Majdnem szerdán jelent meg a Kritikus Kedd című népszerű sorozatunk, de szerencsére pont éjfél előtt sikerült publikálni a cikket úgy látszik. Hogy mit várhatunk most? Három olyan zenekart, mert valamiért szeretnek az emberek bekategorizálni a "defekt színtér jelenségbe". Hogy miért, az most minket kurvára nem érdekel, mert lemezekről jöttünk írni, nem pedig hülyeségről, ugye?
 

Fuseism – Faith EP (2012)
Jó ideje meghallgatható és hamarosan letölthetővé is válik az új Fuseism EP, ami már a harmadik kétszámos anyaga a zenekarnak. Ez a kétszámos rendszer elég jól követhetővé teszi a Fuseism útját, ráadásul hangulatilag is eléggé elválnak egymástól az eddigi anyagok. Az új EP látszólag halad a megszokott úton – az ismerős gitárhangzással, kétségbeesett kiabálással, punk/shoegaze vonalon. A Downloading Is Freedomra már készült is egy videó, amin az ACTA-ellenes megmozdulásokat láthatjuk, ez a hagyományosabb Fuseism-dal a lemezen, ez akár az előző EP-n is lehetett volna. Elég hálás koncertdal és az üzenettel is nehéz nem egyetérteni. Azonban a címadó dal kicsit trükkösebb, elsőre ez nem nagyon tetszett – holott elég erős atmoszférája van a számnak, ha egyszer valami mocsárban fogok gázolni, valami ilyen háttérzenét kérnék hozzá. Nem az a fogós darab, mint mondjuk a He’s Dead Jim meg lassabb is, mint az eddigi számok voltak, de ez semmit nem von le az értékéből sőt. Egyszóval király cucc ez ismét, eddig (a demotape-t leszámítva, amit csak utólag hallottam és amúgy is csak demo) nem okozott csalódást a Fuseism, remélem hamar jön a következő is, lassacskán kijön egy nagylemeznyi mennyiségű dal az EP-kből.
Hallgatás

- saltydog

Pay My Milk – Nospanishwax (2012)
Mielőtt meghallgattam volna ezt a lemezt igazából semmit nem is gondoltam róla, mert még nem láttam őket élőben, de persze leszedtem, mert kíváncsi voltam. Aztán pozitívan csalódtam, mert már az első számnál tudtam, hogy ez egy király lemez lesz. Nem szoktam ennyiből ilyeneket gondolni, de most valahogy mégis és be is jött. Mert az idei év egyik legjobb hazai punk rock lemeze ez, csak úgy megjegyzem. Érezhetőek az erős Hüsker Dü hatások, keverve a Descendents-szel. Pár riff meg tökre a Dag Nasty Can I Say lemezét juttatja eszembe, ami szintén nagyon jó, mondanom sem kell. Sőt, én úgy érzem, hogy a los angeles-i Youth Brigade-re is hajaz kicsit a Pay My Milk. A The Gárda Took My Baby Away-ért meg külön respekt. Szóval ez tényleg egy király, dallamos, ügyes, fülbemászó riffekkel tűzdelt lemez, ami pop-os is, de punkosan pop-os. Tökéletes bulizásra, deszkázásra vagy mondjuk léggitározással kísért sétálásra. Mondjuk a hangzás nekem túl letisztult, lehetne kicsit koszosabb, és ettől tökösebb is lenne, de ez a koszos hangzás már csak az én mániám egyébként. Remélem látom majd őket élőben is, és azt is remélem, hogy majd úgy is meg fognak győzni.
Hallgatás / Letöltés

- ramblinboyofpleasure

Lömbihead - Aszkéta halála (2012)
Hogy mi a jó a Lömbiheadben? Hát tuti nem a stúdiófelvételeik. A gond az, hogy most mégis arról, vagyis a legutóbbiról kéne értekezzek, de kicsit feleslegesnek érzem. De azért megpróbálok komolyabban hozzáálni ehhez a meglepően sokakat megosztó zenekarhoz. Hát amúgy erről is lehetne írni ódákat, hogy miért is oszt meg három egyszerű gyerek megjelenése egy egész színteret, de erről inkább majd talán máskor.
Szóval kezdjük a jó dolgokkal. A zene azt úgy érzem, rendben van, sőt, én hallottam még vokál nélkül is a dalokat, talán valamikor még decemberben, és már akkor azt mondtam, hogy ezt az anyagot csak a vokál baszhatja el. Na de ne rohanjunk ennyire előre még. Szóval a zene, aki nem ismerné a bandát, az számítson egy Minutemen, Fugazi, Wipers és némi régebbi magyar punk fúziójára. Ez azért elég jól hangzik, nem? Kár, hogy lemezen ez csak zeneileg valósul meg.
Mégis mit kezdjen az ember egy olyan hanganyaggal, amit az ének szinte 200%-osan hazavág? Igazából nem is a borzasztó minőség az, ami engem felbasz, sokkal inkább az, hogy mennyi jó koncertet adott a Lömbihead (volt persze szar is bőven, de ahhoz képest, amennyire jók voltak a jók...), és mégsem voltak képesek valahogy rögzíteni mindazt, amit adni tudtak. Ebben a bandában sokkal több volt, de ez a beleszaromság nagyon megérződik a lemezen, leginkább az éneken. Sőt, inkább csak azon, mert aki kicsit is muzikális , az azért kiveheti, hogy a hangszerek mögött olyanok vannak, akik teljes szenvedéllyel tudnak zenélni, ha akarnak.
Nagyon kár, hogy ez most nem jött össze. És úgy látszik, már soha nem is fog, így csak azoknak az emlékezetében fog szépként élni a Lömbi, akik tudják és tartották azt a kis titkot, amit megosztott velünk a zenekar.
Hallgatás / Letöltés

- neverlivetosee