Szevasztok rokkerok!

Csináltam pár hónapja egy tök jó flyert ennek a tök fasza bulinak, most tolok egy ajánlót is, figyelj:

Lesz egy tök jó koncert a közeljövőben, ahol olyan oláh bandák lépnek majd fel, mint a The Static Age. Azt a fajta indie-t tolják, amit még a legvéresszájúbb sztereotipikus  hipsterek is elismerő fejbólogatással díjaznának, miközben önkéntelenül is farrmozgásra készteti őket a The Static Age.  És mind ez élőben, érted, élőben, nem baszott mp3-ról, mennyire fogja adni már az egészet, nem?

A csajozós indie előtt fog játszani még az egyik legkirályabb itthoni post-rock banda, a Rosa Parks, mely csintalan kis punkerekből áll amúgy, csak ők valahogy megtanultak zenélni, míg mi megmaradtunk a Ramonesnál :-(((((
Szenvedélyes post-rock + punkok = KÚLSÁG BAZDMEG

A Marionette ID már jó ideje a zenebuzik látókörében lehet, eltökéltebb vagy inkább öregebb arcok akár még a Sammy Sosa-ként is ismerhették őket. Búslakodó, mégis csajokat ölelős zenéjükkel ha táncra nem is, de kellően spirituális előre-hátra dőlöngésbe fogják indítani az embereket. Őket amúgy érdemes lesz csekkolni most vasárnap is a Dürerben, Recorder release party, Hangmás, DJ-k, tánc, pina!

Ja, lesz Fuseism is. Nagy kiárusítást csinálunk, lehet majd kapni maradék pólót, Keep Movin’ EP fizikai formátumát, meg vega zsíroskenyeret.
 

Attend, reblog, like, jöhet minden!
https://www.facebook.com/events/202427563171667/ 
https://www.facebook.com/events/202427563171667/ 
https://www.facebook.com/events/202427563171667/  

Azért nem hittem volna, hogy mikor egy számomra tök ismeretlen hülyének írok egy e-mailt, hogy hé, segítek a koncerted leszervezésében, mert éppen aktuálisan nincs jobb dolgom, akkor ide jutok vele. Egy Szelid Modoros barátommal csomó kalandon estünk már át a Fucked Up-on át a Social Circkle-ön keresztül a mostani Red Dons koncertig. Ha úgy nézzük, nem ez a legnagyobb név, sőt, talán ki tudja, mennyire számít névnek ez a portlandi bagázs, de tudjátok, nem is érdekel.

Red Dons

A letöltés szabadság:

Red Dons - Death to idealism 2007
http://www.mediafire.com/?fnizmywjq21

Red Dons - Fake meets failure 2010
http://www.mediafire.com/?ywmwg1zhzoq

Koncertajánlót írni mindig móka, legalább is ha olyan bandákról kell írni, amikhez valahogy tud kötődni az ember. Most sincs ez másképpen, viszont a móka ma, legalább is az ajánló írásáig sajnos elmarad.

Mindenki tudja már szerintem, hogy mik történtek az ajkai vörösiszap-katasztrófa körül, legalább is a lényeges történéseket remélem senkinek sem kell bemutatni: MAL Zrt tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja átszakadt, és a történelem újra bizonyított, hogy a profit éhség igen is életeket nyomorít meg. Emberét és állatét egyaránt. Az ország különböző pontjaiból indultak gyüjtések és mentések, különféle szervezetek és önkéntesek által. Ilyen önkéntesek voltak, sőt, ott élők voltak barátaink is, kiket ha máshonnan nem, de az Iszonyat koncertjeiről mindképpen ismerhettek. Hála az iszapnak, illetve annak a kemikáliának, amit tartalmazott, Zsolt és Mariann is sérüléseket szenvedtek (bár pontos adatokat erről nem tudok, több féle pletykát is hallottam a sérülések mélységéről, igazából ez szerintem mindegy is), mind maga az ömlés és az önkéntes mentések során, melyen részt vettek.
Szóval van ez a koncert sorozat, amit értük, a barátainkért szerveződtek. Három dátum, három helyszínnel, ha van időd az egészre, az egyikre legalább mindenképp próbálj megjelenni, sokat tudsz tenni csupán annyival, hogy egy este erejéig jól érzed magad. Nem is rossz ajánlat, mi?

