Oké, átvettük tegnap, hogy mely bandák adták ki a legjobb lemezeket múltévben, de most vegyük sorra azt, ki mit tud nyújtani élőben. Nem csak az koncertek teljesítményét próbáljuk most kiemelni, bevesszük ebbe az általános aktivitásukat, ami lehet lemezkiadás, de akár aktív koncertezés is, stb. Leginkább mégis az élő teljesítményre próbálunk majd koncentrálni. Kezdődjön a visszaszámlálás!
 

#5

Hanoi
Szögezzük le, hogy zeneileg én nagyon szoktam húzni a számat, ha ez a banda szóba jön, mert nem igazán az a fajta hardcorepunk, amit én szeretek. Ettől függetlenül a banda hírneve, sőt, talán már inkább a neve megelőzi az összes zeneiségüket. Ami valahol vicces, valahol viszont kár, mert egy eléggé belsős poénnak köszönhetően egész nyarát „áthanojozta” jó pár barátom. De a lényegre térve, iszonyat sokat koncertezik, szervez és mozgolódik ez a banda, és ez bőven felülírja azt, amit az én ízlésem diktál. Sokan példát vehetnének róluk.
 

#4

Liberal Youth
Az tuti, hogy nem a legújabb lemezükkel kerültek fel ide :-DDD Oké ez parasztság volt, bocs srácok, de nem csak hogy nem szól jól a lemez, egyszerűen hiányzik belőle sok minden, hogy jó legyen… na de az csak egy szaros lemez, sőt, igazából inkább mondható egy reprezentatív útmutatónak, hogy hol tart most a banda az új dalok írásában. Ami sokkal inkább számít, az-az, hogy a Liberal Youth még mindig kurva jó élőben, és továbbra is magyarország egyik legkarizmatikusabb frontemberével büszkélkedhet. De komolyan, csinálja valaki Berci után, hogy aztán majd olyan idősen is legalább feleannyi energiával ossza az igazat, mint ő.
Szóval Bercivel a banda élén még a mai napig hihetetlen erőt képvisel a zenekar, kár, hogy ritkán tudnak játszani.
 

#3

Wolf Shaped Clouds
Első ránézésre: az ügyetlen kis emo szökevény srácok felállnak a színpadra, akik számára ismeretlenek lennének, talán még röhögni is elkezdenének, hogy kik ezek a szerencsétlenek, aztán elkezdik a szettjüket, és… hát a kurva életbe, ha most azt írnám, hogy „BUUUM”, az gecire nem írna le semmit sem, mert annál sokkal nagyobb robbanás történik, annyi energia, düh és kreativitás szorult ebbe a bandába. Az okosan váltogatott káosz és dallamok harmóniáját még a sokszor túlságosan rájátszó énekes sem tudja elrontani, de szerencsére ebből a szokásából takarékra vett, meg hát a dalok alatt mégis csak tudja bizonyítani ő is, hogy nem csak a hangszereseké az érdem ebben a zenekarban. És tényleg nem csak az övéké.
 

#2

Dance Or Die!!!
Oké, itt egyre szorosabb a mezőny, mert bizony sokszor van, hogy lekörözi a DOD-os arcokat a Wolf Shaped Clouds, mégis akkor hogy lehetnek ők a másodikok? Egyszerű, sokkal aktívabb zenekarról lévén szó, idén kiadtak kettő split lemezt is, egyet kazin és egyet bakeliten, továbbá körbe turnézták európát a PFA társaságában, és itthon is a nevük egyet jelent a garantált jó koncerttel: mert igazából idén a DOD nem igen adott rossz koncertet. Hiába emlékszek még arra az időre, mikor még csetlett-botlott a banda, azoknak már rég vége, annyira durván és valahol gyorsan lett megreformálva a zenekar, hogy pár köcsög nosztalgia kurván kívül senki sem emlékszik, hogy mi is volt régen, csak arra, hogy mennyire egyben van az, amit a DOD csinál, és hogy mennyire üt.

