoris szokott lenni kedvem, ha másnap 6-kor kelek. Lehet, hogy ez valaminek a vége (a faszt), de ma először nem volt, és ma először nem azért nem volt valamihez kedvem, mert szar a kedvem, hanem mert jó volt. És ez, na meg ahogy a buszon beszélgető 16 év körüli társaság arról beszélgetett, hogy mekkora király dolog a élet, jee basszunk, olyannyira nosztalgikus hangulatba kerített, hogy itt ülök a húgom szobájában, és gépelek.

Nem vagyok se hácés, se pánk, csak egy unatkozó gyerek, aki egy rossz világban próbál jó életet élni, és igen, ha lennék eléggé tökös, és nem eléggé balfasz, én is inkább szopatnék valami ribancot az Unearth koncerten mosholva a színpad kellős közepén.

 

nos,még tavaly nyáron elkezdtem csinálgatni egy fanzine-t és azóta folyamatosan készül.sok dolog összegyűlt hozzá,sokat kivettem,egy rapszódikus szemétláda vagyok,aki folyton meggondolja magát mindenről.a lényeg,hogy küldtem Gibby Millernek kérdéseket,ő pedig válaszolt pár hónappal később.nem lett a legjobb,egy csomó kérdésre nem válaszolt,adhatott volna bővebb válaszokat /én is írhattam volna jobb kérdéseket/,de így is örülök,hogy egyáltalán szánt rám időt és többszöri adatvesztés traumája után mégis meglett.íme :

Kneejerk

Aki olvasott egy számot is a Hitvány fanzinból (önreklám sose árt), az már elvileg így vagy úgy találkozott a Kneejerkkel, mert mindhárom számban el-el hullajtottam némi infót róluk, szóval a fasz se fog most róluk nektek száraz infókt közölni. Viszont joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett az összesbe írnom velük kapcsolatban - na azért, mert akkora hatást tett rám ez a brit banda. Joggal merül fel újból a miért - de erre a válasz az, hogy nemtudom. Annyi sokkal jobb zenekar létezik náluk, ráadásul azok még talán nem is tudtak vagy tudnak zenélni, meg szartak is bele abba, hogy jók legyenek, míg a Kneejerkbe aztán van virgázás meg tört ütemek, meg nyál is, dögivel. Ha igazságos szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy sokkal jobban szeretem náluk az Embracet, a Rites of Springet, vagy a Fugazit (nyilván ezen zenekarok elég nagy hatással voltak ugye a szóban forgóra), mert ezen zenekarok tényleg jobbak, meg minden, de nem megy.

 

Nekem a Kneejerk egy személyes valami. Biztos azért, mert amikor elkezdtem hallgatni, épp nagy változások történtek az életemben, vagy mert akkor hallgattam a legtöbbet, amikor megismerkedtem azzal a lánnyal, akit a legjobban szerettem, és ezek a kurva elszállós dallamok, a tört ütemes, rikácsolós trappa turappapa részek, és a szomorkás-sírós énekek egybeolvadtak az akkori hangulattal. Ne értsétek félre, sok zenekar jelent többet, "mint kéne", de a Kneejerk-kel kapcsolatban ez azért nagy szó, mert mint említettem, egyáltalán nem fektet le alapokat, és nem változtatta meg az életemet. Valószínűleg a világ sem lenne semmivel kevesebb, ha Frank Turner 97-ben nem alapítja meg ezt a bandát 2 másik haverjával (Chris, és Lucas), de az én világom azt hiszem igenis kevesebb lenne. Kiadtak 3 albumot (Helpless I cry, Dont clap it starles me, The half life of kissing), melyből a középső egy split. Aztán feloszlottak.

Később a fent emlitettet fiatalember a Million Dead nevű zenekarban énekelt, azóta pedig akusztikus gitáron nyomja a folkos punkot szólóban - február 22-én a Gaslight Anthemmel lép fel bécsben, király lesz! Ja meg a negyedik Hitványban lesz vele egy interjú is. Szóval srácok, ha letöltitek a zenéjüket, valószínüleg nem lesz orgazmusotok az I saw that look basszusalapjától, és nem fog borsózni a hátatok a Wire wool végén lévő katarzis-résztől, hacsak nem szedtek fel ti is egy olyan jófej lányt a július végi napsütésben a parkban sétálva. Ó, basszameg. Hiányzol, te ribanc.

http://www.geocities.com/SunsetStrip/Hall/5322/

UPDATE: Töltsétek le a zenekar utolsó albumát>>>

na,ez egy iromány lesz a freefest-es loser life buliról,nem olyan nagy dolog,de úgy gondoltam,berakom ide.

2008.07.20.

voltam az első freefest-en,a többi nem érdekelt,de a loser life felkeltette érdeklődésem,úgy gondoltam,talán értük el tudom viselni a tarisznyások állandó örjöngését,hányását meg a többi szokásos "punksági" dolgot idén nyáron.voltaképpen csak miattuk mentem,meg az utolsó nesze buli miatt,ami valamiért nekem nem okozott katarzist.a brazilokról lemaradtam,azt mondták,hogy jók voltak és nyomtak bad brains-t meg motörhead-et.de engem aznap csak a bakersfields-i vagányok érdekeltek.a hét elején megint kételyeim támadtak a társadalomban és a szcénában elfoglalt pozíciómat illetően,meg is kérdeztem magamtól,hogy mi a faszért utazok én egyáltalán el,mit jelent ez nekem,miért csinálom ezt az egészet?na,a loser life megint megadta a választ.viszonylag rövid koncertet nyomtak,2 ráadás nótát azért eltoltak márknak és nekem,ami egy szerelem kezdete volt,mert később jót beszélgettünk a dobossal,steve-vel.ja,black flag - police story-val álltak be,így már rossz nem lehetett.ment a süvítés rendesen,eléggé nagy energiabomba volt,amit műveltek.lehetett lemezt is kapni tőlük,hoztak magukkal,mert a kiadójuk nem igazán tud európába intézkedni.steve-től sok mindent megtudtam,például szereti a lányokat,a képregényeket,kedvence hulk,odavan a kiskutyákért,mellesleg szereti mutogatni a nemi szervét,imád maszturbálni és egy-egy koncert után annyi izzadtságot teker ki alsóneműjéből,amennyit én ha nem látom,nem hiszem el.ja amúgy eléggé vicces faszi,jövőre jönnek vissza,remélem így is lesz.kár,hogy nem játszották a no eye contact-et.