 |
Mit kérdez?
Akartam csinálni egy sorozatot Monitor-Punkok néven, melynek az lett volna a lényege, hogy a rövid és frappáns ismertetőim után bemutatom a hazai blogger punkok oldalait közelebbről, némi véleménnyel, esetleg fikázással felvértezve. Nos, úgy döntöttem, hogy inkább beszéljenek ők maguk erről az egészről. Pár személyre szabott és néhány sorkérdésre válaszol mindegyikőjük. Szóval semmi extra, az egész valahol a saját lustaságomat prezentálja, más szemszögből viszont talán jobban megismerhetjük egy-egy blogger (phú de szar ez a név, remélem, senki se veszi sértésnek, hogy ezt a szót használtam) motiváltságát, célját és talán egy csipetnyivel közelebb leszünk a szaros életéhez, amire persze alapból senki se kíváncsi. Kivéve, ha blogot, fanzine-t vagy facebook-os üzeneteket ír róla. Ha. Ha. Ha.
Kezdésnek mit szólnátok egy lány blogolóra? Ugyan nem ő az egyetlen női punker, aki ezt műveli, viszont neki ajánlottam fel egyedül, hogy szívesen jelentetnék meg neki az írásaiból egy fanzine-t. Szóval jöjjön Annácska, a My Little Corner Of The World blognak az írója.
My Little Corner Of The World
1. Szia Anna, hogy vagy? Remélem tetszett a karácsonyi ajándékom, még ha ízre szar csokoládét is vettem neked. Pár általános kérdéssel kéne nyitnom, ami dögunalmas mindenki számára, viszont ha nem teszem meg ezeket a lépéseket, akkor meg majd jönnek a hurrogások, hogy mekkora egy lózer vagyok, amiért ilyen alap dolgokat nem lépek meg.
Hova valósi vagy, hol vagy most, merre tartasz, illetve ki is vagy te? Csak röviden.
Szia! Tetszett a karácsonyi ajándékod, sok mást nem mondhatok, tekintve, hogy én nem adtam neked semmit. És bár sokszor mondom, hogy „a mai naptól fogva csak finom kajákat vagyok hajlandó enni”, mégis megeszek mindent, ami a kezembe kerül.
Szóval Annának hívnak, salgótarjáni vagyok, de általában sikerül elkerülnöm, hogy palóc tájszólásban beszéljek. 22 éves vagyok, szeretem a klassz dolgokat és most jön a jobb alsó bölcsességfogam. Általában én vagyok az a lány koncerteken, akit alig ismer valaki.
2. Laci anno nyár elején mondta, hogy írsz egy blogot, amit eléggé nehézkesen találtam meg, de most már elmentettem a könyvjelzőbe a dolgot, szóval nekem már nem probléma az elérés. Viszont hogyan kerülnek hozzád olvasók? Egyáltalán, kiknek írsz? Van valami „célközönséged’? Vagy csak egyszerűen szeretsz írni, és a publikálásnak ezt a formáját látod a legegyszerűbbnek és praktikusabbnak?
A blogom már jóval előtte is létezett, csak nem volt beleírva semmi. Tudtam, hogyha elkezdem, akkor már könnyebb lesz, de mégis sokáig tartott, mire eljutottam odáig. Már a blogban is leírtam, hogy nem vagyok benne biztos, hogy mennyire jó dolog az ilyen gondolatokat kiteregetni. Másokét szívesen olvasom, de ezek mégis csak a saját kis izéim. Igazából, ha valaki megtalálja és tetszik neki, annak örülök, de én soha nem hirdettem vagy reklámoztam sehol, hogy létezik. Csak úgy elkezdtem, mint ahogy abbahagytam a cigizést: egy nap arra gondoltam, hogy „hű, már 2 napja nem gyújtottam rá, akkor most már többé nem is fogok”. Mikor úgy érzem utólag, hogy nem szar az, amit leírtam, akkor igazából örülök, hogy sikerült összehoznom. De azért is rizikós ez az egész, mert minden folyamatosan változik, és most is van olyan, amit így utólag nézve már nem írnék le.
 |
3. Szoktad nézni, hogy mennyien és honnan látogatják az oldalad egy-egy új poszt után? Vagy az ilyesmi nem érdekel? Kell-e az ember egójának ilyen, ha ilyesmivel foglalkozik az ember? Én általában havonta vagy két havonta nézem, de többször eszembe jut, hogy nem ártana csekkolni, hogy mennyire van értelme írni ezt, de aztán oda jutok, hogy igazából tök mindegy, amúgy is írnám. Te hogy vagy ezzel, kell mi motivál téged az írásban?
Szerintem, jobb lenne, ha nem nézném, de mégis szoktam. Nincs viszonyítási alapom, de azt hiszem az egómon nem sokat növelnek a számok, amik a statisztikában vannak. De lehet látni például a rendszeres olvasókat is, és ők most már elegen vannak ahhoz, hogy értelmét érezzem írni. Bár őszintén szólva, szerintem akkor is írnám, ha nulla lenne a látogatottság, szóval ez nem igazán befolyásol.