#1

PFA
Na jó, itt aztán tényleg nehéz volt eldönteni, hogy kié is legyen az első hely, még ha ez csak amolyan szimbolikus lista is (és semmi komolyabb súlya sincsen). PFA olyan szinten aktív banda, hogy akár azt is hihetné az ember, hogy ezek a srácok a zenélésen kívül nem is csinálnak semmi mást. Három split lemez, egy diszkógráfia kazetta és rengeteg (úgy értem TÉNYLEG RENGETEG) koncert, azért egész jó, nem? Ami a legjobb, hogy mindemellett tartanak is egy jófajta minőségi szintet, mely alá nem adnak. Szóval mi ez kérdem, ha nem egy bérelt első hely ezen a listán?
Na de várjatok, majd lesz még szó a PFA egy rejtett sötét oldaláról is holnap!

Bónusz +1

Lömbihead
Lömbihead az a banda, ami nagyon megosztja az embereket: vagy szeretik, vagy utálják, valamiért mindenkiből kivált reakciókat, és elég szélsőségeket. Ez azért teljesítmény, nem? Akár a listán is szerepelhetett volna a banda, ha nem bénázzák el az egészet az első lemezükkel, amit végül mondjuk szerencsére ki sem adtak, de addig húzták az emberek agyát vele, hogy az már szerintem nekik is fáj. Cserébe 2011 végén elkezdtek felvenni egy újabb lemezt, aminek csak az instrumentális részét hallottam, de arra csak azt tudom mondani, hogy fenomenális. Ha nem basszák el a vokálokkal, akkor tuti ők fognak 2012-ben tarolni mindent, és még talán Sebő is felkerül a Cool Listára!
 

 Na megpróbálok érdemben írni a próbatermi buliról.

Kicsit megfeledkeztem, hogy mivel is jár egy szervezés, ha saját terembe, saját cuccokkal, stb szervez az ember, hogy mennyi felelősséggel jár, és hogy mennyire nincs időm, és egy idő után annyira kedvem se kivenni a részem a mókából.

Eleinte a dolog nem zavart, ezért a Wolf Shaped Clouds-ot még tök nyugodtan tudtam végig nézni, szerintem az este legjobb zenekara volt, nem is azért, mert bejönne zeneileg, igazából lemezről hallgatva az ilyeneket nekem kibaszott sok, pedig tök nyílt vagyok 90-es és 00-ás évek emo/screamo/emoviolence témái iránt, de az biztos, hogy soha a büdös életben nem tudnám otthon ülve hallgatni az ilyesmit. Ellenben koncerten, ennyire összeszedetten és egyben nagyon jó látni az ilyesmit. Szóval élmény volt és meglepő, mert eddig ahányszor láttam őket, vagy kurva vékony volt az egész, vagyc csak béna. Ehhez képest most meg úgy mentek átrajtam, mint egy úthenger, ami még vissza is tolat rajtam, hogy megnézze, elütöttt-e, majd mint aki jól végezte dolgát, újra áthajt.

Ami még nagy faszság volt a részemről, hogy nem szerveztem be magam mellé segítő embereket. Ez tudom, hogy bénaság, de van bennem egy olyasmi érzés, hogy "nem fogadhatok el segítséget", biztos valami visszamaradott kisebbségi komplexusból maradhatott ez vissza. A másik pedig, hogy jobban szeretem a teljes irányítást a kezembe tudni, mert ha én baszok el valamit, akkor azt tudom, hogy a balfaszságom miatt történik, más lebaszásában viszont nem vagyok jó. Szóval így a jegyszedés feladata is rám maradt, továbbá fogalmam sincs miért, de a vegan gárdaságból is kivettem a részem, pedig arra tényleg nem lett volna szükség.

