Tök rég jelentkeztünk ezzel a rovattal, ideje, hogy bekeményítsünk!
Szóval utóbbi időben panaszkodtam, hogy a szó hagyományosabb értelmében el van hanyagolva az itthoni hardcore színtér. Ennek akar az ócska fanyalgásnak akar véget venni a Solidarity Webzine, mely nem csak az itthoni szcénával, de külföldi eseményekkel és zenekarokkal is foglalkozik - legutóbb például egy remek ukrán bandával, a Still-lel.
Csekkoljátok, mert ahogy látszik, rendszeresen frissül, érdemes rájuk nézni!
http://solidaritywebzine.blogspot.com
http://solidaritywebzine.blogspot.com
http://solidaritywebzine.blogspot.com
Szögezzük le, hogy zeneileg én nagyon szoktam húzni a számat, ha ez a banda szóba jön, mert nem igazán az a fajta hardcorepunk, amit én szeretek. Ettől függetlenül a banda hírneve, sőt, talán már inkább a neve megelőzi az összes zeneiségüket. Ami valahol vicces, valahol viszont kár, mert egy eléggé belsős poénnak köszönhetően egész nyarát „áthanojozta” jó pár barátom. De a lényegre térve, iszonyat sokat koncertezik, szervez és mozgolódik ez a banda, és ez bőven felülírja azt, amit az én ízlésem diktál. Sokan példát vehetnének róluk.
Az tuti, hogy nem a legújabb lemezükkel kerültek fel ide :-DDD Oké ez parasztság volt, bocs srácok, de nem csak hogy nem szól jól a lemez, egyszerűen hiányzik belőle sok minden, hogy jó legyen… na de az csak egy szaros lemez, sőt, igazából inkább mondható egy reprezentatív útmutatónak, hogy hol tart most a banda az új dalok írásában. Ami sokkal inkább számít, az-az, hogy a Liberal Youth még mindig kurva jó élőben, és továbbra is magyarország egyik legkarizmatikusabb frontemberével büszkélkedhet. De komolyan, csinálja valaki Berci után, hogy aztán majd olyan idősen is legalább feleannyi energiával ossza az igazat, mint ő.
Első ránézésre: az ügyetlen kis emo szökevény srácok felállnak a színpadra, akik számára ismeretlenek lennének, talán még röhögni is elkezdenének, hogy kik ezek a szerencsétlenek, aztán elkezdik a szettjüket, és… hát a kurva életbe, ha most azt írnám, hogy „BUUUM”, az gecire nem írna le semmit sem, mert annál sokkal nagyobb robbanás történik, annyi energia, düh és kreativitás szorult ebbe a bandába. Az okosan váltogatott káosz és dallamok harmóniáját még a sokszor túlságosan rájátszó énekes sem tudja elrontani, de szerencsére ebből a szokásából takarékra vett, meg hát a dalok alatt mégis csak tudja bizonyítani ő is, hogy nem csak a hangszereseké az érdem ebben a zenekarban. És tényleg nem csak az övéké.
Oké, itt egyre szorosabb a mezőny, mert bizony sokszor van, hogy lekörözi a DOD-os arcokat a Wolf Shaped Clouds, mégis akkor hogy lehetnek ők a másodikok? Egyszerű, sokkal aktívabb zenekarról lévén szó, idén kiadtak kettő split lemezt is, egyet kazin és egyet bakeliten, továbbá körbe turnézták európát a PFA társaságában, és itthon is a nevük egyet jelent a garantált jó koncerttel: mert igazából idén a DOD nem igen adott rossz koncertet. Hiába emlékszek még arra az időre, mikor még csetlett-botlott a banda, azoknak már rég vége, annyira durván és valahol gyorsan lett megreformálva a zenekar, hogy pár köcsög nosztalgia kurván kívül senki sem emlékszik, hogy mi is volt régen, csak arra, hogy mennyire egyben van az, amit a DOD csinál, és hogy mennyire üt.
