Cowabunga Go-Go! , Psycho Mutants, február 26. Corvintető
Nagyjából tudtam miről is fog szólni az este, mikor kiszúrtam magamnak a koncertet, amiről úgy gondoltam, hogy megadhatja a kezdő lökést e cikk megírásához. A kiszemelt esemény előadóinak már maga a neve felkelti az egyszeri zenerajongó érdeklődését; CowaBunga Go-Go! és Psycho Mutants (csak a geek arcoknak: az első, a Tininidzsa Teknőcök csatakiáltására emlékeztet). E két zenekar adott koncertet a Corvintetőn, február 26-án, este.
A mikor megérkeztem hangszerek már a hely végében elhelyezkedő színpadon voltak, enyhe fény, és enyhe zaj, amit a rezidens winamp DJ szolgáltatott a ráhangolódás elősegítésére. Jó helyem volt, beláttam a Corvintető-t, semmiről sem maradtam volna le, ha történt volna egyáltalán valami ebben a alkalmatlan, korai időpontban.
A helyről annyit, hogy nagyon ötletes és kurvára drága az egész; a belváros közepén. Egy szocialista időkre emlékeztető áruház tetőterébe egy szórakozóhelyet kialakítani mi, ha nem ötletes? A hely legolcsóbb sörének korsóját, nagyjából 500 köztársasági kreditért adni mi az, ha nem drágaság?
De végül is mindenki jól jár: a tulajok a hely sikere végett, a bulizni vágyó fiatalok meg mert van hol, és a bejárat melletti gyros-ozó is - „a helyi Ali”, már ahogy én hívom ezeket a nagyszerű ételbárokat – az elégedettséget fokozza.
Telt-múlt az első óra, majd szép lassan kezdtek gyülekezni a közönség tagjai: ránézésre 40-50 ember lézengett már a helyen. A külsőségeket a tekintve semmi extrém dolgot nem láttam, annak ellenére, hogy belőtt sérós horror-jampikra számítottam – még ők állnak legközelebb ehhez stílushoz (erről egy másik részben). Nagyrészt 20-as évek közepe fele járó, hétköznapi, de trendi öltözetű arcokat véltem felfedezni. Zenekarok barátai, és néhány eltökélt R'n'R arc. A növekvő vendégsereget volt időm jól tüzetesen végigmérni, és diskurálni egy egészségeset a WC-s nénivel; totális csúszás volt.
Teljesen stílszerű a 20-30 perces késés, de a Cowabunga Go-Go! nem állt meg itt; 10-kor történt az meg, hogy felmentek a színpadra, majd „kibiztosították fegyvereiket”. Persze, értem őket; vártak még a késésben lévő, pillanatnyilag a McDonalds-ban sültkrumpliszagra vadászó egyénekre, vagy épp az aluljáróban pillangókések elől menekülő közönségre.
Jól tették: mire a 4 tagú szörf zenekar a húrok közé csapott, úgy 70-80 fősre dagadt a közönség tagjainak száma. Ebből a megnövekedett tagságú „démoszból” 40-50 tag közvetlenül a színpad előtt „csápolt”, táncolt, és tett egyéb nem túl meglepő dolgokat.
A zene instrumentális, és hangos. Ismerős dallamok, autentikus, jóféle szörf zene. A tagokon egyenruha, ma este „inges-nyakkendős”. Ment a koncert a maga gyors ritmusában, és mindeközben közönség tovább nőt. A hangzás viszont számomra hagyott némi kívánnivalót maga után. Sajnos csak az egyik gitárt halottam, és kicsit keveselltem is a stílusra oly jellemző, a helyet totálisan betöltő visszhangot (persze, ez is zenekar függő). Zeneileg abszolút rendben volt minden, bár néha nem tudtam pontosan hányadán is állok a erősítökből érkező dallamokkal. Emellett, még valami szemet – fület - szúrt; a dob. Kétségtelen, a srác a dobolás minden csínnyát-bínnyát kisujjából kirázza, de valahogy túl „szikárnak” tűnt a ritmus. Ezt magyarázza az a tény, hogy a CBGG modern surf-öt játszik, ahol ez a rockos téma teljesen helyénvaló, attól függetlenül hogy én nem ehhez vagyok szokva.
Minden kritikám ellenére, a CowaBunga Go-Go! tagságának elidegeníthetetlen érdemei vannak; A „basszeros lány” jelenség önmagában nagyon menő dolog. Nem tudom mennyire lenne szexista az a kijelentés, hogy „tökmindegy mennyire tud játszani, akkor is cool”, de ez a lány tudott játszani. És ennél jóval fontosabb tény, hogy – tudtunkkal - ők az első zenekar Magyarországon, akiket a surf rock meghatározással illetünk.
A CBGG egy jó zenekar, és ha vevő rá a magyar, - persze a hazai viszonylatban, de - egész szép karrier előtt állnak. Hajrá!
A koncert után egy gyors interjút készítettem a CowaBunga Go-Go! gitárosával, Turkoval.
-Mi visz rá 4 srácot, itt Közép-Európa közepén, hogy szörf rock zenekart alapítson?