Az első ilyen koncert most szombaton, október 16.-án lesz a Rohamban, ahol fellép többek között a New Dead Project, Dance or Die!!!, dUNA, Plan Beer és a  Wolf Shaped Clouds.

Továbbá a helyszínen a szokásos disztrókon kívül lesznek még vegan szendvicsek, sütik, üditők és kis rágcsálni valók, melyekből befolyó összeget szintén barátainknak lesz adva.
Ha bármi kérdésed van, nyugodtan zaklasd Dzsukhelléket vaagy az Itai Itai records-ot:
dzsukhellshows kukac gmail pont com
itaiitairecords kukac gmail pont com

 

Repost következik az agyampoklás srácoktól:

2010. február 10-én megszállják (remélhetőleg) a punkok Székesfehérvár utcáit, no meg a Pucok kocsmát. Oké szerdai nap, de akkor mi van? Az utolsó éjféli buszt, vagy vonatot így is simán eléred, ha másnap dolgozni kell menni. Ha meg suliba jársz, akkor legfeljebb fájni fog a fejed a másnapi matekórán, na bumm. Ha egyetemista/főiskolás vagy akkor meg eleve mindegy az időpont, a vizsgaidőszaknak addigra vége... Minden punkzenét kedvelő egyén megtalálja a számítását ezen az estén, hisz lesz itt a d-beat-től elkezdve a hardcorepunkig minden. A bandák magyar részről különösebb bemutatást nem igényelnek, mindegyik a maga műfajának az élvonalában áll, név szerint ezek a Semmi komoly, a Rivers run Dry és a New Dead Project. Az osztrák Boredom, pedig már járt nálunk tavaly is; a Killin it!-tel toltak egy faszántos bulit Ajkán. A zenéjük húzós dark crustpunk. Itt meghallgathatod 3 számukat: http://www.myspace.com/lifeaintnopicnic. A kezdés kábé 20:00-kor lesz, embertelen 800 forintos belépő mellett. Up the punx!

Ez az írás eléggé elmaradt az idővel, de mikor ma megtaláltam újra, úgy gondoltam, azért érdemes publikálnom, ha már szenvedtem vele legalább 10 percet, nem?

Szóval megint ott vagyok, hogy az a hülye Blitzkrieg Bop szól. Komolyan mondom, ütni tudnék érte, ennél elcsépeltebb dolgot nem rakhat be egy diszkdzsokéj. Fogni kéne a hülye cd-jét, darabokra törni, feldugni a seggébe, úgy emberesen egész vállal, majd miután kihánytattuk vele a lemez szeleteket, szépen a saját ürülékébe belemártogatva meg etetjük vele az egészet. Onnantól kezdve nem csak kétszer gondolná meg, hogy berakja-e a közönség kedvencét a lejátszóba, az biztos!

Eddig a munkanélküliség és a kilátástalanság tette tönkre idegeimet. Mióta dolgozok, a pattogi ügyfelek teszik ezt. Most, hogy élveznem kéne a egy afterparty-t, a Ramones követi el ezt. Az ember mindig megtalálja a módját ahhoz, hogy kinyírja magát, bármilyenek is a körülmények. Tegnap a koncertet a jegyszedéssel sikerült hazavágnom. Nem szeretek mások pénzével játszani. Egyszerűen fel basz maga a gondolat, hogy azután el kell számolnom, ha valami történik. Bármi megeshet, elég, ha egy kigyúrt fasz elém áll, beveri a képemet, majd zsebre vágja a zsozsót. Vagy a franc se tudja, igazából jobban szeretek csak a saját dolgaim után nézni, nem hiányzik, hogy mások után felbasszam magam.
Igaz, nem történt semmi sem tegnap, kívülről is remekül lehetett hallani a zenekarokat, amiket azért nem lett volna rossz megnézni, mert még soha nem láttam a Ninpulators-t. Engem mindig is sokkal jobban izgattak az ismeretlen zenekarok, amiktől nem tudni, mit várhat az ember. Mint mikor viccesen, vagy szimpatikusan hangzó zenekarnevek alapján töltesz le zenét. Meg van a maga varázsa, maga az ismeretlen, hogy nem tudod, mire számíthatsz.