Na jó, itt aztán tényleg nehéz volt eldönteni, hogy kié is legyen az első hely, még ha ez csak amolyan szimbolikus lista is (és semmi komolyabb súlya sincsen). PFA olyan szinten aktív banda, hogy akár azt is hihetné az ember, hogy ezek a srácok a zenélésen kívül nem is csinálnak semmi mást. Három split lemez, egy diszkógráfia kazetta és rengeteg (úgy értem TÉNYLEG RENGETEG) koncert, azért egész jó, nem? Ami a legjobb, hogy mindemellett tartanak is egy jófajta minőségi szintet, mely alá nem adnak. Szóval mi ez kérdem, ha nem egy bérelt első hely ezen a listán?
Lömbihead az a banda, ami nagyon megosztja az embereket: vagy szeretik, vagy utálják, valamiért mindenkiből kivált reakciókat, és elég szélsőségeket. Ez azért teljesítmény, nem? Akár a listán is szerepelhetett volna a banda, ha nem bénázzák el az egészet az első lemezükkel, amit végül mondjuk szerencsére ki sem adtak, de addig húzták az emberek agyát vele, hogy az már szerintem nekik is fáj. Cserébe 2011 végén elkezdtek felvenni egy újabb lemezt, aminek csak az instrumentális részét hallottam, de arra csak azt tudom mondani, hogy fenomenális. Ha nem basszák el a vokálokkal, akkor tuti ők fognak 2012-ben tarolni mindent, és még talán Sebő is felkerül a Cool Listára!
Bár nem a legjobban szóló lemezről beszélünk közelről sem, mégis bűn lenne, ha lemaradna erről a listáról. Nem annyira punk, mégis zeneileg és a dolgok hozzáállásában annál inkább mondható annak, ami nem csak a szövegek frankó kivitelezésére hat ki.
Szerintem idén, mindenképpen érdemes megemlíteni a PFA/DOD split kijövetelét. Nem is azért, mert annyira lenyűgöző lenne a korong, hisz nem renget meg se eget, se földet, de még egy parízerért sorban álló kisnyugdíjast sem – persze csak akkor, ha feltételezzük, hogy Gizi néni már ismerte eddig a DOD/PFA munkásságát. Sokkal inkább azért illik szerepeltetni ezt a lemezt ezen a top 10-en, mert az egyik legremekebb példa arra, hogy barátság, összefogás és egymás támogatása miket képes létrehozni: ez esetben ezt a gyönyörű bakelitet. És nem azért gyönyörű, mert esztétikailag annyira király dizájn lett hozzádobva (azért persze megveregetem a saját vállam), sokkal inkább azért, mert mint mondottam, a két zenekar, barátaik és a három kiadó, köztük a Dzsukhell sem időt sem pénzt nem sajnálva oldotta meg, hogy ez a lemez egyáltalán létezhessen. Követendő példa mindenki számára 2012-ben.
Egy dolgot mondjon valaki, ami nem jó a Rosa Parksban. Egyet! Ugye nincs semmi, mi? Hát már csak ennyit leírva is bőven elég lenne szerepeltetnem ezt a bandát, de most lemezekről beszélünk, oké? Így hát kicsit megosztva kell írnom erről a splitről, mert elfogultság ide vagy oda, nekem bizony a győri brigád oldala az, ami idén is bizonyította, hogy ezek a srácok kurvára tudnak valamit. 
Ha tökösségi top listát szeretnék állítani, tuti, hogy bérelt helye lenne a Human Errornak. Nem csak az miatt, mert a hazai mezőnyben az egyik legjobbra megkevert lemezét tudhatja magáénak, sokkal inkább a banda céltudatosságának, hogy mennyire lejön, mit és hogyan is akarnak, és hogy őszinte legyek, az idei sok új banda ellenére kevés ilyen öntudatossággal találkoztam, ami ekkora elhatározottsággal párosult volna.
Oké tudom, ezért most a fél punk közösség meg fog vetni, de attól még nem mehetünk el a tény mellett, hogy ez a lemez akkor is királyság, még akkor is, ha az úgy nevezett lo-fi együttesek 99%-a még képről sem látott fuzz pedált, Piresian Beach valahogy mindig is egy üdítő kivétel tud lenni.