-Nem tudom mennyire játszik főszerepet ebben a dologban Közép-Európa, illetve az hogy itt nem lehet szörfözni; mint tudjuk Dick Dale életében nem állt szörfdeszkán, szóval ez alapvetően nem szükséges a szörf rock játszásához.
-Hogy találkoztál ezzel a stílussal?
-Az egész úgy kezdődött hogy megismertem egy szörfös-punkos Turbo a.c's nevezetű bandát, ami nagyon megtetszett. Később olvastam velük interjúkat ahol a szörf rock hatásaikról beszéltek, és ennek kapcsán kezdtem utánanézni a „dolgoknak”. Persze, találtam több szörf zenekart, elkezdtem őket hallgatni. Annyira megtetszett ez az egész, hogy úgy éreztem, hogy nekem kell egy ilyen zenekar. Pláne, Magyarországon nem is volt akkor nagyon olyan banda, aki ezt a stílust képviselte volna, ez még inkább inspirált.
-Hogy találtál ehhez embereket? Hogy alakultatok meg?
-Első lépésként vettem magamnak egy gitárt, ezt követően az egyik haverom elkezdett kicsit tanítgatni, mindeközben én mutogattam neki a szörf-rockot, és lassan ő is rákattant a témára. Végül, az egész átalakult egy közös zenélgetésbe, feldolgozásokat kezdtünk betanulni, saját számokat írtunk, majd elkezdtünk zenésztársakat keresni. Elsőnek basszusgitáros után kutattunk, de szerencsére akadt is a társaságunkban egy lány aki ezen a hangszeren játszott. Őt is megfertőztem ezzel a zenével. Dobosunk pedig amúgy is ismerős volt, ő történetesen KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestra énekese.
-Mi a helyzet a magyar „surf-rock szcénával”? Beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről?
-Nem, nem igazán. Eleinte magam is azt gondoltam hogy a psycho/rockabilly-t hallgató arcokat érdekli a téma, de időközben rájöttem hogy ez abszolút nem így van. Tehát magyar, célzottan szörf rockot hallgató közönségről egyáltalán nem beszélhetünk; mindenféle stílusú ember vevő a szörfre; természetesen a garázsrock, és a punk a legmeghatározóbb, de meglepő módon sokan érkeznek a ska felől is. Egyébként, nem mi vagyunk az egyetlen surf rock zenekar; szűk egy éve tűnt fel egy pécsi formáció, a Surfing Parrots, és a budapesti Fitfat. Mind a két zenekar inkább autentikusabb, 60-as évekbeli szörfrockot játszik, míg mi inkább a modernebb vonalon mozgunk.
Miután végeztem az interjúzással, siettem vissza a Psycho Mutants előadására. Kb. 80 ember a színpad előtt, és jótékony zaj.
Tartottam ettől a koncerttől, kiindulva abból a giccses valamiből, amit előzetes informálódásom folyamán olvastam a bandáról:”Az öttagú csapatot a sötét erőtől lüktető zenekarként ismerik. Énekesük karizmája és hangja magával húzza a zenekart a homályos mélybe, onnan feltörve a mennyei magasságokig”. Ez a két mondat szerzett számomra néhány örömteli pillanatot, és meg is határozta kezdeti hozzáállásomat a „mutánsokhoz”, amit nem neveznék feltétlenül pozitívnak.
A kíváncsiság hajtott, és elkezdtem figyelni, mi folyik a színpadon. A felállás itt már kevésbé nevezhető klasszikusnak; a „szokványos rock hangszerek”-en kívül kiszúrtam egy tangóharmonikát, és a egy trombitát is. Hat fő foglalta be a színtért, és hangzás ez alkalommal szinte tökéletes volt. Mind e mellett volt egy énekes/frontember, akinél kevés tökéletesebb formát tudtam volna elképzelni egy ilyen western-swing/rock zenekar élére; mély hang, durva barkó, és olyan déli suttyó ing, amit kissrácként még a Dallas-ban láttam.
A kezdés erős volt, jó ötletek, saját dalok, tangóharmónika és trombita, tempós számok, amik így élőben ezerszer nagyobbat ütöttek, mint a lemezen. Érzékelhető hatásokat véltem felfedezni a country, rockabill
y, és psychobilly irányából, sőt némi Grinderman- Nick Cave esszeciát is, helyenként. "Balkanbilly" ez, a javából.
A Psycho Mutants egy olyan zenekar, akinek nagyon jó ötleteik vannak, csak néha „nem fejezik be időben a számokat”. Ennek köszönhetően, volt egy kis leszálló ág a koncert közepe felé, de felejtsük is el, mivel utána jött „az újbóli felemelkedés”, a dinamikus végjáték, és a torzított gitár. Meghajlás, ráadásszám, a szokványos klisék szerint.
Tévedtem a zenekarral kapcsolatosan; abszolút pozitívan csalódtam. Hogy mi lesz velük? Úgy tudom, nem nagyon számítanak a magyar western-swing/rock hallgatóság megjelenésére - teljesen jogosan - ,ezért a zenekar leginkább „kintre” kacsintgat. Lehet, ez a közép-európai íz meghozza a bandának a külföldi sikert. Kijárna nekik ,de ugye „kinek nem?”..
forrás: www.pontfm.hu