4. Leginkább a punk a főtémád, vagyis az affajta akörül írsz, ami számomra jelenti a punkot, vagy legalább is járulékos hozadékának lehet tekinteni. Ez az egésznek a koncepciója is, vagy csak így jön ki a lépés, ezek a zenék érnek manapság? Mert annyira nagy punker sose voltál, ráadásul csomószor csak Säw koncertekre jártál el, ami köztudottan minden, csak nem punk. Legtöbbek szerint csak egyszerűen egy lapát szarra lehetne hasonlítani, de ebbe ne menjünk most bele.
Egy levelező pajtásom azt mondta egyszer, hogy az utóbbi írásaidnak már rendesen kisugárzásai vannak, hogy olyan természetességgel posztolsz egy-egy újabb bejegyzést, mintha egyszer csak gondolnál egyet, megráznád magad, aztán max egy óra alatt kész is az új poszt. Írjak még több hízelgő megjegyzéseket? Nyugi, ezeket nem tőlem kapod, én tuskó vagyok a kedveskedéshez.
Nem azért írok a zenékről, mert csak azokról szeretnék írni, hanem azért, mert legtöbbször csak ahhoz van kedvem. A „pajtásod” amúgy jól látja a helyzetet. Sokáig szoktam szenvedni azon, hogy miről kéne írni, el is kezdem, aztán kitörlöm, mert annyira béna. Máskor meg csak van valami pici ötletem, elkezdem írni, és fél óra múlva kész. Ha túl sokat agyalok rajta, akkor vagy unalmas lesz, vagy egyáltalán nem jön össze semmi. Azt hiszem minden egyes kirakott bejegyzés írása közben valami nagyon jó zenét hallgattam.
A középiskolás éveimet meg nem érdemes egybevenni a mostaniakkal. Akkor csak olyan koncertekre jártam, amik Tarjánban voltak, és alapjában véve sem hatott olyan nagyon az életemre a punk. Túlságosan el voltam vágva a dolgoktól, és nagyon sokáig tartott mire kialakítottam magamban, hogy mi is az, ami igazán érdekel és tetszik. Meg még az otthoni koncertekkel se volt szerencsém, pont akkor betegedtem le például, mikor volt az az állítólag legendás próbatermi koncert.
Most is sok olyan zene van, amikről ha kiderül, hogy nem ismerem őket, mások teljesen elképednek. De én úgy érzem, hogy csak az számít, hogy megvan bennem akarat meg a lelkesedés, hogy megismerjem őket.
 |
5. 2009-et hogy értékeled magyar részről? Koncertek, zenekarok és lemezek? Volt valami igazán nagy, vagy legalább is nagyobb hatással rád?
Fú, hát ilyesmire elég nehéz visszaemlékezni, úgyhogy olvasgattam mások listáit, hogy mi is az, ami 2009-ben volt, és igazából szánalmas, hogy mennyire nincs egyedi véleményem. Idén már nem volt Säw, aztán áprilistól SAY sem, pedig mindkettő olyan zenekar volt, aminek a koncertjére akkor is lejártam volna, ha nem játszott volna aznap senki más. A kettőt más dolgok miatt szerettem. A SAY-t azért, mert nagyon jók voltak, emlékszem, hogy amikor először láttam őket, kb. tátva maradt a szám; a Säw-t pedig azért, mert sok emlékem kötődik hozzá, és szeretem a tagokat. De most van PFA, Ninpulators meg Rákosi, amik a legerőteljesebbek számomra. Aztán van Dance or Die!!!, ami kicsit átvette az életemben a Säw szerepét, és szerintem rengeteget fejlődtek 2009-ben. És van még pár zenekar, akiket szívesen megnézek, de nem igazán hallgatok otthon, nem akarom felsorolni őket, mert úgyis kifelejteném a nagy részüket. Meg vannak olyanok is, amik valahogy elkerülnek, mint pl. a Spark, amit most letöltöttem a blogodról, és tetszik. Ha csak magyar zenekarokat nézünk, akkor koncerteket elég nehéz kiemelni, mert a zenekarok kedvétől is függ, hogy épp nagyon jól, vagy szarul játszanak. De néha pont azok a legjobb koncertek, ahol mindenki rosszul játszik.
6. Külföldi részről?
Idén is sok olyan zenekar járt Magyarországon, akiknek nagyon örültem. A Fucked Up Bécs után a kedvenc zenekarom volt, az akkori élményt most itthon nem sikerült felülmúlni. A legjobban a Cloak/Dagger tetszett, meg a Lords. De jó volt a Brat Pack meg a Social Circkle is. És idén először voltam Fluff Fest-en, de az elég részletesen ki van fejtve a blogomban. A külföldi lemezekből meg túl sok van. Nagyon rákattantam a The Pains of Being Pure at Heart-ra, a Wavves-re meg néhány új dologra. De nekem nehéz lenne szelektálni az agyamban, hogy ezek közül melyik volt 2009-es. A Cloak/Dagger új cucca pl. nem jobb, mint a korábbiak, hanem ugyanolyan jó. Jay Reatard új lemeze viszont nem olyan jó, mint a régi. Szóval ezek csak ilyen kis porszemek, nem tudnék ilyen átfogó listákat csinálni, mint mások.