Ez a varázs ugyan nem volt már meg teljesen a Witkin előtt, de már olyan rég láttam őket, és akkor is csak egy alkalommal, rohadt szar hangzással, hogy öröm volt végig nézni a koncertjüket. Tipikus lakótelepi zenekar, de nehogy bárki is rosszul értse, a szó legpozitívabb értelmében írom ezt! Az énekes kissé megjátszós, de mégis azért őszintén beleszarós stílusával sokan nem tudtak mit kezdeni, szerintem viszont egy ilyen zenéhez nem hogy illik, de kell is némi egészséges ripacsság. Mint ahogy az egyszerűbb felépítésű dalok mellé a (ma sajnos akár) kísérletezősnek hallatszó gitárhangzás és szólók tömkelege. Egy nálam okosabb és nyílván tapasztaltabb ismerősöm azt mondta, hogy a jó punk gitárosnak le vannak fűrészelve az ujjai, nehogy szólózni tudjon. Ezek a gitártémákért viszont kár lenne, ha ujjakat vágnánk, bár lefogadom, akkor is ugyanúgy megszólalnának, maximum kevésbé ügyesen. A lényeg, hogy ne forduljon öncélú magamutogatásba egy ilyen dolog, hogy el tudjam hinni, minden hang nekem szólal meg, nem pedig a gitáros saját pöcs méretét próbálja kompenzálni megahosszúsgá és –bénaságú szólócskáival.

Képünk csak illusztráció

Külföldi zenekarok koncertjére mindig megpróbálok úgy elmenni, hogy ha eddig nem ismertem pket, akkor direkt nem is hallgatok beléjük. Maximum egyszer, de azt a buliig úgy is elfelejtem, szóval tök mindegy az egész. Így aztán néha tök jó meglepetések értek. Pl számomra az év legkellemesebb ilyen csodálkozását a Seasick adta, nem is akármekkorát. De ez most nem róluk szól, hanem a Social Circkle-ről. Hogy mi is volt? Végre egy olyan buli, ahol senki sem azt nézte, hogy na ki és hogyan mozdul meg éppen a zenekarra, hanem barátok, ismerősök, vagy akár totál ismeretlenek érezték együtt jól magukat, ahogy ilyen zenére igazán illik, az önkontroll teljes hiánya, minden elbaszott frusztráltság vidám kiadása, vérző orral vigyorgás egy-egy rég látott arcra, pogó, egy-egy számközti gyors pihenők, levegő beszív majd kienged...

Nem adta a zenekar az év koncertjét, nem is volt olyan jó a zenéjük, mégis ebben az évben az egyik legjobb hangulatú bulit tudták összehozni, és ezt tök jó érzés volt megélni. Még a velük való együtt lógást is, meg bemutatni nekik farkaséhesen és hullafáradtan Budapest érdekesebb pontjait, a kisbuszukban kazettáról, majd itthon pedig youtube-ról Ramones válogatásokat hallgatni... és már megint az a szájbabaszott Blitzkrieg Bop ment le. De a picsába is, ennél jobban, mint akkor velük, úgy érzem, nem szólhatna soha.

http://www.last.fm/music/witkin
http://www.last.fm/music/Social+Circkle
http://www.last.fm/music/Ninpulators
 

