Nem annyira szeretem az „allstar” bandákat, de egy ilyen kis színtéren belül nem lehet elkerülni az ilyesmit, és az igazság az, hogy az esetek jó részében nem szándékos az ilyesmi: egyszerűen csak mindenki ismer szinte mindenkit, és az emberek sokszor kapnak kedvet az együttzenéléshez. Ha idő és elképzelés találkozni tud, akkor születhet hasonló dolog, mint a Tyrell’s Owl. Láttam az első koncertjüket, és kellő elégedettséggel tudtam távozni, konstatálva, hogy érdemes lesz rájuk odafigyelni 2012-ben.

 

„Mit keresnek itt ezek a nyomi hipsterek?” – teheti fel a kérdést, én meg válaszolnám, hogy hipster a jó kurva anyád te büdös gyökér! Nagyon kevés banda áll úgy a zenéhez és zenéléshez itthon, mint a Kanagawa, pláne, ha ténylegesen „könnyű zenéről” beszélünk. Annak ellenére, hogy mennyire könnyen befogadható a Kanagawa zenéje, zsenialitása valahol ott rejlik, hogy egyáltalán nem egy egyszerű valamiről van szó, sokkal mélyebb érzések és érzelmeket próbál lefesteni a néha kicsit post-rockba nyúló, chiptune-nal megtoldott zenéjük. És ami a legszebb az egészben, hogy az egész gecire őszintén jön le. Semmi lófasz megjátszás, csak a geci művészet – és én ennél jobban kevés dolgot tudok értékelni. Jöhetne 2012-re valami fasza lemez végre!

Húha, őket nem sikerült látnom élőben sajnos egyszer sem, de eddig csak és olyan jókat hallottam róluk, hogy akár az első helyre is rakhattam volna a bandát. Viszont sajnos csak az idén kiadott lemezükre tudok hagyatkozni, ami meg kell hagyni, elég tökös és a dalok is kellően változatosak, szóval ha ezt reprodukálni tudják nekem élőben és hozzáadják azt a lendületet és erőt, amit egy ilyen zenekartól elvárhat az ember, hát akkor kérem szépen, itt semmi panaszra nem lehet ok. Szóval kedves koncertszervezők, sűrűbben hívjátok meg ezt a bandát pestre! Vagy legalább egyszer Szegedre! Köszi!

 

Na nekik eddig csak egy koncert volt, így hát bárki felteheti a kérdést nyugodtan, hogy akkor most mégis mi a halál faszáért raktam őket a második helyre? Hogy miért? Mert annyira meggyőző koncertet tudtak adni. Elsőre tökre olyan volt, mintha a ForMyFriends visszautazna a jövőből, abból az időből, mikor már megtanulták eljátszani a dalaikat, és csak jövőbeli számokat tolták volna el, mert a régieket unják. Számomra meglepően üdítő élmény volt őket látni, remélem legközelebb is legalább ennyire jók lesznek, továbbá azt is, hogy már márciusban hallgathatom az első bemutatkozó EP-jüket.

 

Akár az év bandája is lehetett volna, ha egy kicsit tökösebbek lennének koncerten, továbbá nem olyan béna stúdió anyagot adnának közkézre, mint amit legutóbb sikerült, mert azon bizony ki lehet hallani, hogy van ám ötlet és kreativitás dögivel, csak eljátszani nem tudják azt a srácok. Koncerten is mintha csak az énekes/gitáros Fefinek lenne lelkesedése a dalok iránt, bár neki a annyi, hogy a többiek akár évekig falatozhatnának annyi erőből és energiából. 

 

UPDATE:
De lenne bónusz +1, a Kemény Henrik, akikről most nem fogok írni, hisz hamarosan úgy is bővebben fogunk róluk beszámolni: lesz miről, higyjétek el...