Második fejezet

Azt hiszem kettő után feküdtünk le bőven. Én legalább is akkor még ettem és fogat mostam. Arra számítottam, hogy olyan 11 körül elkezd kelni a társaság. Sokat nem tévedtem azt hiszem. Vagy is de. Mert 7-kor (hét óra, reggelről) már ki is hámoztuk igen sokan magunkat a retekmester szivacsok és hálózsákok közül.
Bevásárlás, reggeli, nagytakarítás, „nem tudjuk mi történt” magyarázása a tulajnak arra az apropóra, hogy elszakított valamelyikünk egy láncot (itt egy ilyen díszláncra kell amúgy gondolni, annyira kemény csávók azért még nem vagyunk). A tulajról jut eszembe, nagyon rendesek voltak, pláne hogy eltűrtek ennyi szerencsétlen hülyét a helyen, pusziljuk is őket innen a távolból.

Ha lenne a klur-nak valamiféle tábora, aki „él-hal” a blog-ért, jófejkedésből ellővi másnap valami tök alkalmatlan időpontban az itt leírt kifejezéseket, azzal „upgrade”-elgetve átmeneti, és túldimenzionált státuszát... na, szóval, akkor lassan mondhatná valaki hogy „elmehetek a büdös picsába, hogy képtelen vagyok egy „normális” Hc/punk bandáról írni”. Valami olyanról, akinek a nevét kivágni cool dolog, és azon morfondírozni ebben a kételyekkel teli, megbaszott késő márciusi időben, hogy mennyire is volt a Slayer, és a Minor Threat hatással a fültágítók átmérőjére.

Nincs is pozitívabb csalódás annál, mikor a suli abszolút uncool arcával elbeszélgetsz. Meghallgatod, figyeled amit mond. Mikor leül, felcsúszik a nadrágszára, alatta kikacsint a káró mintás zokni. A nadrágszíj köldök alatt meghúzva, számológépes casio a balcsuklón. Furcsa „anyám vette” színű ing, kardigán, amin - ha igazi arccal találkoztál – ott van legalább 1-2 kitűző, mondjuk a NASA, és egy ATARI logó. A cipő nem számít; a nerdek cípőjének származási helye egy abszolút Y aktás ügy. Sőt, egy „Y akta, a szürkületi zónából”.

Szóval, dumáltok, és a végén rájössz, hogy hiába az éveken keresztül pontosítgatott fizimiska, kiegészítők, jelek, ideológiák, koncertek, zene, vagy szopatások a WC-ben...ezek az arcok „égetik csak igazán fel a világot”.

A Talking Heads pont ezt nyújtja. Neurotikus, szorongó, lúzer arcok zenekart alapítanak, valami necces New York-i képzőművészképző iskolában a 70-es évek közepe-vége fele. Ők nem az a fajta képzősök, aki begombázva ninjázzák végig Brooklyn utcáit, aztán karmikus faszságokról beszélgetnek egy telefonfülkével, ameddig nem jön pár break-es srác , hogy beverje az artos szájukat...Ezek az srácok a kollégiumba rohadnak folyamatosan, és épp csak pizzáért vagy a hobbi boltba ugranak ki néhány led-ért, mindeközben teljesen felesleges dolgokról gondolkodnak, pl épületekről, meg kajákról ( a zenekar második lemezének címe :More Songs About Buildings And Food ).

David Byrne énekes, a tökéletes mintapéldány, a zene, meg a geek mindennapok tökéletes háttérzaja, amit még kiegészíthet egy-egy Devo lemez, egy kis 8-bit prüntyögés, Star Trek dialógusok, és gépzúgás.

Furcsa, szürreális art-punk-rock, afrikai dallamok, funk, konga, igazi New york-i new wave. Felesleges zenék, és felesleges gondolatok.

Prológus

Egyszer meghívott minket a Spark zenekar Magyarkanizsára játszani. Minket, mint anno Säw-t. Természetesen ebből semmi sem lett, leginkább a mi balfaszságunk végett, de hát van ez így néha. Nálunk mondjuk többször volt, mint kéne.
Aztán gondoltam, viszonzom szívességüket, de legalább is szándékukat. Jöjjenek ők hozzánk! Na igen ám, de ha már feljönnek a hideg északi hegyvidékre, azért nem ártana jól körbe utaztatni őket, lássák milyen palócföld és szomszédjainak környéke. Hát ebből aztán az lett, hogy a Spark ugyan nem, de helyette 7 másik zenekart sikerült kisebb-nagyobb sikerrel körbe utaztatnom Eger-Salgótarján-Hatvan által bezárt háromszögben. Na de ne rohanjunk ennyire előre.
 

Első fejezet

Csütörtökön fáradtan jöttem haza munkából, mikor felhív Lacája barátom, hogy nem lesz dob Egerben. A problémát orvosoltam, sikeresen lebeszéltem a frissen feltöltött telefonom összes pénzét az ügy érdekében.
Másnap ZH, pakolás, hálózsákszerzés és óráról való elkéredzkedés után már a úton voltam Marky Nothing-gal Eger városa felé. Annak ellenére, hogy nem aludtam szinte semmit, elég vidáman elbeszélgettük az utat, minden aktuális pletykát kitárgyaltunk szerintem, amit a magyar hárkórpank színtér ki tudott termelni magából. Vagy legalább is ami eljutott hozzánk.
Lent a helyen a megbeszéltekkel ellentétben szereztünk egy másik dobot, így lényegében tök feleslegesen kidobtam az ablakon pár ezer forintot, de a tudat, hogy próbáltam tenni az egészért valamit, megnyugtatott. De pénz jobban boldogítana!
A dob ugyan meg lett, viszont a dobos hozzá teljesen eltűnt. Vagyis a mi (most Nothing) dobosunk. Azt hiszem, súlyos fejezeteket szentelhetnék annak, hogy hogyan is jutott le, hogyan sikerült rátalálnunk és hasonlók. Végül is maradjunk annyiban, hogy nehezen, de sikerült összeszedni az egész csapatot, pont a koncertek kezdésére.
A zenekarokról most nem írnék, majd inkább a második fejezetben tagalom őket, ott úgy is mindegyik banda meg tudott jelenni. Ja tényleg, a New.Dead.Project betegség miatt elmaradt Egerben és Hatvanban sajnos.
Míg bent ment a party, kint deszkáztak a vállalkozó kedvűek, az igazán vagányak pedig a szomszédos klubban, Junkies-ra mentek. Én is benéztem, de rájöttem, hogy azért ennyire király arc még én se lehetek, hogy huzamosabb ideig benn tartózkodjak. Azt hiszem oda 1500 Ft körül volt a jegy, természetesen tőlem egy fillért nem húzott ki senki sem.
A koncerteket nagyon hamar befejeztük amúgy, mindent időben lezavartunk, még kicsivel éjfél előtt vége lett a hat zenekaros hepajnak. Leszámítva, hogy az emberek 80%-a leragadt a klub résznél (ez 800 embernél ugye nem kevés), szerintem király hangulata volt az egésznek. Pláne mikor ’88-as náczik kezdtek el beszivárogni a helyre, majd nem sokkal utánuk behúzós képű cigányok, akikről kiderült, hogy amúgy tök jó arcok, mi meg már kevésbé vagyunk azok. Ezért fogtuk is magunkat, a penészes szivacsokat és a fáradtságunkat, és el is tettük magunkat másnapra benti fedett félcsöveknél.

Folytatás holnap.