Vannak azok a koncertek, amikről utálok beszámolót írni. Ez is ilyen volt. Nem azért, mert olyan fergeteges és durva lett volna, hogy "aki nem volt ott, az úgyse értheti", hanem mert nekem személyesen többet jelentett/jelent mint egy "koncert", és ezt írásban úgysem tudom visszaadni - de most mégis megpróbálom szóval az előző két mondat kamu volt. Ezelőtt sosem voltam még külföldön pánkkoncerten, mert valahogy mindig volt bennem egy erős lustaság, hogy ha mohamed nem jön a hegyhez, akkor bassza is meg magát ott ahol van, na a Shook Ones nekem egy olyan zenekar, aki miatt ezt simán leküzdöttem. Nem mintha korábban nem tudtam volna jó külföldi bulikról, amiktől tökre belelkesülhettem volna, csak egyszerűen mindig épp balfasz voltam, vagy csóró. Ketten mentünk busszal Bt-vel a Népligetből, a röpke 3-4 órás busz utat elitista diskurálással töltöttük azokról a kibaszott király zenekarokról, akiket mindketten nagyon szeretünk, meg hogy mekkora hülye, aki nem jön el egy ilyen koncertre, meg hogy kiket ölnénk meg ha tehetnénk, stb stb. Bécs tök fura hely, ha az ember egész életét Pesten töltötte. Mondjuk korábban már kétszer jártam arra, de mindig tök máshogy néz ki, ha nem tudnám hogy akkor is ott voltam, azt hinném hogy teljesen más városban jártam. Hamar megtaláltuk az Arénát, amit persze megint másképp képzeltem el. Odabent már igazi gruppiként viselkedtünk, gyorsba lecsekkoltuk, hogy hol gengelnek a kedvenc punkcelebritieink, meg hogy mennyi a sör (3 juró, 1800 ft-ot fizettünk tehát fejenként a két sörünkért, KHIRRÁLY). Elég fura volt, hogy szimultánban 2 másik koncertre is készültek az emberek, így elég vegyes volt a felhozatal nép szempontjából. Viszont csomó magyar volt még ott, csak ők mind Addictsre jöttek. Velük beszélgettünk a csepeli gettóról, közben eleredt az eső, igazi király tavaszi idő volt, ami a legalkalmasabb egy Shook Ones koncertre. Vagy legalábbis amikor őket hallgatom, akkor mindig ilyen tavaszi eső áztatta suburban utcákon támad kedvem sétálni (mondjuk az új album már inkább ilyen vakító-napszítta aszfalton sétálós). Kemény amúgy, hogy magyar roadjuk volt a srácoknak, és egyedül Magyarországra nem jöttek el a turnéval, haha, még a turnébuszuknak is magor rendszámja volt.

Na végül benyomultunk a kisszínpadhoz, amin egy darab hangszer nem volt még amúgy kint, csak egy fehér mekintos. Wattafakk? - Mondtuk mindketten érdeklődve, de amúgy én egészen a koncert végéig nem kaptam választ: a The Show Is The Rainbow név ugyanis egy egy emberes banda, aminek/akinek a produkciója abból áll, hogy egy elhízott jézushoz hasonlító csávó ócska ámde tök kúl diszkózenére ugrándozik és táncol és playbackre énekel rá a mikrofonba, számok között meg vicceseket mond. És ez tök király volt. Miután felocsúdtunk, csekkoltuk a merchpultot, ami amúgy elég hiányos volt (nem voltak lemezek) sajnos. Ami még szintén meglepett, hogy az emberek alig gyűltek, max 30-an voltunk asszem. A Red Tape Parade-et a netről leszedett trackek alapján egy kellemes kis zenekarnak könyveltem el, ők már igazi hangszereken játszottak, haha, de ez a koncert egy kicsit laposnak tűnt nekem. Bár a rövid számaik kurvajók voltak. Ekkor már sejteni lehetett, hogy az egész este ilyen langyoska hangulatban fog eltelni, senki se táncolt, meg ilyenek. Meg mondjuk a zenekaroknak is ez volt az utolsó állomásuk, nemtudom, hogy ilyenkor az van-e bennük, hogy még egy utolsó nagy odabaszást akarnak, vagy már csak felülni a repülőre minél hamarabb. Szerencsére a Shook Oneson az előbbi látszott.
Az osztrákok még mindig a bólogatós táncot akarták csak ropni, akárhogy ugrándoztunk meg kiabáltunk Bétével, mindenesetre ha az az arcleszakítós katarzisélmény el is maradt, azért az a belülről bizsergetős rajongós öröm nagyon megvolt, nekem főleg a Panic attack on terrace, Order form, Jersey beach pail meg stb számok alatt. Apropó, király volt a számlista, most így nem is jut eszembe olyan nóta, amit nem játszottak, és hiányérzet maradt volna helyette (még one more songként a Descendents-Im the oneját is eljátszották - youtubeon néztem mindig a felvételt ahogy ezt nyomják, és kirázott tőle a hideg, kurva király volt hogy itt is ezzel zártak). Persze érezni lehetett rajtuk, hogy fáradtak, 2 gitár is beszart, de ezek a stiklik csak újabb kis poénforrásokká lettek.