Ennek hatására a PFA-nak már elég nyűgösen állítottam be a dolgait és néztem őket végig. Amúgy remekek voltak, mint mindig, nem is tudom mit írhatnék róluk, amit eddig bármelyik koncertjükről nem írtam le. Talán azt, hogy mikor megkérdeztem Borost, hogy mennyi pénzt adjak nekik, akkor ő tök komolyan rám néz, kicsit közelít a fejével, felemeli a kezét és ennyit mond "KÉTSZÁZ FORINT". Azért a végén ennyinél többet kaptak. Remélem legközelebb már szintivel fogják nyomni az ipart!

Azt hiszem a gyógyszerem valahol itt gurulhatott el de nagyon csúnyán, leginkább a jegyszedés és a cuccok állítgatása miatt, de legalább nagyon minimális szinten sikerült szocializálódnom, bár távolról sem annyira, mint azt kívánta volna a kicsiny piszkos lelkecském.

Viszont időközben megjött Shit, így lassan el is kezdődhetett a For My Friends. Hát náluk valami elég borzalmasan szólt minden, bár lehet csak a "máshol állás" miatt, de úgy legalább koncert alatt is folytathattam némi beszélgetést emberekkel. Azért móka volt nagyon, és ezt mindig is bírtam a zenekarban, hogy akármennyire bénák vagy szólhatnak bármennyire szarul, áttudják adni azt a baráti varázst, amire kevés zenekar képes. Sátán, móka, faszverés, ilyesmi. És persze ezt mind izzadtság szag nélkül. Hát nem szuper?

Időközben meg jött Pszichó Dávid, akit akármennyire is szeretek, valahogy mindig akkor talál be, mikor a legkevésbé vagyok vevő arra, hogy basztassanak. Talán itt volt a tetőfokán az egész, hogy mennyire kurvára elegem van mindenből, miért nem oldják meg a zenekarok vagy bárki más az egészet, engem hagyjanak már a kurva életbe.

Lehet ez miatt, vagy inkább azért, mert pár nappal ezelőtt láttam Szex tankék próbáját, de a koncert nem számomra kicsit csalódás volt. Próbán nagyon feszes volt, amin meg is lepődtem, mert emlékeimben kb ennyi élt még régről, hogy "ez szar", erre mégis tök jót produkálnak. Kár, hogy nem koncerten adták ezt. Persze azért a feszesség itt is meg volt, Dávid nagyon jó dobos, és a kellően hangos basszussal együtt legalább ez megmaradt. Viszont nem tudom. Most így Fucked Up-ot hallgatva azon gondolkoztam, hogy kéne nekik egy nagyon csúnya, nagyon dagadt és nagyon szőrös énekes, aki az üres járatok alatt embereket ölelgetne. Na akkor a Szex tank lehetne a magyar Fucked Up, ami azért elég zsír lenne. A feldolgozások gyalázatosra sikerültek amúgy, de a saját számok rendben voltak.

Nem tudom miért van a Spark zenekar ennyire a szívemben. Talán a szerethető tagok miatt? Vagy a már-már sátáni, de mégis teljesen őszintén kedves és huncutságba átmerülő atmoszféra miatt, amit produkálnak, legyen szó koncertről vagy lemezről? Tényleg nem tudom, biztos elfogult vagyok a barátság miatt, de miattuk tényleg megérte a sok szenvedést. Bár ezt tegnap még képtelen lettem volna leírni, ma viszont már lenyugodva teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy ez így van. Megérte. Úgy érzem, ezt maga a közönség is érezte és jutalmazta is. Ugyan nagy részt csak fényképeztem a mókát, de a végén nem bírtam magammal, és én is kimentem bukfencezni, labdázni és hajigálni a többiekhez, annyira magával ragadott az egész, amit ebből a zajmasszából kihoztak a szerb barátaink.

Srácok, nagyon szeretlek titeket. Mindenféle értelemben.

Az after party kicsit nehezen indult be számomra, bár talán valahol ott kezdődött, ahol Sebőt megütötte Dávid (teljesen jogosan), de sajnos csak Balla Bencéékig tartott, a tőlük való távozás után a sok stressz, fáradtság és az elfogyasztott sörök teljesen hazavágtak, szóval a harmadik helyen egyből ki is dőltem.