7. Melyik lenne az a magyar zenekar, akiket szívesen meghívnád a szobádba egy filmezés erejéig? Mit néznétek meg, és mit adnál nekik inni és/vagy enni?
Hát, te is a könnyebbik végét fogod meg a dolgoknak, és olyanokkal csinálod ezeket az interjúkat, akiket amúgy is ismersz, én is így szoktam általában. Bár az is lehet, hogy te csak egyszerűen mindenkit ismersz. Szóval szerintem a Dance or Die!!!-t hívnám el, mert hozzájuk már elég közel állok. Hogyha olyanokat hívnék el, akiket nem ismerek igazából, akkor az olyan lenne, mint egy „első randi”, márpedig én sose értettem azokat, akik mondjuk moziba mennek, mikor még kb. 2 mondatot se beszéltek. 2 óra sötétben üldögélés nem mozdítja előre a dolgokat. Bár ha belegondolok, nálam nem valószínű, hogy ilyen nagy kussolás lenne filmnézés közben, már csak azért sem, mert általában van az az idegesítő szokásom, hogy nem bírok csendben maradni, és muszáj mindenhez kommentárokat fűznöm. Valami klasszikust néznénk, mint a Pop, csajok, satöbbi és versenyeznénk, hogy ki ismer fel több lemezborítót, bár nem indulnék túl jó esélyekkel. Azt ennénk, ami otthon van, vagy ha nincs otthon semmi, akkor pizzát rendelnénk.
 |
8. 2009-ben elég sok magyar blog indult el, de sorban szűnnek is meg. Mi lehet ennek az oka szerinted? Követed egyáltalán az ilyesfajta oldalakat? Van bármi jelentőségük is szerinted?
Egyre többet követek. Most már van google reader-öm, mert már nem tudtam őket észben tartani. Szerintem fontosak, mert ez is egy része ennek a nagy izének, amit most nem tudok megfogalmazni. Érdekel mások véleménye olyan dolgokról, amiket én is szeretek, meg olyanokról, amiket meg fogok szeretni, mert addig nem ismertem, de ráakadtam egy blogban. Korábban idegesített az, ha valamit nem tudtam tökéletesen megfogalmazni, és addig szenvedtem rajta, hogy a végén leírta helyettem valaki más. Most viszont már vannak, akikre inkább felnézek emiatt.
Gondolom blogok azért szűnnek meg, mert az elején mindig ott van a lendület meg a lelkesedés, ami sokaknál egy idő után átvált kötelességtudatba. És akkor már nincs is sok értelme, mert úgysem lesz olyan jó az egész, mert nem fog érződni rajta a teljes odaadás. Én is azért írok olyan ritkán, mert megpróbálok csak olyan dolgokról írni, amelyek iránt őszintén és gyerekesen rajongok. Ha kötelességemnek érezném, hogy írjak az új Blacklisted lemezről, akkor már egyszerűen nem szeretném úgy csinálni az egészet.
9. Mit vársz 2010-től? Fogsz valamin változtatni magaddal kapcsolatban, vagy maradsz a régi? Újévi fogadalmak?
Hülyeségnek tartom az újévi fogadalmakat, mert ha valamin változtatni akarok, azt április 10-én is megtehetem. De ilyen nagy változtatásokat amúgy se szoktam csinálni. Terveim néha vannak, de azok nem fogadalmak, és kétséges is, hogy még a következő héten is érdekelni fognak-e. Ha a zenét nézzük, akkor megpróbálom magam jobban beleásni az olyan zenekarokba, akiket már nagyon megszerettem, de nem ismerek elég átfogóan; és megpróbálok új kedvenceket is keresni. Igyekszem nem csak álmodozni koncertekről, de el is jutni rájuk.
10. Mondj 10 dalt, ami ebben a pillanatban hatással van minden mozdulatodra és gondolatodra, amit szívesen megosztanál másokkal, de azok úgy se fogják érteni, hogy mit is akarsz ezzel az egésszel! (a linkeket én raktam hozzá)
The Murder City Devils – Press Gang
Neutral Milk Hotel – Txo-headed Boy
Descendents – I don’t wanna grow up
Dance or Die!!! – Szemeiden keresztül (ének nélkül)
Elliott Smith – 2.45 AM (mert megtanultam elgitározni)
Köszi az interjút!
Én meg köszönöm, hogy nem utáltál meg, mikor egyszer elhagytam a szemüveged a hóban.