Kicsit kiégve sétáltunk a metrófelé az esőben, amit először meg sem találtunk, majd az EKH-t sem, ahol aludni szerettünk volna, de végül minden meglett, és tök király helyet kaptunk egy chilei crustpunk zenekar két tagja mellett. Elaludni még vagy 2 óráig nem tudtam amúgy, mert agyonnyomott az élmények súlya, meg mert elakartam olvasni az összes írást a plafonon és a falon. Reggel felkeltünk, és a 7 órás busszal hazajöttünk az anarki in de júkéjes hazánkfiaival. A hazaúton zenéket mutogattunk egymásnak, meg meghallgattuk szövegkönyvvel az új S.O. albumot. Na, most jön az a lezárós rész, amit a legjobban utálok ezekben a beszámolókban, de ez a lezárás már akkor megszületett a fejemben, amikor még azt figyeltem ahogy pakolnak le a színpadról a zenekarok:  Asszem megérte 30 percért 8 órát utazni.

Rég voltam már jó koncerten! Mondjuk egy percig sem vaciláltam, hogy a Ciprusba vagy a Dürerbe menjek-e, hehe, ti buzik. Szóval már myspacen persze korábban lecsekkoltam a Third Memory-t, és bár nem magoltam be a szövegeiket, meg nem szereztem be a szürke pólójukat, amin sokszor ilyen korhadó betűtípussal van felírva a nevük egymás alá, éreztem, hogy ez fasza lesz, mert ez az a fajta zene, ami élőben dugja meg az ember fülét leginkább, és még csak kosarasgatyát sem kell vennem hozzá (de bunkó viszont ugyanúgy lehetek). Ez a nekem való.

Este 8-ra volt kiírva a kezdés, természetesen még háromnegyed 9-kor is csak a dob összeszerelése zajlott, nembaj, legalább ihattam mások söréből (nekem nem volt pézem :-( ), meg nézegethettem a franciák merchét. Na meg a Ciprust, magát, ahol most voltam először életemben. Na de a helyről majd később.
Kezdett a Dance or Die. Fasza volt, volt benne ilyen dög vagy mi a geci. Szeretem ezt a zenekart. De nekem szar az ízlésem. Na de tényleg jó volt, pont annyit játszottak, amennyit kellett, és nem pofáztak fölöslegesen. Utánuk jött a Kernel Panic.
Szerintem ez volt az egyik legjobb eddigi sójuk, király volt, ahogy Kalóz ugrált, meg hogy úgy is hallottam, hogy üvölt, hogy alig szólt az a kibaszott mikrofon. Na itt kitérnék a helyre, azon belül is a hangosításra. Nem annyira jó. A hely maga még tetszik, azt leszámítva, hogy kicsi, meg nem elég pánk (hiányoznak a grefitik), de a hangosítás nem tetszett, mert a dob nagyon kutyául szólt, meg hát na, így minden hangszer külön volt, és ez rányomta a bélyegét az estre. Meg szar a sör, ami nem baj, de akkor ne legyen 350 :-(. Visszatérve a Kernel Panicra, én örülök, hogy van ez a zenekar a színtéren, még ha sokkal menőbb is mondjuk a pampapa hárdkór, mint a lalala emópánk.
Az Ashes of Atlantis-re kíváncsi voltam már, és kellemesen csalódtam, mert bevallom, azthittem, hogy szar lesz. Teljesen jó ilyen tipikus-deazért tetszik screamo a teknikásabb fajtából, szomorú kamaszokkal, olyanokkal, mint én! Kicsit több dallam, meg kicsit kevesebb ilyen húdeszétbasz-azérzelem ugrándozás, és szerintem ez egy nagyon jó zenekar lesz. 
Kicsit hosszasra sikeredett pakolászás után következett a Third Memory, akik nagyon szimpatikus borostás-répanadrágos fiatalemberkből álltak. És itt bebizonyosodott, hogy faszán is belehet lőni a hangosítást, mert náluk már nagyon egybe szólt minden, és tényleg odabasztak rendesen. Törtek a zúzós részek, meg szálltak a dallamok, baszdmeg! Meg a konfetti is. Tetszett nekem nagyon ez a koncert, pontos volt, meg grúvis, meg minden, amit a koncertbeszámolókban szoktak írni a dícsérő-részeknél a zenei honlapokon.
Jó érzés volt hazaéjszakaizni egy ilyen este után, aki nem jött el, az bánhatja, és kapja is be a faszt, mert jobb zenei ízlése van, mint nekem.

Sziasztok!

Tegnap voltam koncerten. Jó volt. Persze most hazudok, na nem azért, mert a koncert olyan hűdeszar lett volna (mert amúgy az volt), hanem mert tényleg nem a szó klasszikus értelmében volt jó. Ugyanis rosszul megszervezett, pocsék, fos egy koncert volt ez, sőt, az egyik leggagyibb, amin valaha voltam. De mégis ott lebegett a levegőben a pánkszag.