Összegezve, sok értelemben nem azt kaptam az egész estétől, amit vártam. Ez elég degradáló.

De ha azt néham, hogy része voltam a barátaim boldogságának, és lényegében annak kinyilatkoztatásának (vagyis koncertjüknek), akkor igen is megérte. A veszteségeket elkönyvelem, amit nyertem, azokat viszont nehezen felejtem.

Érzem ahogy fekszek az ágyamon, a mellkasomban minden pillanat ott tombol. Mintha egy kibaszott fogoly lenne, a bordáim a rácsok, a húsom meg maga a fal, mintha kiakarna törni, de mást nem tud, csak kétségbe esetten jelezni, hogy hé, állj fel, nem teheted ezt. Pedig csak néha a csendre lenne szükségem. Nem, akkor sem, kurva gyorsan álljál fel, nem hagylak pihenni... és csak zakatol, tovább zakatol. Tényleg nem hagy. Pedig az órámat is beállítottam, csak egy harminc perce feküdtem le, de már nem tudom elviselni ezt a folytonos kalapálást. Tudja, hogy nem vagyok gyenge, akármennyire is szeretek a saját saramban patetikusan vergődni, ő igazából átlát rajtam, neki nem tudok hazudni, pedig folyamatosan azt teszem.

Yaphet Kotto

Fel tudod sorolni a kedvenc punk zenekaraidat, amik Y-nal kezdődnek? Nem sok van, mi? Számomra nem csak ebben különleges a Yaphet Kotto. Kevés zenekar van, ahol ennyire érezni tudom minden beütés és minden pengetésnek a hangját, talán csak az End Of A Year pár dalával vagyok így, amik ennyire szenvedélyesen tudnak megszólalni, hogy ennyire odaadják magukat, még ha cserébe nem kapnak, de igazából nem is várnak semmit, mert mit is várhatnának? Ez nem egy kibaszott adok-kapok játék. A zenekar csak adni tud, a közönség pedig elvenni. Persze, ha pénzről van szó, akkor már más a helyzet, de nem hinném, hogy a Yaphet Kotto valaha is jól megtudta tömni a saját zsebeit a jól megérdemelt zsidó arannyal.

Akárhányszor meghallom a Syncopated Synthetic Laments for Love elejét, ahogy a gitárok lassan begerjednek és nem csak, hogy emlékeztetnek frusztráltságaidra, de egyenesen arányosan növelik is azt a gitárok zúgásának hangerejével, felnézel az égre, a plafonra vagy csak kétségbe esetten nézel magad körül, a szád nyítva, mintha sikítanál: mert sikítanál, ordítanál, de nem megy, nem. Majd a dobverő megszólal, egy-kettő-három-négy. Kezdődik. Jöhet bármi.
Igazából bármelyik számot kiemelhetném, ami az urbánus világunk okozta közönyösséget, kétségbe esettséget és paranoiát vetíti ránk, szinte mindegyiknek van olyan pillanata, ami annyira őszinte tud lenni, hogy ha még a dalnak a többi részében elbaszott lassú részek is következnek, amik néha inkább jönnek le hatásvadászként, mint őszinte kirohanásként, még akkor is.

Mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a Yaphet Kotto nem csak érzelmi, de politikai síkon is futtatta az üzeneteit, és bár ezek számunkra nem feltétlen mondanak sokat, egy bevándorló amerikai számára sokszor magát a világot jelenthették, amiben kénytelenek élni. „Politikai emo”, ilyesmi jelzőt is hallottam már a zenekarra, de milyen lenne egy punk zenekar, ha nem „emo”? Úgy értem, egy punk zenekarban most akkor kajak nincsenek érzelmek, emotional dolgok? Nagyon nem szeretem ezt a jelzőt, bár lehet csak azért, ami a kétezres években lement ámokfutást az MTV-ben jellemezte, és sokan emo, emocore, screamo meg metalcore-nak nevezték. Vagy a franc sem tudja, igazából szarok is bele, egyáltalán nem érdekel, ahogy az sem, hogy egyesek szerint idegesítő a néger csóka hangja a Yaphet Kotto-ból, pedig szerintem pont az (is) emeli ki az átlagból, hisz számomra egy teljesen egyedi énekstílust mutatott be, hogy tessék, így is lehet csinálni.

