Majdnem szerdán jelent meg a Kritikus Kedd című népszerű sorozatunk, de szerencsére pont éjfél előtt sikerült publikálni a cikket úgy látszik. Hogy mit várhatunk most? Három olyan zenekart, mert valamiért szeretnek az emberek bekategorizálni a "defekt színtér jelenségbe". Hogy miért, az most minket kurvára nem érdekel, mert lemezekről jöttünk írni, nem pedig hülyeségről, ugye?
Fuseism – Faith EP (2012)
Jó ideje meghallgatható és hamarosan letölthetővé is válik az új Fuseism EP, ami már a harmadik kétszámos anyaga a zenekarnak. Ez a kétszámos rendszer elég jól követhetővé teszi a Fuseism útját, ráadásul hangulatilag is eléggé elválnak egymástól az eddigi anyagok. Az új EP látszólag halad a megszokott úton – az ismerős gitárhangzással, kétségbeesett kiabálással, punk/shoegaze vonalon. A Downloading Is Freedomra már készült is egy videó, amin az ACTA-ellenes megmozdulásokat láthatjuk, ez a hagyományosabb Fuseism-dal a lemezen, ez akár az előző EP-n is lehetett volna. Elég hálás koncertdal és az üzenettel is nehéz nem egyetérteni. Azonban a címadó dal kicsit trükkösebb, elsőre ez nem nagyon tetszett – holott elég erős atmoszférája van a számnak, ha egyszer valami mocsárban fogok gázolni, valami ilyen háttérzenét kérnék hozzá. Nem az a fogós darab, mint mondjuk a He’s Dead Jim meg lassabb is, mint az eddigi számok voltak, de ez semmit nem von le az értékéből sőt. Egyszóval király cucc ez ismét, eddig (a demotape-t leszámítva, amit csak utólag hallottam és amúgy is csak demo) nem okozott csalódást a Fuseism, remélem hamar jön a következő is, lassacskán kijön egy nagylemeznyi mennyiségű dal az EP-kből.
Hallgatás
- saltydog
Pay My Milk – Nospanishwax (2012)
Mielőtt meghallgattam volna ezt a lemezt igazából semmit nem is gondoltam róla, mert még nem láttam őket élőben, de persze leszedtem, mert kíváncsi voltam. Aztán pozitívan csalódtam, mert már az első számnál tudtam, hogy ez egy király lemez lesz. Nem szoktam ennyiből ilyeneket gondolni, de most valahogy mégis és be is jött. Mert az idei év egyik legjobb hazai punk rock lemeze ez, csak úgy megjegyzem. Érezhetőek az erős Hüsker Dü hatások, keverve a Descendents-szel. Pár riff meg tökre a Dag Nasty Can I Say lemezét juttatja eszembe, ami szintén nagyon jó, mondanom sem kell. Sőt, én úgy érzem, hogy a los angeles-i Youth Brigade-re is hajaz kicsit a Pay My Milk. A The Gárda Took My Baby Away-ért meg külön respekt. Szóval ez tényleg egy király, dallamos, ügyes, fülbemászó riffekkel tűzdelt lemez, ami pop-os is, de punkosan pop-os. Tökéletes bulizásra, deszkázásra vagy mondjuk léggitározással kísért sétálásra. Mondjuk a hangzás nekem túl letisztult, lehetne kicsit koszosabb, és ettől tökösebb is lenne, de ez a koszos hangzás már csak az én mániám egyébként. Remélem látom majd őket élőben is, és azt is remélem, hogy majd úgy is meg fognak győzni.
Hallgatás / Letöltés
- ramblinboyofpleasure
Lömbihead - Aszkéta halála (2012)
Hogy mi a jó a Lömbiheadben? Hát tuti nem a stúdiófelvételeik. A gond az, hogy most mégis arról, vagyis a legutóbbiról kéne értekezzek, de kicsit feleslegesnek érzem. De azért megpróbálok komolyabban hozzáálni ehhez a meglepően sokakat megosztó zenekarhoz. Hát amúgy erről is lehetne írni ódákat, hogy miért is oszt meg három egyszerű gyerek megjelenése egy egész színteret, de erről inkább majd talán máskor.
Szóval kezdjük a jó dolgokkal. A zene azt úgy érzem, rendben van, sőt, én hallottam még vokál nélkül is a dalokat, talán valamikor még decemberben, és már akkor azt mondtam, hogy ezt az anyagot csak a vokál baszhatja el. Na de ne rohanjunk ennyire előre még. Szóval a zene, aki nem ismerné a bandát, az számítson egy Minutemen, Fugazi, Wipers és némi régebbi magyar punk fúziójára. Ez azért elég jól hangzik, nem? Kár, hogy lemezen ez csak zeneileg valósul meg.
Mégis mit kezdjen az ember egy olyan hanganyaggal, amit az ének szinte 200%-osan hazavág? Igazából nem is a borzasztó minőség az, ami engem felbasz, sokkal inkább az, hogy mennyi jó koncertet adott a Lömbihead (volt persze szar is bőven, de ahhoz képest, amennyire jók voltak a jók...), és mégsem voltak képesek valahogy rögzíteni mindazt, amit adni tudtak. Ebben a bandában sokkal több volt, de ez a beleszaromság nagyon megérződik a lemezen, leginkább az éneken. Sőt, inkább csak azon, mert aki kicsit is muzikális , az azért kiveheti, hogy a hangszerek mögött olyanok vannak, akik teljes szenvedéllyel tudnak zenélni, ha akarnak.