Először is, nem akarok fikázni senkit, de aki csak szar bulikat tud szervezni, az inkább maradjon a seggén és csináljon inkább akármi mást, mert egy idő után kurvára idegesítő tud lenni, hogy mindig van egy XY beígért zenekar, meg nagy hype, aztán az egészből nem lesz semmi, csak a kis noname pukipánk support marad, és ehhez ezek a balfaszok még vigyorognak is, meg teszik a nagy színtérkúró szervezőarcot. Ez a tegnapi például meghirdetve sem volt sehol (!), a balfasz övcsatos trendi szervezőarc (akinek amúgy fogalma sem volt semmiről, pl kik a fellépők, meg ilyenek) mégis olyan nagy öntudattal osztotta az eszet mindenkinek, mintha mi mind a myvipes vagy faszomtudja milyenes jóbarátai lettünk volna. Na mindegy.
Leérkeztünk 7-re a Filterbe, mivel én is a fellépő zenekarok közül benne voltam az egyikbe, már voltam annyira bennfentes, hogy ne lepjen meg, hogy a beígért (direkt nem írtam, hogy leszervezett, figyelitek?) bandák közül a Kernel Panic nem lesz, a Dance or Die-nak csak a fele érkezett meg, vagy hogy csak egy gitárláda van. Mindegy, én azért szeretem a szar helyzeteket, mert azokból kiindulva szoktak megszületni a legmókásabb dolgok, és itt is ez történt, de ez csakis kizárólag a jelenlévő pár jóarcnak volt köszönhető, nem a szervezőknek.
A Lömbihead kezdett. Nem sokat tudok róluk, csak azt, hogy előző nap a Csepeli bulin ők is játszottak, és a myspace-es felvételeiket meghallgatva egy nyolcvanas évekbeli magyar punkzenekar jutott rögtön az eszembe, de nem mondom meg, hogy a Marina Revue-e az, vagy a Lenin Körút, vagy a Cirkáló, vagy a Herpesz. A produkciójuk meggyőző volt, igazi minimálzene a jobbik fajtából, Circle Jerks és egy másik feldolgozással, aminek az előadóját nem tudom, de az a szám ment a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső című filmben, amikor a srác elveszít mindent pókeren. Csekkoljátok őket, mert a fantázia meg az erő a fos hangosítás ellenére is átjött (nekem), csak egy kicsit hosszúra nyúlt már a végére.
Utána jöttünk mi, azaz a Formyfriends, és szerintem gecijók voltunk, de komolyan.
Ezekután következett az est fénypontja, a fél Dance or Die. Gecirossz volt az egész, egy gitár-ének, és egy dob felállással, de ehhez az estéhez ez kellett, és tényleg furcsa, de működött a dolog. Persze zenei orgazmusa gondolom senkinek sem volt, de ezt nem is várta azthiszem senki, élményszámba viszont nagyon is jó volt, annyira, hogy még én is énekeltem egy picit, amíg szájba nem basztak.
A negyedik fellépő pedig a Jólvanakkor nevezetű pukipoprokk formáció, akik olyanok voltak, mintha az Alvin és a mókusok frontembere közösült volna egy 4 éves óvodással, miközben azt üvöltözi, hogy kuki, meg kaki. De legalább kedves srácok voltak, meg a barátaik jót táncoltak rájuk.
Szóval srácok, ez az egész koncert, meg minden, olyan volt, mint az élet. Nevettünk, sírtunk, küzdöttünk, lazítottunk, és a végén egy hatalmasnak ígérkező, de annál kisebbett durranó katarzissal zártunk. Mert az élet szar. Összepakoltunk, és képzeletben felégettük a magunk mögött hagyott Filtert, meg az egész rohadt várost.
Ezekután megünnepelve ezt a fergetegesen gagyi, és valahol mégis bájos szart, amin mi mind fellépők voltunk, Ócsi mindenkit meghívott egy sörre, és elmentünk az Astóriára gyrosozni, meg megbeszélni, hogy egy kapcsolatba nem szabad teljesen odaadni magad a másik félnek, mert akkor ő megrág, kiköp, majd nevetve lehugyoz téged, és hogy zokniba törölni a gecit nem is olyan ciki.
Sziasztok!   