Ma kezdtem el több, mint 400 rar és zip fájt kicsomagolgatni, nézni, hogy ugyan milyen zenék lehetnek ezek. Nagy részük új számomra, valószínűleg ebből 60% teljesen közönyös, vagy még rosszabb lesz, de azért mindenképpen beléjük hallgatok legalább egyszer. Igazából a diszkógráfiákat utálom a legjobban, mert ugyan ott minden dal ott van, de egy helyen vannak a legszarabbak és a legjobbak is. És azért a szart hamarabb észreveszem, mint a jót. Sajnos.
Nem azért gyűlt össze ennyi zene, mert annyira nagy letöltő guru lennék, egyszerűen lassan haladok, mert szívesebben hallgatok és elemzek számomra kedves példányokat még az „előző fogásokból”. Kettővel ezelőtti fogásom a Yaphet Kotto volt, utána pedig a Former Members Of Alfonsin és a Spitboy jött. De ez a két együttes már egy másik sztori, a lényeg itt, hogy ha találok valami kavicsot a kőtengerben, ami számomra fénylik, addig-addig fogdosom és nézem, amíg gyémánttá nem válik. Vagy el nem kopik.

Most pedig jobb, ha elindulok Karak és Ninpulators koncertre, őket még soha nem láttam. Pedig már voltam Ninpulators koncerten, írtam is róluk! Csak hát úgy nézni, őket, hogy közben egy fél szinttel lejjebb vagyok és egy fal takarja a zenekart, mialatt én meg jegyet szedek... hát úgy nem volt egy nagy élmény. Talán majd ma.

A tudás hatalom:
http://www.last.fm/music/Yaphet+Kotto
http://www.councilrecords.com/ykotto/ykotto.html
http://www.ebullition.com/catalog43.html
http://www.bandtoband.com/index.php?Page=Search&BandId=5735

A letöltés szabadás:
http://www.mediafire.com/?fcpemlwdbz5
http://www.mediafire.com/?12mtabgjyyw
 

Hát el jött az idő, hogy megelégeljem végleg saját töketlenkedésemet. Tényleg. Úgy döntöttem, hogy beadom a KLUR kiadványokat a Teenage Riot Store-ba. Bár így kicsivel drágabb lesz, de nem sokkal, max 1-2 száz forinttal. Cserébe bárkinek bármikor elérhetőek lesznek a lemezek Budapesten. Legalább is mikor ki lesz nyitva a bolt.
Az alábbi lemezeket BIZTOS megszerezheted majd:
- PFA: Yellow Water
- Libido Wins: Q.E.D.
- Libido Wins / Nothing split
- Another Way / Kernel Panic / Not This Time split

Vicces, hogy anno a hármas split miatt megkaptuk, hogy mi emo zenekarokat támogatunk, és hogy eláruljuk a színtért, meg hogy amúgy is mit képzelünk mi, blabla. Pedig csak egy szaros lemezről volt szó, ami szerintem kevesebb ember fejében maradt meg, hogy valaha is létezett, mint ahányat fingok egy nap.

Na de mindegy, hülyeség a múltban élni. Bár tény, hogy sokkal kényelmesebb, és nagyon gondolkodni sem kell hozzá, de jobban szeretek előre tekinteni.
Ha minden jól megy, még idén megjelenik az első 7", amin a kiadó logója fog díszelegni. Még titok, hogy ki, vagy éppen kik lesznek rajta, idővel úgy is minden kiderül, nem kell beszarni.

Továbbá pár bejegyzéssel lejjebb már említettem a Puszta zenekar nevét. Leghamarabb az ő CD-jük fog napvilágot látni, az még kérdéses, hogy milyen kivitelben, ezen még agyalnom kell sokat.

