A Szentesről Mezőtúrra tartó buszon az új DING-al a fülembe volt egy kis időm elgondolkozni, és ahogy onnan a leghátsó ülésből néztem a többieket hogyan alszanak, beszélgetnek, az járt a fejemben, hogy nem is lehetne ennél szarabb. Mert ki az a sad bastard, aki abban leli legnagyobb örömét, hogy a mindenki más számára jelentéktelen és/vagy szar zenekarával több napon át többszáz kilómétereket utazik két 15 perces koncertért, ami egy tényleg nagyon szűk körön kívül a kutyát nem érdekel? Naná, hogy mi, a divatpánkok, csoki! A mi életünk menekülés az unalom és közöny ordas fallosza elől, ami bőszen hágja mindenki seggét, és hágná a miénket is, ha hagynánk. Szóval minden olyan szürke és szar, hogy nekünk már az is öröm, ha ezt elkiabálhatjuk egymásnak zsizsegő gitárzajra, de hisz ezt ti is mind tudjátok, máskülönben nem olvasnátok ezt a blogot, meg nem lennétek ti is divatpánkok.
Ilyenkor, amikor a hátam mögött tudom az egészet, valahogy fura légszomjat érzek, mintha az elmúlt két nap intenzitása nyomna össze a jelen ürességében... anyádat! Szóval szívesen csinálnám ezt egész életemben. Amíg az ember minden reggel más padlón ébred, és minden délben másvalakitől éli le az ebédet, meg a piát, hogy este legyen elég ereje és szívből nyomhassa az 5-től 20 főig terjedő tényleges érdeklődőnek, hogy jaj de rossz/jó valami/minden, addig nem kell azzal foglalkoznia, hogy tényleg jaj de rossz. Hogy maguk a koncertek milyenek voltak, azt úgyis tudjátok. Naná, hogy kurvajó volt az egész (főleg a Säw-búcsú volt katarzis-közeli). De ilyenkor, főleg a fentebb leírtak fényében hülyeségnek érzem azt a fajta értékelést, ahogyan mondjuk a koncertélmények, történések topikban szokták az emberek elintézni egy-két mondattal a koncerteket.

Most már alábbhagyott a kamudepresszióm, és félek, hogy az emberek ki fognak nevetni, mert leírtam ezt az egészet. Persze, aki nem volt ott ezen a 2 lófasznyi napon, annak ez is csak két szokásos punkkoncert volt, ami vagy jó, vagy közepes, vagy rossz. De a barátaimnak meg nekem meg jóval több. És én még sok ilyen élményt meg emléket akarok összegyűjteni a divatpánk barátaimmal, hogy amikor már feladom ezt az egészet, akkor tudjak miért nosztalgiázni ha épp nincs kedvem a pszihedelikus pophoz, vagy az indiehez, meg a közöny ordas faszához. Köszi Ádám, köszi Mangó, köszi Gida, köszi mezőtúri széplányok, köszi pánk!