Figyelem: Ez nem a SaturdayNight Holocaust, de simán van olyan szar!

Jelen írásnak csak annyira van köze a színtérhez, meg a punk zenéhez, mint nekem, így végigolvasását csak azoknak ajánlom, akiknek minimum annyira tartalmatlan az élete, de legalább a szombat estéje - mint nekem.

Szombat van. Bár nem vagyok egy kifejezett társasági ember, házibulikba meg már rég nem hívnak, mióta egyszer a szaromat dobáltuk zacskóba valami lánynál, azért a szombat estéket rendszerint minimum egy haveri sörözéssel szoktam tölteni.
A mai meg eleve különleges, mert már régóta vártam, bár nagy dilemmát is jelentett, ugyanis a mai nappal kapcsolatban minden igazi (fővárosi) színtérarc felteheti magának a nagy kérdést, hogy ő most tulajdonképpen akkor pánk-e, avagy pediglen hácés - a Filterben fellép a német Something Inside a mondhatni "szokásos" magyar felhozatallal megtámogatva, míg a Simons pubban a Smafu zenekar tartja budapesti posthumus koncertjét (persze mi mind tudjuk, hogy az igazán király arcok wannabe-suicide girlöket mennek az A38 vécéjébe megerőszakolni, de mint ezt is mind tudjuk, a mi színterünkben nincsenek igazán király arcok). Szóval fel volt adva a lecke, hogy nosztalgiázzak-e, és elénekeljem a lelkemet amúgyis leginkább bántó kérdést a Smafuval (ugye most mindenki tudja, hogy miről van szó, kacsint kacsint) miközben beképzelem, hogy még mindig 15 vagyok, avagy mint posi hardcorepunk megnézzem ahogy a XVII kerületi keménymag a lelkét is szarrá alázza egy (talán) értékelhető fellépőgárda előtt, na meg előttem.

Tehát adott volt a kérdés, a válasz meg kizárólag rajtam múlott. Felmerült bennem, hogy talán benézhetnék mindkettőre. Mondjuk a végkifejletet már mindenki tudja, avagy igen, a "bőség" zavara valahogy annyira bekavart, hogy az Örs vezér terénél egyszerűen rájöttem, hogy ma nincs is kedvem koncertre menni, a "miért" még előttem is tisztázatlan. Kicsit olyan volt ez a szituáció, mint mikor egy szép lány tök ismeretlenül odajött hozzám az utcán, hogy elkérje a telefonszámomat, én meg ahelyett, hogy kihasználtam volna életem lehetőségét (haha), zavarba jöttem és nem mondtam semmit, csak tovább siettem. A kérdés az, hogy most is azért hátráltam-e meg, mint akkor, tehát szimpla hülyeségből - főleg annak fényében érdekes a dolog, hogy tök ismeretlen és még csak nem is "kecsegtető" zenekarok koncertjére meg legalább heti szinten járok, hála a Kurva Anyád bookingnak (igen most mosom magam).

Szeretnék mesélni róla, hogy milyen volt a mai napom, így talán könnyebben érthető lenne amit ki akarok fejezni, hogy milyen volt a zenekarommal próbálni, és kinézni a terem ablakán át a szállingózó hóra, meg hogy milyen volt a nagymamám 72. születésnapi zsúrjára igyekezni Archers of Loafot és Shook onest hallgatva, miközben vakítva sütött a nap, és ömlött a hó. Zenehallgatás közben néha az ember egyé tud válni az aktuális helyzettel, és érzi, hogy él. Ezért szeretjük a pánkot. Ilyen volt nekem ma.
És ezzel valahogy "eltelítődtem". Persze, mehettem volna még kocsmába, és minimum az aljas gonoszságig inni magam, vagy mehettem volna... na, szóval akárhova. De ott az Örsön fogtam magam, és visszafordultam. Pedig koncertre menni még akkoris szokott lenni kedvem, ha másnap 6-kor kelek. Lehet, hogy ez valaminek a vége (a faszt), de ma először nem volt, és ma először nem azért nem volt valamihez kedvem, mert szar a kedvem, hanem mert jó volt. És ez, na meg ahogy a buszon beszélgető 16 év körüli társaság arról beszélgetett, hogy mekkora király dolog a élet, jee basszunk, olyannyira nosztalgikus hangulatba kerített, hogy itt ülök a húgom szobájában, és gépelek.