Tervezve volt egy ForMyFriends kiadvány is, de annak a sorsa elég kérdőjeles, bár lehet úgy fog járni, ahogy maga a zenekar kezeli a saját ügyeit. Rajtam nem fog múlni a kiadás.
 

Rég voltam már jó koncerten! Mondjuk egy percig sem vaciláltam, hogy a Ciprusba vagy a Dürerbe menjek-e, hehe, ti buzik. Szóval már myspacen persze korábban lecsekkoltam a Third Memory-t, és bár nem magoltam be a szövegeiket, meg nem szereztem be a szürke pólójukat, amin sokszor ilyen korhadó betűtípussal van felírva a nevük egymás alá, éreztem, hogy ez fasza lesz, mert ez az a fajta zene, ami élőben dugja meg az ember fülét leginkább, és még csak kosarasgatyát sem kell vennem hozzá (de bunkó viszont ugyanúgy lehetek). Ez a nekem való.

Este 8-ra volt kiírva a kezdés, természetesen még háromnegyed 9-kor is csak a dob összeszerelése zajlott, nembaj, legalább ihattam mások söréből (nekem nem volt pézem :-( ), meg nézegethettem a franciák merchét. Na meg a Ciprust, magát, ahol most voltam először életemben. Na de a helyről majd később.
Kezdett a Dance or Die. Fasza volt, volt benne ilyen dög vagy mi a geci. Szeretem ezt a zenekart. De nekem szar az ízlésem. Na de tényleg jó volt, pont annyit játszottak, amennyit kellett, és nem pofáztak fölöslegesen. Utánuk jött a Kernel Panic.
Szerintem ez volt az egyik legjobb eddigi sójuk, király volt, ahogy Kalóz ugrált, meg hogy úgy is hallottam, hogy üvölt, hogy alig szólt az a kibaszott mikrofon. Na itt kitérnék a helyre, azon belül is a hangosításra. Nem annyira jó. A hely maga még tetszik, azt leszámítva, hogy kicsi, meg nem elég pánk (hiányoznak a grefitik), de a hangosítás nem tetszett, mert a dob nagyon kutyául szólt, meg hát na, így minden hangszer külön volt, és ez rányomta a bélyegét az estre. Meg szar a sör, ami nem baj, de akkor ne legyen 350 :-(. Visszatérve a Kernel Panicra, én örülök, hogy van ez a zenekar a színtéren, még ha sokkal menőbb is mondjuk a pampapa hárdkór, mint a lalala emópánk.
Az Ashes of Atlantis-re kíváncsi voltam már, és kellemesen csalódtam, mert bevallom, azthittem, hogy szar lesz. Teljesen jó ilyen tipikus-deazért tetszik screamo a teknikásabb fajtából, szomorú kamaszokkal, olyanokkal, mint én! Kicsit több dallam, meg kicsit kevesebb ilyen húdeszétbasz-azérzelem ugrándozás, és szerintem ez egy nagyon jó zenekar lesz. 
Kicsit hosszasra sikeredett pakolászás után következett a Third Memory, akik nagyon szimpatikus borostás-répanadrágos fiatalemberkből álltak. És itt bebizonyosodott, hogy faszán is belehet lőni a hangosítást, mert náluk már nagyon egybe szólt minden, és tényleg odabasztak rendesen. Törtek a zúzós részek, meg szálltak a dallamok, baszdmeg! Meg a konfetti is. Tetszett nekem nagyon ez a koncert, pontos volt, meg grúvis, meg minden, amit a koncertbeszámolókban szoktak írni a dícsérő-részeknél a zenei honlapokon.
Jó érzés volt hazaéjszakaizni egy ilyen este után, aki nem jött el, az bánhatja, és kapja is be a faszt, mert jobb zenei ízlése van, mint nekem.