Nagyon kár, hogy ez most nem jött össze. És úgy látszik, már soha nem is fog, így csak azoknak az emlékezetében fog szépként élni a Lömbi, akik tudják és tartották azt a kis titkot, amit megosztott velünk a zenekar.
Hallgatás / Letöltés
- neverlivetosee
Oké, átvettük tegnap, hogy mely bandák adták ki a legjobb lemezeket múltévben, de most vegyük sorra azt, ki mit tud nyújtani élőben. Nem csak az koncertek teljesítményét próbáljuk most kiemelni, bevesszük ebbe az általános aktivitásukat, ami lehet lemezkiadás, de akár aktív koncertezés is, stb. Leginkább mégis az élő teljesítményre próbálunk majd koncentrálni. Kezdődjön a visszaszámlálás!
Szögezzük le, hogy zeneileg én nagyon szoktam húzni a számat, ha ez a banda szóba jön, mert nem igazán az a fajta hardcorepunk, amit én szeretek. Ettől függetlenül a banda hírneve, sőt, talán már inkább a neve megelőzi az összes zeneiségüket. Ami valahol vicces, valahol viszont kár, mert egy eléggé belsős poénnak köszönhetően egész nyarát „áthanojozta” jó pár barátom. De a lényegre térve, iszonyat sokat koncertezik, szervez és mozgolódik ez a banda, és ez bőven felülírja azt, amit az én ízlésem diktál. Sokan példát vehetnének róluk.
Az tuti, hogy nem a legújabb lemezükkel kerültek fel ide :-DDD Oké ez parasztság volt, bocs srácok, de nem csak hogy nem szól jól a lemez, egyszerűen hiányzik belőle sok minden, hogy jó legyen… na de az csak egy szaros lemez, sőt, igazából inkább mondható egy reprezentatív útmutatónak, hogy hol tart most a banda az új dalok írásában. Ami sokkal inkább számít, az-az, hogy a Liberal Youth még mindig kurva jó élőben, és továbbra is magyarország egyik legkarizmatikusabb frontemberével büszkélkedhet. De komolyan, csinálja valaki Berci után, hogy aztán majd olyan idősen is legalább feleannyi energiával ossza az igazat, mint ő.
Első ránézésre: az ügyetlen kis emo szökevény srácok felállnak a színpadra, akik számára ismeretlenek lennének, talán még röhögni is elkezdenének, hogy kik ezek a szerencsétlenek, aztán elkezdik a szettjüket, és… hát a kurva életbe, ha most azt írnám, hogy „BUUUM”, az gecire nem írna le semmit sem, mert annál sokkal nagyobb robbanás történik, annyi energia, düh és kreativitás szorult ebbe a bandába. Az okosan váltogatott káosz és dallamok harmóniáját még a sokszor túlságosan rájátszó énekes sem tudja elrontani, de szerencsére ebből a szokásából takarékra vett, meg hát a dalok alatt mégis csak tudja bizonyítani ő is, hogy nem csak a hangszereseké az érdem ebben a zenekarban. És tényleg nem csak az övéké.
Oké, itt egyre szorosabb a mezőny, mert bizony sokszor van, hogy lekörözi a DOD-os arcokat a Wolf Shaped Clouds, mégis akkor hogy lehetnek ők a másodikok? Egyszerű, sokkal aktívabb zenekarról lévén szó, idén kiadtak kettő split lemezt is, egyet kazin és egyet bakeliten, továbbá körbe turnézták európát a PFA társaságában, és itthon is a nevük egyet jelent a garantált jó koncerttel: mert igazából idén a DOD nem igen adott rossz koncertet. Hiába emlékszek még arra az időre, mikor még csetlett-botlott a banda, azoknak már rég vége, annyira durván és valahol gyorsan lett megreformálva a zenekar, hogy pár köcsög nosztalgia kurván kívül senki sem emlékszik, hogy mi is volt régen, csak arra, hogy mennyire egyben van az, amit a DOD csinál, és hogy mennyire üt.
Na jó, itt aztán tényleg nehéz volt eldönteni, hogy kié is legyen az első hely, még ha ez csak amolyan szimbolikus lista is (és semmi komolyabb súlya sincsen). PFA olyan szinten aktív banda, hogy akár azt is hihetné az ember, hogy ezek a srácok a zenélésen kívül nem is csinálnak semmi mást. Három split lemez, egy diszkógráfia kazetta és rengeteg (úgy értem TÉNYLEG RENGETEG) koncert, azért egész jó, nem? Ami a legjobb, hogy mindemellett tartanak is egy jófajta minőségi szintet, mely alá nem adnak. Szóval mi ez kérdem, ha nem egy bérelt első hely ezen a listán?
Lömbihead az a banda, ami nagyon megosztja az embereket: vagy szeretik, vagy utálják, valamiért mindenkiből kivált reakciókat, és elég szélsőségeket. Ez azért teljesítmény, nem? Akár a listán is szerepelhetett volna a banda, ha nem bénázzák el az egészet az első lemezükkel, amit végül mondjuk szerencsére ki sem adtak, de addig húzták az emberek agyát vele, hogy az már szerintem nekik is fáj. Cserébe 2011 végén elkezdtek felvenni egy újabb lemezt, aminek csak az instrumentális részét hallottam, de arra csak azt tudom mondani, hogy fenomenális. Ha nem basszák el a vokálokkal, akkor tuti ők fognak 2012-ben tarolni mindent, és még talán Sebő is felkerül a Cool Listára!