Nem vagyok se hácés, se pánk, csak egy unatkozó gyerek, aki egy rossz világban próbál jó életet élni, és igen, ha lennék eléggé tökös, és nem eléggé balfasz, én is inkább szopatnék valami ribancot az Unearth koncerten mosholva a színpad kellős közepén.

az elmúlt másfél-kétévben jelentősen visszaesett a csongrád megyei koncertek látogatottsága (kivételt képez az évente megrendezett Last Chance To Dance Fest),pedig a hajdan dicsőségben fürdő,egekig magasztalt hardcorepunk mekkában akár százak is megfordultak egy-egy bulin,de mostanában....
október 23-án volt egy koncert szentesen,3 punk zenekar jött : egy brazil csapat (Juventude Maldita),akik '77-es  punk-ot toltak,volt egy finn (Heartbreak Stereo) és egy belga tinipunk zenekar is (Heartattack Radio),akik engem leginkább korai Rancid-re emlékeztettek.biztosan az ünnep miatt (így legalább van mire fogni) nem jöttek sokan,de sosem gondolná az ember,hogy egy ilyen bulira nem jön el 13 fizetőnél több!mindhárom zenekar lenyomta a műsort,nem is volt olyan rossz,de mégis elszomorító,hogy az underground hősök ilyenkor sehol sincsenek.persze,hiába ugatok egy buli után,hogy "hol voltál,te idióta?",mert nem érdekel és nincs is közöm hozzá,csak nem tudom felfogni az emberek viselkedését.nem ez volt az egyetlen ilyen buli a térségben mostanában.
friss élményként írok a tegnapi szegedi buliról,amin szeged új üdvöskéi,a Forgiveness Denied lépett fel két külföldi bandával,a brazil Paura-val és az olasz Straight Opposition-nel.a szegedieket nem néztem meg,mert nem tartom olyan produkciónak,ami nálam megütné a mércét.habár én is voltam fiatal és bohóc,de ez a venszmoshmetál - amit "hardcore"-nak adnak el - nagyjából annyira tudja megérinteni az elcsökevényesedett lelkem,mint a....ide nem is tudok kitalálni hasonlatot,ami passzolna.a lényeg,hogy direkt lekéstem és inkább csajoztam,mert ha választani kell a punk és a pina között,néha még én is bajban vagyok.tehát beléptem a klubba és kezdtek is a brazilok.elég jó volt...mondjuk úgy 5 számig,utána már kezdett kurvára unalmas lenni az egész attól függetlenül,hogy jót nevettem az énekesen,aki szerintem direkt Leonidas-nak néz ki.ha definiálni kellene a zenéjüket,akkor metalcore-t mondanék (gyűlölöm ezt a kifejezést) trash elemekkel.nem néztem utánuk,de tuti voltak ilyen témájú szövegeik : bosszú,állatvédelem,unity meg minden baromság.20 perc elég lett volna belőlük,de úgy gondolták,dupláznak.utána a digók jöttek,őket talán egyszer hallgattam meg a gépen,de nem igazán győzött meg.az énekes black flag pólójából kiindulva vártam valamit,de gyors beigazolódott a gyanúm,hogy ismét reménykedem csak.megint jött a metalcore,amitől kezdtem lassan rohamot kapni,közben pedig egy részeg gyerek ráesett a sörével a kabátomra.náluk az egyetlen pozitívum egy utolsó számként eljátszott slapshot feldolgozás volt,talán arra volt a legnagyobb megőrülés annak ellenére,hogy a 80 fős közönségből ismerte maximum 10%-a.
összevetve az egészet : 500 ft-ot éppen megért az egész,így legalább elmondhatom,hogy nem a koliszobában kuksoltam egész héten és hallgattam szomorú dalokat egyedül,de semmi több.
meghatározhatatlanul idióta időrendi sorrendben visszatérnék pár mondatra a szegedi dead vows-os bulira.volt hírverés csapva a bulinak,mégis ismételten csak 11 fizető volt jelen a bulin.azt hiszem,mindenkinek deathcore-t kellene játszania (fogalmam sincs,hogy mi ez a meghatározás és a kettő hogy kapcsolódik egymáshoz,majd valaki világosítson fel) és nem lenne probléma azzal,hogy hányan jönnek el.
a picsába is,trendibbnek kellene lennünk,nem pedig eljátszani a punk-ot ennyi idősen! :o(