Hála a punkportálnak, viszonylag elég jól lehet követni a szegedi történéseket már elég régóta (viszonylag). Egy időben volt egy csomó jó (és működő) zenekaruk (pl Smafu, Keserű Giliszta), aztán ahogy meghalt "a rockklubjuk", valahogy az egész kicsit elcsitult egy időre. Legalább is, mint nekem, külső szemlélő számára.

nos,még tavaly nyáron elkezdtem csinálgatni egy fanzine-t és azóta folyamatosan készül.sok dolog összegyűlt hozzá,sokat kivettem,egy rapszódikus szemétláda vagyok,aki folyton meggondolja magát mindenről.a lényeg,hogy küldtem Gibby Millernek kérdéseket,ő pedig válaszolt pár hónappal később.nem lett a legjobb,egy csomó kérdésre nem válaszolt,adhatott volna bővebb válaszokat /én is írhattam volna jobb kérdéseket/,de így is örülök,hogy egyáltalán szánt rám időt és többszöri adatvesztés traumája után mégis meglett.íme :

Kneejerk

Aki olvasott egy számot is a Hitvány fanzinból (önreklám sose árt), az már elvileg így vagy úgy találkozott a Kneejerkkel, mert mindhárom számban el-el hullajtottam némi infót róluk, szóval a fasz se fog most róluk nektek száraz infókt közölni. Viszont joggal merül fel a kérdés, hogy miért kellett az összesbe írnom velük kapcsolatban - na azért, mert akkora hatást tett rám ez a brit banda. Joggal merül fel újból a miért - de erre a válasz az, hogy nemtudom. Annyi sokkal jobb zenekar létezik náluk, ráadásul azok még talán nem is tudtak vagy tudnak zenélni, meg szartak is bele abba, hogy jók legyenek, míg a Kneejerkbe aztán van virgázás meg tört ütemek, meg nyál is, dögivel. Ha igazságos szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy sokkal jobban szeretem náluk az Embracet, a Rites of Springet, vagy a Fugazit (nyilván ezen zenekarok elég nagy hatással voltak ugye a szóban forgóra), mert ezen zenekarok tényleg jobbak, meg minden, de nem megy.

Nekem a Kneejerk egy személyes valami. Biztos azért, mert amikor elkezdtem hallgatni, épp nagy változások történtek az életemben, vagy mert akkor hallgattam a legtöbbet, amikor megismerkedtem azzal a lánnyal, akit a legjobban szerettem, és ezek a kurva elszállós dallamok, a tört ütemes, rikácsolós trappa turappapa részek, és a szomorkás-sírós énekek egybeolvadtak az akkori hangulattal. Ne értsétek félre, sok zenekar jelent többet, "mint kéne", de a Kneejerk-kel kapcsolatban ez azért nagy szó, mert mint említettem, egyáltalán nem fektet le alapokat, és nem változtatta meg az életemet. Valószínűleg a világ sem lenne semmivel kevesebb, ha Frank Turner 97-ben nem alapítja meg ezt a bandát 2 másik haverjával (Chris, és Lucas), de az én világom azt hiszem igenis kevesebb lenne. Kiadtak 3 albumot (Helpless I cry, Dont clap it starles me, The half life of kissing), melyből a középső egy split. Aztán feloszlottak.

Később a fent emlitettet fiatalember a Million Dead nevű zenekarban énekelt, azóta pedig akusztikus gitáron nyomja a folkos punkot szólóban - február 22-én a Gaslight Anthemmel lép fel bécsben, király lesz! Ja meg a negyedik Hitványban lesz vele egy interjú is. Szóval srácok, ha letöltitek a zenéjüket, valószínüleg nem lesz orgazmusotok az I saw that look basszusalapjától, és nem fog borsózni a hátatok a Wire wool végén lévő katarzis-résztől, hacsak nem szedtek fel ti is egy olyan jófej lányt a július végi napsütésben a parkban sétálva. Ó, basszameg. Hiányzol, te ribanc.

http://www.geocities.com/SunsetStrip/Hall/5322/

UPDATE: Töltsétek le a zenekar utolsó albumát>>>